Sport

Labdarúgás: gól nélküli döntetlennel zárt Békéscsabán a Szeged-Grosics

Labdarúgás: gól nélküli döntetlennel zárt Békéscsabán a Szeged-Grosics

2015. május 16., szombat
Labdarúgás: gól nélküli döntetlennel zárt Békéscsabán a Szeged-Grosics
szeged2011_mezokivesd_mj024_

Kevés igazi helyzetet hozó találkozón bár közelebb állt a gólhoz a Szeged-Grosics, amelynek meccslabdája volt a találkozó utolsó pillanataiban, azonban nem tudott ezzel élni Nyilas Elek együttese, így egy ponttal térhet haza a békési megyeszékhelyről.

Több sebből vérezve érkezett a feljutásért harcoló Békéscsaba otthonába a Szeged 2011-Grosics Akadémia:

Szabó Péter

és

Vladimir Veselinov

eltiltás miatt nem léphetett pályára, míg

Germán Tamás

kisebb sérülése miatt nem tudta vállalni a játékot kezdőként, valamint

Farkas Márk

sem teljesen egészségesen lépett pályára. A Békéscsaba nagy vehemenciával vetette bele magát a mérkőzésbe, a mérkőzés elején megpróbálta megszerezni a vezetést, de a szegedi védelem a helyén volt. Az első komolyabb lehetőségek a Szeged-Grosics előtt adódtak, de az ezúttal kicsit feljebb tolt

Fitos

nem tudott élni helyzeteivel. Bár a csabaiak irányították a játékot, de támadásban inkább

Nyilas Elek

tanítványainak elképzelése érvényesült az első osztályúnak is beillő mérkőzésen, amely mind hangulatában mind pedig iramában megütötte az NB I-es színvonalat. A szünet előtt még

Viczián

szerezhetett volna gólt, de Szántai éber volt a félidő hajrájában is. A fordulás után is maradt a magas iram, majd

Juhász

bő 10 perc alatt két "keményebb" faultot is elkövetett, de megúszta a kiállítást a hazaiak játékosa. Továbbra sem alakult ki igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem, a Békéscsaba pedig egyre többet kockáztatott az idő teltével, ami viszont megnyitotta a teret a szegedi kontrák előtt. Mindössze néhány pillanat volt hátra a mérkőzésből, amikor egy ilyen akció végén

Oláh Lóránt

kiválóan játszotta meg a csereként beállt

Hegedűs Edvint

, aki

Mursitsal

nézhetett farkasszemet ziccerben, de lövését óriási bravúrral lábbal védte a csabai kapus, így kimaradt a meccslabda, nem született gól a dél-alföldi derbin. Nagyobb helyzetek a sérülésektől is sújtott Szeged-Grosics előtt adódtak, de nem éltek ezzel Oláh Lóránték, az utolsó pillanatokban pedig kimaradt a meccslabda is, azonban így is nagyon értékes pontot szerzett a Kórház utcában a Szeged 2011-Grosics Akadémia. A Békéscsaba ezzel fontos pontokat hullajtott, hiszen a Gyirmót kikapott hazai pályán, így felzárkózhatott volna közvetlen riválisa mögé a lila-fehér együttes, míg a Szeged-Grosics hatodik döntetlenét játszotta a szezonban, és a Sopron gyirmóti győzelmével eldőlt az is, hogy a hetedik helynél nem végezhet előrébb Nyilas Elek együttese, amely legközelebb, jövő szombaton 18 órától a gyulai Grosics Akadémián a Szolnokot fogadja.

Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 1200 néző.
2015. május 15., 19.00
Békéscsaba 1912 Előre
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Botló Béla • asszisztens: (Kovács II Gábor, Iványi István.)
0
-
0

Labdarúgó NB II 26. forduló:

Békéscsabai 1912 Előre - Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-0

Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 1200 néző. Vezeti: Botló Béla (Kovács II Gábor, Iványi István.)

Békéscsaba:

Mursits - Bényei, Koszó, Balog Zs., Juhász (Prasler, 80'), Borbély, Birtalan (Balázs, 67'), Spitzmüller, Szilágyi, Berki (Bagi, 69'), Viczián.

Vezetőedző:

Zoran Spisljak.

