Sport

Pofoneső zárta a falunapokat Algyőn + FOTÓK

Pofoneső zárta a falunapokat Algyőn + FOTÓK

2015. április 27., hétfő
Pofoneső zárta a falunapokat Algyőn + FOTÓK
boxverseny45kf

Akárcsak a tavalyi évben, idén is az Algyői Ökölvívó Szakosztály által szervezett bokszgála zárta a településen rendezett falunapokat.

Másodjára rendezték meg az Algyői Pofonpartit, amelyre a tavalyi évhez képest jóval több versenyző érkezett, a közönség pedig teljesen megtöltötte a csarnokot, így szép számú publikum előtt versenyezhettek a nyolcéves kislányoktól kezdve egészen a +91 kilós felnőttek által alkotott bokszolók. "Két éve edzősködöm Algyőn, ez pedig egy versenysorozat állomása volt. Elsőként a verseny az utánpótlás korú, valamint a meglévő versenyzők a rutinszerzését biztosítja, de talán nagyobb hangsúlya van annak, hogy a gyerekkel, illetve úgymond a laikusokkal megismertessük ezáltal a sportágat, megmutassuk a boksz szépségeit. Szerettük volna ezáltal az algyőiek számára is bemutatni a bokszot, ami úgy gondolom egész jól is sikerült" - mondta el a rendezvényt követően az Algyői Boksz Klub vezetője, a korábbi magyar bajnok ökölvívó Oltványi Dávid. A pofonpartin 13 klub versenyzői vettek részt, és kereken 100 versenyző nevezett a versenyre, ami jelentős előrelépés a tavalyi számokhoz képest. "Óriási hangulat volt, szó szerint csüngtek még a csilláron is a nézők. Azt gondolom, hogy a rendezvényünk elérte a célját, hiszen adódott bokszolási lehetőség a versenyzőink előtt is, és a sok néző pedig versenyhangulatot teremtett, hál istennek, tényleg sokan kijöttek. Egyrészt versenyzők létszámában is előre tudtunk lépni, és a nézők létszáma is nagyot növekedett tavaly óta" - fogalmazott Oltványi Dávid. Az Algyői Boksz Klub vezetője hozzátette, munkája kezdetén az utánpótlás elindítását tűzték ki célul, ezt pedig remekül szolgálta a II. Algyői Pofonparti, ami a dél-alföldi versenysorozat egyik állomása volt. "Nálunk is van 5-8 igazolt versenyző, szerettük volna, hogy ha nekik is megadatik, hogy átérezzék, milyen hazai pályán bokszolni, milyen az, amikor így léphet szorítóba az ember. A legfontosabb az volt, hogy a helyiek is lássák, hogy milyen bokszbázis tud létrejönni egy viszonylag kis településen is, és ez sikerült" - mondta el a korábbi magyar bajnok öklöző.

Elcsattant pár pofon Algyőn a falunapok zárásaként - bokszgálán lépett ringbe a régió számos ökölvívója. Részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=531808

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.