Labdarúgás: jobban élt helyzeteivel a Bordány a Szőreg ellen + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

bordany_szoreg44_gs

Bár az első húsz percben teljesen beszorította ellenfelét a Szőreg, de nem tudott élni helyzeteivel, a Bordány pedig jóval hatékonyabb volt a kapu előtt, és megverte a listavezetőt.

Mindenképp javítani szeretett volna a Szőreg, hiszen az előző fordulóban kikapott a Móravárosi Kinizsitől Móra Tibor együttese, valamint a Bordánnyal szemben az őszi mérkőzésen alulmaradt, a listavezetőt pedig üldözői is megközelítették a forduló előtt.

Ennek megfelelően kegyetlenül megnyomta az első 25 percet a Szőreg: több ziccer is adódott Váczi Béláék előtt, de hol a pontossággal akadt probléma, hol pedig Kádár kapus mutatott be remek bravúrokat. Túlélte ezt a periódust a Bordány, és egyre többször tudta megtartani a labdát az ellenfél térfelén is, majd az első nagyobb helyzetét rögtön gólra is váltotta a bordányi együttes: egy szépen megkomponált támadás végén Veres maradt teljesen üresen a tizenhatoson belül, aki megnézte a hosszú felső sarkot, majd oda is lőtte a labdát, 0-1. Egy hasonlóan szép góllal egyenlített a Szőreg, Gyenes addig tolta a labdát a tizenhatos előtt, amíg el tudta lőni, és kiváló mozdulattal tekert a jobb felsőbe, védhetetlen góllal egyenlített a papíron hazai együttes, hiszen a szőregi pálya felújítása miatt ezt a meccset is a kiskundorozsmai műfüves pályán rendezték. Négy perccel később azonban Retek szabadrúgását követően Papdi a bal alsóba fejelte a labdát, így a meccsen másodjára is megszerezte a vezetést a Bordány, 1-2. A félidő hajrája a Bordányé volt, lendületben maradtak a vendégek, Papdi ziccerben a kapufát találta el, így akár nagyobb különbséggel is vezethettek volna a szünetben Retek Flórián tanítványai.

A fordulás után ismét a Szőreg kezdte jobban a meccset, az első öt percben több meleg pillanatot is átélt a bordányi védelem, de ezt a periódust, a meccs egyik újabb kulcsperiódusát is túlélte kapott gól nélkül a bordányi együttes. Ráadásul Sádt Tamásék villámgyors kontrái egyre több veszélyt hordoztak magukban, amit az egyre többet kockáztató szőregi együttes egyre nehezebben tudott megállítani. Bő húsz perccel a vége előtt emberhátrányba került a Szőreg, miután Csikós ütemet tévesztett, és szabálytalanságáért megkapta a második sárgáját is. A folytatásban derekasan küzdött a Szőreg, de igazán nagy helyzetet már nem tudtak kialakítani, ellenben Sádt a felső lécre bombázott egy kipattanó labdát – majd a meccs legvégén végleg eldöntötte a meccset a Bordány a csereként beállt Molnár találatával, akinek csak az üres kapuba kellett gurítania.

Egy remek iramú és színvonalú mérkőzésen bár a Szőregnek több gólszerzési lehetősége volt, de nem tudott azokkal élni a listavezető, ellenben a Bordány remekül élt adódó lehetőségeivel, és szép gólokat szerezve elvitte a három pontot. Ezzel a Szőreg zsinórban másodjára kapott ki, azzal pedig, hogy a Nagymágocs 3-1-re legyőzte a Székkutast, négy gárda is csupán két pontra van a 42 pontos első helyezett Szőregtől, de a ma győzelmet arató hatodik Bordánytól is csak három pontra van a dobogó teteje, roppant szoros nyolc forduló vár tehát az élmezőnyre a megyekettőben. A következő fordulóban a Szőreg a Kiskundorozsma ellen javíthat, ám hét közben is pályára lép Móra Tibor együttese, hiszen a kupában az FK Szegeddel mérkőzik meg, a míg a pályafelújítás miatt az egész tavaszt idegenben játszó Bordány legközelebb Balástyára látogat.

