A Tisza Volán SC csapatának sikerével zárult a több mint 60 egyesület hatszáznál is több indulójával megrendezett 2015-ös Karate Magyar Bajnokság Mogyoródon.
A -84 kg-ban a két selejtezőcsoportból elsőként a Tisza Volán SC versenyzője, a testvérpár Höning Dávid és a tavalyi első Höning Alexander került ki, így ők vívhatták a kiemelt döntőt. A mérkőzés az utolsó másodpercben dőlt el 1:0 arányban a fiatalabb Dávid javára. Öccsük, Höning Ádám a +84 kg-ban 3. helyen zárt. A nap utolsó eseménye a férfi csapatküzdelem volt, ahol az MTK és a szegedi csapat mérkőzhetett meg egymással. Utóbbi soraiban a csapatszellemet erősítette, hogy három testvér kapott szerepet. Az első meccset a még 18. életévét be nem töltő Höning Ádám ugyan elvesztette az idén U21-es Európa-bajnok Hárspataki Gábor ellen, ám bátyjai hozták a következő két küzdelmet, így 2:1-es végeredménnyel a szegedi különítmény magyar bajnoki címet szerzett.