Ünnepi programok Csongrádon a Költészet Napja alkalmából

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Emlékülés, koszorúzás, rendhagyó irodalomórák színesítik azt a költészet napjához kapcsolódó programsorozatot, amelyet tizenhatodik alkalommal rendez meg szombaton az Alföld Művészeti Egyesület Faludy György Irodalmi Műhelye és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság (MIT) megyei tagozata.

Az egész napos rendezvényfolyamban szombat délelőtt az általános iskolák és a középiskolák tanulói rendhagyó irodalom órákon találkozhatnak ismert költőkkel és írókkal, majd a diákok együtt koszorúznak az alkotókkal kilenc olyan helyszínen, ahol klasszikusaink – mások mellett Juhász Gyula, Móra Ferenc, Batsányi János és Jókai Mór – emlékhelye található.

Délután tartják a Művelődési Központ dísztermében az Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Tagozata megalakulásának 25. évfordulójára szervezett emlékülést, majd a 45 éves Faludy Irodalmi Műhely összművészeti ünnepi műsorát, amelyre az ország minden tájáról érkeznek írók, költők – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Az ünnepi műsorban mások mellett a Zenebarátok Csongrád Városi Kórusa lép fel, előszót mond Péter László, a megyei tagozat tiszteletbeli elnöke. A közönséget Gintli Tibor, a MIT országos elnöke, az ELTE Irodalom-és Kultúratudományi Intézetének helyettes vezetője, a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék vezetője köszönti, előadást tart Fábiánné Szenczi Ibolya, a MIT országos alelnöke.

A költészet napja alkalmából jelenik meg az Alföldi paletta című antológia, amely 16. évadját éli, valamint az Irodalmi füzetek éves kiadványa is. Az Alföldi palettát Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő és Góg János Juhász Gyula- és Váci Mihály-díjas költő, az antológia szerkesztője mutatja be.

A költészet napját 1964-től minden évben ezen a napon ünneplik Magyarországon az 1905. április 11-én született József Attila költő tiszteletére.

Default thumbnail
Előző sztori

A Nébih nem engedélyezett hatóanyagot talált a paprikában

Következő sztori

Jégkorong: felejthetetlen élményben volt része Kalocsa Lászlónak

Legutóbbi hasonló cikkek