Kiskundorozsma, műfű, 100 néző.
2015. április 19., 17.00
Szőregi RSE
Bordány SK
Vége a mérkőzésnek.

játékvezető: Fekete Csanád • asszisztens: Kiss Richárd, Semetka Szabolcs.
1
3

Labdarúgó Csongrád megyei II osztály, 22. forduló

Szőregi RSE – Bordány SK 1 – 3 (1-2)
Kiskundorozsma, műfű, 100 néző. Vezeti: Fekete Csanád (Kiss Richárd, Semetka Szabolcs.)
Szőreg: Bali – Csikós, Ali, Móra, Barna, Bartos (Bujáki, 83′), Szarvas (Szivacski, 75′), Fehér, Gyenes, Temesvári (Balla, 69′), Váczi. Játékos-edző: Móra Tibor.
Bordány: Kádár – Mészáros, Retek, Nógrádi, Csonka (Bárány, 81′), Szabó, Sádt, Zádori, Papdi (Kozma, 77′), Veres, Kovács (Molnár, 72′). Játékos-edző Retek Flórián.
Gól: Gyenes (31′) ill. Veres (25′), Papdi (35′), Molnár (90+2′)
Sárga lap: Gyenes (45′), Csikós (58′), Fehér (82′), Szivacski (89′) ill. Sádt (59′), Csonka (72′)
Kiállítva: Csikós (67′)

Móra Tibor: “Szám szerint négy gólt lőhettünk volna az első 20 percben, más csapatok bajnokságokat döntenek el ennyi helyzettel, úgy látom, a góllövő cipőt a srácok otthon hagyták. Kiegyenlítődött a játék, kétszer jött el a kapunkig a Bordány, de mind a kétszer eredményes volt, igazából a csapatom küzdeni akarásával nem volt gond. Sajnálom, hogy egy megyei rangadóra serdülő meccsre nem való három játékvezető jött el.”

Retek Flórián: “Alá kell írni, az első húsz-huszonöt percben ha kapunk két-három gólt, egy szót nem szólhattunk volna. Ellentétes félidők voltak, az első félidő egyértelműen a Szőregé volt, a második félidőben pedig úgy gondolom, uraltuk a játékot, így megérdemelten tudtuk elvinni a három pontot.”

no images were found

Online közvetítésünk

VÉGE

90+2′
Ezzel le is fújja Fekete játékvezető a meccset, egy élvezetes, jó meccsen gyűjti be a három pontot a Bordány, és zrkózik az élmezőnyhöz, a Szőreg pedig újabb vereséget szenved.
90+2′
GÓÓÓÓL! Eldől a meccs, ketten vihetik a szőregi védelemre a labdát, kipasszolják a bordányiak, Molnárnak pedig nincs nehéz dolga, az üres kapuba gurít, 1-3.
90+1′
Fehér szabadrúgása jelent veszélyt, de csak centiket tévedett, éppen hogy fölé tekert jó 20 méterről.
89′
Szivacski megkésett becsúszása ér lapot a játékvezetőnél.
88′
Szabó eldönthette volna! Molnár távoli lövése után szögletet rúghatott a Bordány, a lecsorgót pedig mintegy tíz méterről a kapu fölé bombázta Szabó, ez meccslabda volt!
86′
Még szűk öt perc van hátra, a vendégek szurkolói azonban még figyelmeztetnek, nincs vége a meccsnek: ugyanitt tegnap például a St. Mihály a 90. percben tudott egyenlíteni a Kiskundorozsma ellen, ezt sokan felemlítik a mai meccs kapcsán is.
83′
Újabb csere, Bartosnak ér véget a meccs, Bujáki a helyén.
82′
Fehéré a lap, miután Sádtot lerántotta.
81′
Újabb csere, Csonka helyett a harmadik mezőnycsere is beáll a Bordányban, Bárány a helyén a folytatásban.

no images were found

77′
Cserél a Bordány is, Papdi helyére Kozma áll be a vendégeknél.
75′
Ismét cserél a Szőreg: Szarvas helyére Szivacski érkezik.
74′
Ez is kapufa! Másodjára találja el a lécet a Bordány, ezúttal a felső lécet zörgeti meg Sádt középről, egy kipattanó labda után, nem sokon múlott az újabb bordányi gól.
72′
Változtat a Bordány is: Molnár jön a pályára Kovács helyett.
72′
Csonka kap lapot egy félpályánál elkésett belépőt követően.
69′
Cserél a Szőreg: Temesvári helyett Balla a pályán.
67′
Kiállítás, megfogyatkozik a Szőreg! A bal szélen kiugró Papdit megrúgta Csikós, neki pedig már volt egy sárgája, így a gól mellett emberelőnyben is a Bordány.
64′
Temesvári hiába lőtt a hálóba, középen beleértek ketten Kádár előtt, a partjelző pedig lest ítélt, így érvénytelen a hazaiak találata.

