Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Gazdaság

Keretjelzálog: Precedenst teremthet a Fontana Takarékszövetkezet?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

fontana_credit_szabbo_balint_sajttaj03_gs

Tizenöt család megússza a pereskedést és az esetleges kilakoltatást, egy újszegedi szegedi társasház építését finanszírozó pénzintézet saját hatáskörben úgy döntött, hogy törli a keretjelzálogot azokról az ingatlanokról, melyeknél bizonyítható, hogy a vevő kifizette a lakásának a vételárát.

Keretjelzálog – sokaknak ismerős a kifejezés, például szegedi és makói lakástulajdonokon egy pénzintézet 224 millió forintot és annak kamatait követelt, párbeszédet hiába kezdeményeztek, nem közeledtek az álláspontok, másodfokon tárgyalják az esetet. Egy másik, szintén a felperes pénzintézethez és ugyanahhoz az építési vállalkozóhoz köthető per azonban már lezárult, abban az esetben a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletében a pénzintézetnek adott igazat a keretjelzálogjoggal terhelt ingatlanok ügyében.

A Derkovits fasoron felépített három, összesen 56 lakásos társasház esetében azonban más a helyzet. Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője elmondta, egy építési vállalkozó két projektcéget hozott létre, majd a válság idején társasházépítésbe kezdett, a finanszírozó pénzintézet a Fontana Credit Takarékszövetkezet volt. A vevőkkel többféle adásvételi szerződést kötöttek ügyvédek 2012-ben és 2013-ban, akadt olyan, amelyikben az szerepelt, hogy az ingatlan per-, teher- és igénymentes; több szerződésben ez alól a finanszírozó pénzintézetet, mint kivételt jelölték meg, illetve olyan adásvételik is voltak, amelyekben egyértelműen feltüntették a keretjelzálogot. Ez utóbbi esetben a szerződésben azt vállalta az építési vállalkozó, a vételi ár megfizetését követő megadott határidőn belül tehermentesíti az ingatlanokat. Az ügy menetével kapcsolatban Szabó Bálint elmondta, a vállalkozót egy idő után hiába keresték a vevők, nem reagált még ügyvédi megkeresésekre sem, vagy éppen hitegette a lakókat mintegy másfél éven keresztül. Az érintettek 2013-ban, illetve tavaly felkeresték a Fontana Credit Takarékszövetkezet, ám akkor például banktitokra hivatkozva elutasították kérésüket, 2015 márciusában viszont az érintett 15 vevővel tárgyalóasztalhoz ültek, és fordulatot vett az ügy.

fontana_credit_szabbo_balint_sajttaj02_gs

Belső vizsgálatot rendeltek el a takarékszövetkezet, és ezzel egy időben azt kérte az ingatlantulajdonosokat, hogy bankkivonatokkal, befizetést igazoló bizonylatokkal és számlákkal bizonyítsák be, hogy kifizették a szerződés szerinti vételárat az eladónak. „A takarékszövetkezet a keretjelzálogjogot, illetve az opciós vételi jogát érvényesítve ezeket az ingatlantulajdonosokat egy bírósági tárgyalást követően, illetve bizonyos esetben anélkül is kilakoltathatná őket, ám saját hatáskörben úgy döntött, hogy leveszi a keretjelzálogot és egyéb vételi jogokat azokról az ingatlanokról, melynek tulajdonosai igazolni tudták, hogy kifizették a vételárat” – összegzett Szabó Bálint. Hozzátette, a takarékszövetkezet a vele egyébként szerződéses jogviszonyban nem lévő lakóktól nem követel sem pénzt, sem ingatlant. Ez az eset Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint precedenst teremthet az ilyen tárgyú perekben.

„Mi azt gondoljuk, jogosan kérte az ügyfél azt, amit kért. Lényegtelen a szerződések esetleges pontatlansága és az ügyvédi csavarok, ha valaki kifizeti a lakás teljes vételárát, akkor azt nem tudjuk zálogjoggal terhelni, azt oda kell adni annak, aki kifizette. Ennyire egyszerű” – válaszolta kérdésünkre Görög Tibor, a Fontana Credit Takarékszövetkezet igazgatóságának elnöke, hogy miért döntött saját hatáskörben a keretjelzálog törléséről. A tizenöt lakás esetében egyébként százmilliós nagyságrendű összegről van szó, amivel kapcsolatban megjegyezte, hogy ezt a pénzt az ügyfelek egyszer már megfizették. Mivel vannak még élő szerződések, banktitokra hivatkozva Görög Tibor arra nem kívánt válaszolni, hogy az érintett építési vállalkozóval meg tudtak-e egyezni.

Tizenöt család megússza a pereskedést és az esetleges kilakoltatást Szegeden – a társasház építését finanszírozó pénzint…

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 23.

Hírzóna

892 milliós bírságot kapott az Alza.hu webáruház

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ez már komoly összeg.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nem épül meg az új könyvtár Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Milliárdokat bukott az önkormányzat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nő a magyar alapanyagok aránya a közétkeztetésben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az élelmiszertermelőket is segítendő.

Tovább olvasom

Aktuál