Szeged-Grosics:

Szántai - Hegedűs M. (Hegedűs E., 67'), Mészáros, Berde, Farkas (Polareczki, 58'), Zelenyánszki, Oláh L., Máté, Markovic, Fitos (Kéri, 88'), Oláh G.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Sárga lap:

Balog Zs. (37'), Juhász (52') ill. Szántai (69') Zorán Szpisljak:

"A Szegednek nem volt veszíteni valója. Egyik csapat sem adta föl a területét, így igazságos a döntetlen."

Nyilas Elek:

"A látottak alapján nem vagyok elégedett az eredménnyel, bár a mérkőzés előtt kiegyeztem volna az egyik ponttal. A Békéscsaba irányította a mérkőzést, küzdésre, védekezésre kényszerített bennünket. A finisben bíztam a gólszerzésben.

"

Online közvetítésünk

VÉGE

90+3'
Vége, Botló lefújja, nem született gól a dél-alföldi derbin. A végén egy óriási ziccere volt a Szeged-Grosicsnak arra, hogy megszerezze a győzelmet, de Mursits megfogta a ziccert, így egy pontot szerez a Kórház utcában a Szeged-Grosics.
90+2'
KIMARADT A MECCSLABDA! Megnyerhette volna a meccset a Szeged-Grosics, Oláh Lóránt pazarul tálalt a kiugró Hegedűs Edvin elé, aki csak Mursitsal állt szemben, azonban középre tartó lövését a csabai kapus nagy bravúrral, lábbal védte! A kipattanót Oláh Gergő kapásból, jó 30 méterről küldte rá, de ezt is fogta Mursits!
90'
Oláh Lóránt lövése kerüli el nem sokkal a bal felső sarkot, veszélyes löket volt.
90'
Három perc hosszabbítást jelez Botló játékvezető.
88'
Kihasználja utolsó cserelehetőségét Nyilas Elek is: Fitos helyére Kéri áll be a hajrára.
84'
Formás szegedi támadás végén lőhetett Hegedűs Edvin, Oláh Lóránt és Fitos remek összjátéka után utóbbi készítette le Hegedűs Edvinnek, akinek azonban 10 méterről nem sikerült jól eltalálnia a labdát, így gyenge lövését fogta Mursits.
83'
A két csere, Bagi és Prasler játszott össze, előbbi beadását utóbbi ígéretes helyzetből fejelte mellé.
80'
Zoran Spisljak is érzi, hogy Juhász György eljátszotta utolsó esélyét, lehozza a veszélyeztett játékost, akinek a helyét Prasler foglalja el a Békéscsabában.
78'
Egy jobb oldali beadás után Szántaira van szükség, a kapus szögletre bokszolja a kissé lecsúszott centerezést. A sarokrúgást kifejelik a szegedi védők.
73'
Mészáros Márk jobb oldali beadását Oláh Lóránt fejeli kapura középről, de centiket téved fejese, amely a kapu fölött száll el.
69'
Újabb csabai csere: Berki helyett Bagi a pályán a folytatásban a hazaiaknál.
69'
Most viszont előkerül a lap: kissé érthetetlen módon Szántai kap sárgát, Botló időhúzásért figyelmezteti a szegediek kapusát a mérkőzés eléggé szokatlan szakaszában.
67'
Mindkét csapat cserél: a Békéscsabában Birtalant Balázs, míg a Szeged-Grosicsban Hegedűs Martint Hegedűs Edvin váltja.
65'
Az imént beállt Polareczki húzta meg a jobb oldalon a labdát, majd Juhász György késett el a belépővel, ám megúszta a sárgát, ami csak azért érdekes, mert Juhásznak ez a második lett volna, de Botló játékvezető húzta elő a lapot.
60'
Birtalan szánta el magát mintegy 16 méterről lövésre, ám kísérletét Szántai magabiztosan fogta.
58'
Nyilas Elek változtat először: a meccset kisebb sérüléssel vállaló Farkas helyére Polareczki érkezik a Szeged-Grosicsnál.
52'
Oláh Gergő harcol ki egy újabb sárga lapot a hazaiaknak: Juhász részesül ebben a figyelmeztetésben, miután lerántotta a szegedit.
50'
Nagy iramban kezdődött a második félidő, azonban helyzetig nem jutott egyik csapat sem. A Békéscsaba az első félidőhöz hasonlóan megpróbálja megnyomni a második játékrész elejét is.
46'
A Békéscsaba kezdte a második félidőt.