no images were found

61′
Temesvári lőtt 19 méterről, azonban a felső léc alá tartó labdát fölé tolta Kádár, remekül véd ma a bordányi kapus. A szöglet után ismét indulhatott a vendég kontra, amit a félpályánál akaszt meg a szőregi védelem.
59′
A szabadrúgást Retek a sorfalba küldte, majd a kontrát taktikusan megállította Sádt, övé az első bordányi lap.
58′
Megint egy gyors bordányi kontra, ezúttal a jobb oldalon, majd Vereshez passzolt Zádori, akit a kapuval szemben megrúgott Csikós, övé a sárga, a Bordány pedig egy remek helyről lőhet szabadrúgást, a kapuval szemben, 17 méterről állította le a labdát a játékvezető.
57′
Szép akciót vezetett a Bordány, egy gyors kontrával indult meg a vendég csapat a bal oldalon, majd Papdi a jobb oldalon üresen álló Zádori elé tálalt, aki egy átvétel után nagy erővel lőtt, de Bali védett.

no images were found

51′
Ezt is kivágja a vendégek védelme! Megint egy szöglet után veszélyeztet a Szőreg, ide-oda pattogott a labda az ötösön belül, többször is kapura lőttek a hazaiak, de mindig volt egy láb,ami blokkolt, majd a mezőnybe tisztázott Retek.
48′
Szőregi helyzettel indul a második félidő is, egy jobb oldali szögletet Csikós fejelt a jobb alsó sarok felé, de Kádár szögletre ütötte a labdát. Zsinórban háromszor végezhet el sarokrúgást a Szőreg, de nem alakul ki helyzet, tisztáz a bordányi védelem.
46′
Folytatódik a meccs, a szünetben egyik fél sem változtatott.

SZÜNET

45′
Fekete nem hosszabbít, vége az első félidőnek, ami igen tartalmasra sikerült: bár jóval több helyzete volt a Szőregnak, mégis a Bordány szerzett vezetést, és a végén akár növelhette is volna előnyét. Az osztály színvonalát meghaladó félidőt követően 2-1-re vezet a Bordány.
45′
A félidő utolsó percében Gyenes kapja meg az első sárgát beszédért.
42′
KAPUFA! Érik a harmadik bordányi gól, egy kirúgás után nem tudta elfejelni a szőregi védelem a labdát, így Papdi csak Balira vezethette a labdát, gurítása azonban a bal kapufa tövén csattant!

no images were found

40′
Kovács! Mit hagyott ki a bordányi! Megint egy stílusos vendég akció végén Kovács a tizenhatoson belül még egy finom lövőcselt is megcsinált, kínálta magát a hosszú sarok, azonban ballal éppen Balihoz gurított, ez ziccer volt.
35′
GÓÓÓÓL! Ez viszont már bent van, ismét vezet a Bordány, kiváló mérkőzés! Retek tekert középre egy szabadrúgást a bal szélről, az érkező Papdi pedig a földre lefejelve bólintott a bal alsóba, 1-2!
34′
Majdnem itt az újbóli válasz, egy labdaszerzés után villámgyors kontrát vezetett a Bordány, a jobb szélen induló Zádori próbálta középre tenni a labdát, centerezése azonban kicsit lecsúszott, így lett veszélyes, de a felső léc mögött hullott le végül a labda.
31′
GÓÓÓÓL! Pazar találattal egyenlít a Szőreg! Váczi tartott meg egy labdát a tizenhatos bal sarkánál, majd az érkező Gyenes elé tálalt, aki keresztbe vezette a labdát a tizenhatos előtt, kereste a lövőhelyzetet, majd szépen kilőtte a jobb felső sarkot, gyönyörű góllal egyenlít a Szőreg, 1-1!

