Közélet

Átnevezné a szegedi Ortutay-kollégiumot a Klik

Átnevezné a szegedi Ortutay-kollégiumot a Klik

2015. május 13., szerda
Átnevezné a szegedi Ortutay-kollégiumot a Klik
ortutay_kollegium_google

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerint a Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium nevéből törölni kell a névadót - közölte szerdai számában a Délmagyarország.

A Klik a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) a 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló állásfoglalására is hivatkozva azt állítja, az Ortutay-kollégium névhasználat nem felel meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) rendeletében foglaltaknak. Az intézmény új neve Szegedi Városi Kollégium lenne - írta a napilap. A 330 fős kollégiumnak a Klik a fenntartója és az önkormányzat a működtetője. Szegeden az elmúlt hónapokban komoly tiltakozást váltott ki, hogy az Emmi átnevezné a Szegedi Tudományegyetem jelenleg

Ságvári Endre

nevét viselő gyakorló általános iskoláját, illetve gimnáziumát. Az érintettek május elején azonban úgy döntöttek, egyetértenek a két iskola összevonásával, és elfogadhatónak tartják, hogy az új intézmény elnevezése a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma legyen. Ortutay Gyula (1910-1978) néprajztudós, akadémikus, politikus volt. 1948-ban a Független Kisgazdapárt társelnöke lett, 1945 és 1953 között nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő volt. 1947 és 1950 között a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tisztséget töltötte be. Az 1956-os forradalom után az újjászervezett Hazafias Népfront főtitkárává választották. 1958-ban országgyűlési képviselő és az Elnöki Tanács tagja lett. 1946-tól haláláig vezette a budapesti tudományegyetem néprajzi tanszékét, 1957 és 1963 között ő volt az egyetem rektora.

Átnevezhetik az Ortutay-kollégiumot? KLIKK: http://szegedma.hu/?p=537384

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 13.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.