Közélet

Költészet Napja Makón díjátadóval és Budapest Bár koncerttel

Költészet Napja Makón díjátadóval és Budapest Bár koncerttel

2015. április 13., hétfő
Költészet Napja Makón díjátadóval és Budapest Bár koncerttel
budapest_bar_mako

Makó városa idén rendhagyó módon emlékezett meg József Attiláról a Költészet Napján. Április 11-én, a költő születésnapján a koszorúzás mellett a Medáliák Díjat is átadták, a rendezvényt a régi kávéházi hangulatot idézve a Budapest Bár koncertje zárta.

Idén két helyszínen zajlott a megemlékezés a fiatalon elhunyt költőre, aki több szálon is kötődik a városhoz. Elsőként a József Attila Gimnázium előtti szobrot koszorúzta meg

Farkas Éva Erzsébet

polgármester, a Makói Medáliák idei díjazottja, a Medáliák kuratóriumának tagjai, valamint a költő nevét viselő gimnázium, illetve könyvtár vezetői és az este fellépő Budapest Bár zenekar tagjai. Ezt követően elhelyezték az emlékezés virágait a JAG oldalánál lévő flaszter domborműnél. A remek tavaszi időt kihasználva a Korona előtti színpadon folytatódtak a programok, ahol sor került a Medáliák díj átadására. Ezzel a díjjal Makó városa 2005 óta mindig egy fiatal kortárs költőt tűntet ki. A díjat idén a vajdasági

Antalovics Péter

első kötetes író kapta. „Nagyon örültem az elismerésnek, különösen azért mert vajdasági költőként Magyarországon kaphattam díjat, amely által többen megismerhetnek. Kötetem címe az Örökszoba, amely belső világot taglaló, önmarcangoló szövegekből áll” – tudtuk meg a fiatal 22 éves írótól. A Medáliák díj már egy évtizede hirdeti a költészet létjogosultságát a 21 században. „A kultúra és a költészet értékeire való megemlékezés napja ez és egyben figyelem felkeltés is a magyar kultúrára.” – kezdte ünnepi beszédét Farkas Éva Erzsébet a város polgármestere. „Tudjuk, hogy városunkból költőként induló

József Attila

is mennyit küzdött azért, hogy a névtelenségből megismerjék, szüksége volt Juhász Gyula és barátai mecénási jelenlétére. Makó városa a kuratóriummal együtt szintén ilyen mecénásként kívánja támogatni a fiatal költőket”– mondta a város első embere. A napot a Budapest Bár koncertje zárta, felidézve a régi kávéházi hangulatot, amely az irodalom sajátos velejárója volt abban az időszakban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.