no images were found

29′
Egy balról betekert szabadrúgást Temesvári éppen Kádár kezébe fejelt, talán több volt ebben a lehetőségben is.
25′
GÓÓÓÓÓL! A foci örök törvénye ismét igazolódott, gyakorlatilag az első helyzetét gólra váltja a Bordány, azt követően, hogy a Szőregnek több ziccere is volt. Remekül játszották végig az akciót a vendégek, egy jobb szélen vezetett akció végén pedig a hosszún üresen álló Veres elé került a labda, akinek még arra is volt ideje, hogy megnézze, hova lője, és higgadtan a bal felső sarokba tekert, vezet a Bordány, 0-1!
20′
Mi maradt ki! Megint Kádár óvja meg a Bordányt a kapott góltól, Váczi egy remek labdával ugratta ki Bartost, aki eltolta Kádár mellett is, de végül a kapusba lőtte a ziccert, majd a kipattanónál a blokkban halt el az üres kapura tartó labda, harmadjára pedig Kádár védett nagyot Bartos ismétlésénél, ezt most megúszta a Bordány, háromszor is gólt lőhetett volna a Szőreg.
14′
Megint Kádár véd bravúrral! Remekül játszotta ezt most a Szőreg, egy hosszú indítást szépen visszatettek Bartos elé, aki a tizenhatosnál érkezett, kapásból lőtt, Kádár pedig a jobb felső elől ütötte ki a labdát.

no images were found

13′
Itt az első bordányi kapuralövés, Szabót addig biztatták, amíg el is vállalta jó 30 méterről, lapos lövését azonban fogta Bali.
10′
Egy szöglet után kifejelt labdát lőtt kapura laposan Ali, de nem tudta beletenni senki sem a lábát az ötösön belül, Váczi pedig lesről lőtt már mellé. Nehezen tudja most kihozni a labdát a Bordány.
7′
Továbbra is a Szőreg a kezdeményezőbb, az imént Bartos szerzett agresszívan labdát a bordányi térfélen, három szőregi támadó vezethette két bordányi védőre a labdát, de nem tudták végigjátszani a helyzetet.
2′
Máris védenie kell Kádárnak, jó helyről, a tizenhatos előteréből, a kapuval szemből lőhetett szabadrúgást a Szőreg, de Móra tekerését kiütötte Kádár.
1′
A Bordány kezdte a meccset. A Szőreg tiszta fehérben, míg a Bordány feketében lép ma pályára.

17:04 – Kicsit csúszik a kezdés, van egy kis probléma az egyik kapu hálójával, a szőregi játékos segítségével sikerül “meghegeszteni”.

16:52 – A tegnapi napon az élbolyból egyedül a St. Mihály lépett pályára, és éppen itt, Kiskundorozsmán játszott döntetlent. A Szőreg egy győzelemmel megléphet kicsit üldözőitől, míg a Bordány éppen a dobogós együttesek mögé zárkózhatna fel, amennyiben elvinné a pontokat ma délután.

16:48 – Köszöntjük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok is már javában melegítenek. Kissé szeles, borongós az idő, az utóbbi napok melegéhez képest jócskán visszaesett a hőmérséklet.

A mérkőzés Fekete Csanád sípszavára 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Fájó vereséget szenvedett az előző fordulóban a Szőreg a Móravárosi Kinizsitől (1-2), de ennek ellenére is maradt a megyei másodosztály élén Móra Tibor együttese, igaz, előnye csupán két pont a második Székkutassal szemben. A pályája felújítása miatt ezúttal is Kiskundorozsmán játszó Szőreg számára így sokat jelenthet a folytatásra az esetleges vasárnapi három pont, ugyanakkor a komplett tavaszt idegenben játszó Bordány múlt heti, St. Mihály felett aratott sikerének köszönhetően felzárkózott a dobogóért folytatott csatában. A két csapat őszi meccsén már az első félidőben eldöntötte a találkozót a Bordány, amely szűk negyven perc alatt háromszor is betalált a szőregi kapuba, és végül 3-1-s győzelmet aratott, megállítva ezzel az addig hat meccséből hatot nyerő Szőreget. Retek Flórián együttese egyre jobb formát mutat a nehéz tavaszi kezdés után, Deszken kétszer tudott egyenlíteni, majd az idén bravúrosan teljesítő szentmihályiakat idegenben tudta legyőzni a Bordány, de a Szőreget nem csak a visszavágás, hanem a javítás vágya is fűtheti vasárnap délután.

Mindjárt kezdődik a megyekettőben a Szőreg és a Bordány csatája, tartsatok velünk!http://szegedma.hu/?p=528811

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 19.

Előző sztori

Háromezren tekertek a bringával ingázókért + FOTÓK

Következő sztori

Labdarúgás: sokba kerültek a védelmi hibák az éllovas Baktónak a Pázsit ellen + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek