/

Kozma Gábor: Mindent megtettünk a dóm régészeti leleteiért! (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

dom_felujitas01_gs

Az egyházmegye álláspontja szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy a dóm felújítása során feltárt régészeti leleteket megmentsék. A kormányhivatal közleményben reagált, mint írják, a Dóm tér rekonstrukciója kapcsán minden tekintetben jogszerűen, az érintettek bevonásával végezték a hatósági munkát.

„Egyházi beruházás pusztított el korai egyházi emlékeket” – írta a hvg.hu, melynek kapcsán a projekt menedzsere, Kozma Gábor portálunknak leszögezte, az előírásoknak megfelelően zajlott a régészeti feltárás, mely során egyeztettek az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatallal is, és minden olyan leletet, amelyeket a hatósági vélemény szerint meg lehetett menteni, meg is mentettek, és be is fognak mutatni a látogatóknak.

A dóm előlépcsője alatti területen, ahol korábban öltözők és raktárak voltak, egy látogatóközpontot alakítanak ki a projekt kapcsán. Ennek kivitelezése során bukkanta a régészet a Szent Demeter templom falmaradványaira, s ahogy Kozma Gábor elmondta, mint minden templom mellett, itt is temető volt egykor, vagyis középkori sírokra is bukkantak a munkálatok során. Ahogy Lajkó Orsolya, a Móra Ferenc Múzeum régésze még tavaly szeptemberben nyilatkozta portálunknak, egy 14. század végi szentély falának a részletére bukkantak, mely több észből áll. Ennek alapja kváderkövekből épül fel, vagyis két oldalról egy-egy hatalmas kváderkő közé oltatlan meszes törmeléket helyeztek a készítéskor, majd erre az alapra két-három sor téglából álló fal épült. A falrészletet speciális technikával szakaszokra vágva emelték ki a helyükről, s ezeket visszaépítették. A hvg.hu azt írja, hogy később újabb leletekre bukkantak, amelyek nem a Szent Demeter templomhoz tartoztak, ezekből mintákat vettek, jelenleg is vizsgálják azokat, ám ennek a falmaradványnak a jelentős részét elbontották a cikk szerint.

dom_felujitas10_gs

„Minden igyekezetünk arra irányult, hogy megőrizzük és be is mutassuk a feltárt falmaradványokat. Hatósági egyeztetések sora indult, átalakították a kiviteli terveket, melyeket engedélyeztetni is kellett, és közben folyamatos volt az egyeztetés a feltárást végzőkkel, vagyis a Móra Ferenc Múzeum régészeivel” – közölte a Gál Ferenc Főiskola rektora hozzátéve, hogy további, hosszabb ideig tartó ásatásokat a dóm statikai állékonyságának biztosítása már nem engedte.

Kormányhivatal: jogszerű volt a hatósági munka

„A Csongrád Megyei Kormányhivatal a Dóm tér rekonstrukciója kapcsán minden tekintetben jogszerűen, az érintettek bevonásával végezte hatósági munkáját. A munkálatok keretében előkerült falmaradványok sorsáról olyan örökségvédelmi döntés született, amely tekintettel volt mind a régészeti, mind a műemlékvédelmi szempontokra. A döntések meghozatala folyamatos szakmai konzultáció mellett történt az érintettek – így a Móra Ferenc Múzeum régészeinek – bevonásával, hozzájárulásával, a hatályos jogszabályok teljes körű betartásával. A legnagyobb értékként feltárt templommaradvány a rekonstrukció folyamán létesülő látogató központban kerül kiállításra, így a laikusok számára is elérhetővé válik a dóm és Szeged városa számára egyaránt értékes, középkori emlék. A rom kutatása a későbbiekben a Dóm téri út (járda és kerékpárút) alatt megtörténhet, a dokumentált falmaradvány a későbbi kutatási eredményekhez illeszthető” – olvasható a kormányhivatal szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Ütemszerűen halad a kivitelezés

Kozma Gábor rektor arról tájékoztatott a tavaly nyáron indult felújítás kapcsán, hogy sok új kihívással találkoznak a kivitelezők, akik egyszerre minden helyszínen dolgoznak, így a dóm tornyaiban, a székesegyház altemplomában és a Dömötör-toronyban egyaránt. „Nemcsak a látogatóközpont kialakítása zajlik, hanem már szervezzük azokat a kiállításokat és vendégfogadó programelemeket is, amelyekkel a zarándokokat, turistákat és természetesen a szegedieket is várjuk majd” – fűzte hozzá. Az altemplomba kerül át az egyházmegyei gyűjtemény, és míg a székesegyház egyik tornyába liftet szerelnek, a másikban kiállítások várják majd a látogatókat.

szabo_gabor_gs

Többnyelvű interaktív tárlatvezetéssel is csalogatják majd az érdeklődőket, és a kiállított tárgyak leírását sem csak magyarul olvashatják el azok, akik megtekintik a tárlatokat. „Mindig is figyeltünk a külföldiekre, hiszen az európai keresztény kultúra örökségének különleges építészeti alkotását lehet itt megcsodálni. Igaz, az 1930-as években épült a dóm, de ezen keresztül mégis közvetíteni tudjuk a keresztény kultúrát egészen államalapításunktól” – mondta el a rektor. A külső sérült tégla- és a kőfelületek javítása is zajlik, de a templomtér belülről is fel van állványozva. Dolgoznak a szentélyben és már láthatják a hívek, hogy a padsorok megújulnak, ezzel párhuzamosan az új padokat is készítik.

A program része a Nemzeti Pantheon megújítása is a püspöki székház és a hittudományi főiskola oldalán. Eddig megoldatlan volt a madárvédelem, ezen felül a szobrok egy része is restaurálásra szorul, így például Ozorai Pipó faszobra is megújul a projekt révén.

no images were found

Az egyházmegye álláspontja szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy a dóm felújítása során feltárt régészeti leleteket megmentsék – KLIKK: http://szegedma.hu/?p=527949

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 14.

Default thumbnail
Előző sztori

A nemzetiségek nagyobb költségvetési támogatás szeretnének a nemzetiségi civil szférának

Következő sztori

Tapolcai választás - Orbán: tiszteletben kell tartani a választók döntését

Legutóbbi hasonló cikkek