Közélet

Szeged legnagyobb botránya? - csődbűntett miatt vádat emeltek egy építőipari cég vezetői ellen (FRISSÍTVE)

Szeged legnagyobb botránya? - csődbűntett miatt vádat emeltek egy építőipari cég vezetői ellen (FRISSÍTVE)

2015. április 30., csütörtök
Szeged legnagyobb botránya? - csődbűntett miatt vádat emeltek egy építőipari cég vezetői ellen (FRISSÍTVE)
jog_birosag_torveny

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség három férfi ellen, akik fő tevékenységként útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó gazdasági társaság igazgatósági tagjaként követtek el bűncselekményt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc

közölte, az ügyészség a vádlottakat a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett és különösen jelentős mértékű, tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett elkövetésével vádolja. A vádirat szerint a vádlottak a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaság igazgatóságnak tagjai voltak, majd egyikük vezérigazgató, a másik pedig önálló cégjegyzésre jogosult cégvezető lett. A részvénytársaság gazdasági mutatói 2008-tól romlani kezdtek, 2009 elejére a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, tartozásait már nem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. Az zrt. április 18-án fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a felszámolást. A társaság vesztesége a fizetésképtelenség bejelentése után is tovább nőtt, 2010. augusztus 13-ára elérte a 2 milliárd forintot. A vádirat szerint a jelentős vagyonvesztést az okozta, hogy a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, valamint magánszemélyeknek, sportszervezeteknek. A több esetben likviditási problémákkal küzdő társaságok annak ellenére kaptak hitelt, hogy már a kölcsönadáskor jelentős összegű tartozást halmoztak fel a céggel szemben, így a visszafizetésre nem volt reális esélyük. A kölcsönök egy részét már a fizetésképtelenné válás után nyújtották, folyamatosan csökkentve így a társaság vagyonát, összességében mintegy másfél milliárd forinttal. A felszámolási eljárás során több mint 6 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

Szabó Bálint: fordulóponthoz értünk

Szabó Bálint

, aki számos csődbe jutott vállalkozót képviselt az elmúlt időszakban, az alábbi kommentárt fűzte a HVG-n is megjelent, sokakat érdeklő és érintő cikkhez: "Szeged 2000-es éveinek legnagyobb gazdasági-politikai-közéleti botrányában 5 éve küzdünk, hogy közel 400 vállalkozás hozzájusson mintegy 6 milliárd forintjához. Ma fordulóponthoz értünk: az elkövetőket bíróság elé állítják, és kezdhet aggódni minden érintett..." - írta. A károsultak képviselője május végén tervezett volna egy nagyszabású demonstrációt az érintett alvállalkozói körrel egyetemben. "Szeged gazdasági és közéletének legnagyobb botránya a nyilvánosság előtt, jogilag szabályozott körülmények között zajlik majd a bíróság előtt. Fontos kiemelni, hogy nem csupán a három gyanúsítottnak, de rengeteg közéleti személynek, közöttük jól ismert politikusoknak is van félnivalója" - nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak a hír kapcsán Szabó Bálint. Korábbi nyilatkozataiban már hangsúlyozta a károsultak képviselője, amit most is megerősített: véleménye szerint az ügy a szegedi városházáig ér. Szabó szerint korábban már megtettek minden szükséges lépést, hogy a nyomozóhatóság kellő információt gyűjthessen össze, a céljuk pedig innentől az, hogy az elkövetői kör vagyonából teljes mértékben kártalanítsák a károsultakat. Közel hatmilliárd forintos összegről van szó, az érintett vállalkozói kör pedig 433-ról 300 alá csökkent, hiszen a történtek hatására rengetegen csődbe mentek. "Indítványozzuk, hogy a bíróság kiemelt ügyként kezelje a történteket" - mondta Szabó Bálint.

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség három férfi ellen, akik fő tevékenységként útépítéssel, vízépítési létesítmények... Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.