Írjon nekünk

ARC

Kalmár Ferenc: A magyar érdekeket képviselem a szomszédságpolitikában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

kozeleti_kavehaz_kalmar_ferenc03_gs

Az európai kisebbségek helyzetéről és jogairól szóló „Kalmár-jelentés” volt az alapja annak, hogy Szijjártó Péter miniszteri biztosnak nevezte ki fél évre Kalmár Ferencet.

Október végéig Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezték ki a KDNP-s Kalmár Ferencet, aki a SZEGEDma.hu kérdésére „az igazság elferdítésének” nevezte, hogy az origo.hu bevándorláspártinak nevezte őt egy tavaly januári, az Európa Tanácsban (ET) elhangzott beszéde kapcsán. Mint elmondta, az ET egy az európai bevándorlással foglalkozó jelentést tárgyalt, melynek egyik konklúziója az volt, hogy 2050-ig ahhoz, hogy a jelenlegi szinten tudják tartani a gazdaságot, működtetni tudják az intézményeket, 40 millió bevándorlót kell befogadni a kontinensek. „Felszólalásomban, majd egy budapesti sajtótájékoztatón is arról beszéltem, hogy Európának, mint kereszténydemokrata politikus azt tanácsolom, hogy vissza kell térnie a klasszikus, alapvető értékekhez, amelyek a kereszténységből fakadnak, és nem tagadni azokat. Ennek egyik alapja, hogy a gyermekvállalás ne teher legyen, hanem áldás, illetve a keresztény gyökerekhez tartozik az anyaság megbecsülése, és is fontos, hogy a családoknak a támogatási rendszerét folyamatosan fejleszteni kell. A magyar kormány 2010 óta vitathatatlan pozitív lépéseket tett ebbe az irányba” – szögezte le Kalmár Ferenc.

Kitért arra is, amikor Magyarország töltötte be az Európai Unió elnökségét, elkészítettek egy roma stratégiát. „Európában 12-13 millióra becsülik a roma közösséget, akik hatalmas tartalékot képeznek a munkaerőpiac szempontjából. Ismert, hogy a magyar stratégia alapja az oktatás, a kormány egyik lépéseként meg is növelte a roma fiatalok számára igényelhető tanulmányi ösztöndíjakat. Az a véleményem, hogy mielőtt bevándorlásról beszélünk, ezeket a tartalékokat ki kellene használni” – hangsúlyozta a KDNP-s politikus. Köztudott, hogy Európa-szerte rosszak a demográfiai mutatók, nem képes megújítani a társadalmát egyik ország sem, ezért is szükségszerű az említett tartalékokhoz nyúlni Kalmár szerint, ami – fűzte hozzá – közel sem jelenti azt, hogy bevándorláspárti lenne.

Középpontban a magyar érdekek

A Magyar Közlönyben Kalmár Ferenc feladatai közé sorolják, hogy képviseli hazánk, a magyar állampolgárok, valamint a magyar kisebbségek érdekeit a nemzetközi külpolitikai fórumokon. Ezen felül programot kell készítenie a határon túli magyar kisebbségek helyzetének javítása érdekében szükséges intézkedésekről, továbbá összehangolnia a szomszédságpolitika irányvonalát a kormány nemzetpolitikai és kisebbségpolitikai programjaival. „Elsődleges és legfontosabb feladatom a részvétel a kisebbségi vegyes bizottságok munkájában, mely Magyarország és hat szomszédja között működik, így Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia között. A bizottságok többek között kisebbségi és kulturális kérdésekkel foglalkoznak, ezen felül határon túli magyar kulturális intézmények és műemlékek felújítási kérdéseivel, de vitás ügyeket is tárgyalnak, így például a Székely Mikó Kollégium, vagy éppen a Romániában nagy vihart kavart szimbólumok használata is terítékre kerül a kisebbségi vegyes bizottságokban” – részletezte.

kalmar_ferenc01_gsAz április elsejei hatállyal kinevezett miniszteri biztost mind a hat bizottságba delegálta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kormánynak kell azonban kijelölnie őt a társelnöki posztra, ez még nem történt meg. Kalmár Ferenc elmondta, a kisebbségi vegyes bizottságokba az érintett országok egytől-egyig államtitkári vagy helyettes államtitkári szinten képviseltetik magukat. Hazánkban a miniszteri biztosi poszt tulajdonképpen helyettesi államtitkári rangnak felel meg, illetménye is eszerint van megállapítva, ami havi bruttó 748 ezer forint.

A három nyelven, románul, franciául és angolul beszélő KDNP-s politikus kinevezésének egyik alapja a nemzeti kisebbségek mozgásterét bővítő „Kalmár-jelentés”, vagyis az Európa Tanács által tavaly tavasszal elfogadott dokumentum volt, melynek összeállításáért az ET magyar delegációjának tagjaként Kalmár felelt. A magyar diplomácia sikerének tartott jelentés egyik legfontosabb passzusa, hogy támogatja a területi autonómia-megoldásokat, valamint a nemzeti kisebbségek kollektív jogairól szóló paragrafusokat is elfogadta az ET. „Az európai kisebbségek helyzete és jogairól szóló jelentés készítőjeként alaposan tájékozódtam a témáról, ezért határoztak úgy a döntéshozók, hogy megvan a kellő felkészültségem ezt továbbvinni, ezúttal azonban oly módon, hogy a szomszédságpolitikában a magyar érdekeket képviseljem” – fogalmazott a miniszteri biztos.

Kalmár Ferenc, aki két évtizeden keresztül a szegedi közgyűlés tagja volt, az előző parlamenti ciklusban országgyűlési képviselő, jelenleg a Csongrád Megyei Közgyűlés tagja. Kérdésünkre elmondta, a miniszteri biztosi kinevezése összeférhetetlen a megyei képviselőséggel, ezért lemond mandátumáról, amit a következő közgyűlésen jelent be hivatalosan.

Október végéig Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezték ki a KDNP-s Kalmár Ferencet – részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=530166

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 22.

ARC

Bátyi Zoltán: Az élet sokkal izgalmasabb történeteket tud írni, mint én

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Jogász és újságíró végzettsége is van, több mint 7000 cikk, tizenöt saját könyv köthető a nevéhez

Tovább olvasom

ARC

“Botka László Szeged Karácsony Gergelye” – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A helyi homokozón kívül nem talál másik játszóteret magának – hangzott el a Hír TV Főhős című műsorában.

Tovább olvasom

ARC

Oklevelet kapott Szeged legnagyobb vasútbarátja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány titkára szerint már születésekor eldőlt, hogy a vasútnak szenteli életét.

Tovább olvasom

Aktuál