SZÜNET

45'
Nincs hosszabbítás az első félidő végén, gól nélkül zárják a csapatok az első félidőt, ami alatt a Szeged-Grosicsnak nagyobb lehetőségei voltak, de ezekkel nem tudtak élni Nyilas Elek tanítványai.
44'
Egy szöglettel töri meg a Szeged-Grosics fórját a Békéscsaba: Viczián élesen belőtt labdája nagyon jól érkezik középre, éppen a gólvonal előtt landol, így Szántainak nagy bravúrral kellett fognia a sarokrúgást.
37'
Balog Zsolté az első sárga a meccsen, a hazaiak védője legázolta Hegedűs Martint, jogos a figyelmeztetés.
34'
Fitos! Remekül érkezett Farkas Márk szabadrúgására a hosszú saroknál, de talán egy ütemmel később indult, így ha kevéssel is, de lemaradt a jól érkező beadásról. Ezek most a Szeged percei, szinte csak a csabai térfélen zajlik a játék.
32'
Oláh Lóránt sem járt messzebb, sőt! Remekül játssza magát tisztára a tizenhatoson belül a szegedi támadó, majd mintegy tíz méterről, a tizenhatos sarka és az ötös között "félúton" szánta el magát lövésre, nagyon kevéssel ment a bal kapufa mellé próbálkozása, kár ezért a lehetőségért.
29'
Nem sokat tévesztett Szilágyi! A tizenhatossal egyvonalban végezhetett el bedobást Berki, labdája végül Szilágyihoz került, aki középről, nagy erővel lőtte azt kapura, de kapu fölé durrantott.
24'
Főképp a középpályán zajlanak az események a csabai lehetőség óta, és újra igen magas iramúvá vált a meccs, amely mind iramában, színvonalában, mind pedig hangulatában megfelel egy élvonalbeli mérkőzésnek is, kiváló hangulatban zajlik a találkozó a szép számú közönség előtt.
21'
Itt az első csabai lehetőség, Birtalan csavart a jobb oldalról kapura, jól csapódó labdája azonban a kapufa mellett suhant el.
19'
Megint Fitos veszélyeztet, aki egy lecsorgó labdát szed össze, majd ígéretes lövését a védők blokkolják. Veszélyesebb ezekben a percekben a Szeged-Grosics.
17'
Itt az első helyzet a meccsen, az ezúttal előrébb játszó Fitos a tizenhatos bal sarkánál egy 180 fokos fordulat után lőtt kapura, labdája kevéssel a bal sarok mellett hagyta el a pályát.
13'
Egyelőre nem húzza elő a sárgát Botló játékvezető, pedig Berki egyszerűen leterítette Oláh Gergőt a félpályánál, de nincs komolyabb retorzió. Kicsit lassabb lett a tempó a kezdeti magas iramot követően.
7'
A csabaiak nagy erőket mozgósítanak támadásban, szeretnék megszerezni korán a vezetést. A Szeged-Grosics inkább kontrákra épít kezdetekben.
3'
Hegedűs Martin indult meg remekül a félpályáról, de picit rossz ütemben tolta meg a labdát a kissé szellős békéscsabai védelem ellenében, így kisodródott vele, és csak egy szögletet tudott kiharcolni ígéretesnek tűnő helyzetből.
1'
A Szeged-Grosics kezdte a találkozót. A meccs előtt köszöntötték a napokban bajnoki címet nyert csabai röplabdás lányokat.

18:58

- A csabaiaknak kell a győzelem, hiszen versenyben vannak a feljutásért, míg a Szeged-Grosics több emberét nélkülözve, Germán, Tóth Gábor, Szabó Péter és Veselinov nélkül száll ma harcba.

18:47

- Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a dél-alföldi rangadó a Kórház utcai stadionban. Az összeállításra tekintve láthatjuk, hogy a házi gólkirály Germán Tamás nélkül kezd a Szeged-Grosics, míg a hazaiaknál az a Borbély Bálint a ott van a kezdőben, aki korábban játszott a szegedieknél.

A mérkőzés Botló Béla sípszavára 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

FOCIFANOK! Ma délután három ÉLŐ közvetítéssel is jelentkezünk számotokra, íme:Maglód - SZEOL17.00:...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 16.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.