Közélet

Jakab: újabb eszköz segítheti a mezőgazdasági foglalkoztatást

Jakab: újabb eszköz segítheti a mezőgazdasági foglalkoztatást

2015. április 19., vasárnap
Jakab: újabb eszköz segítheti a mezőgazdasági foglalkoztatást

Újabb kedvezmény bevezetését tervezi a kormány a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkavállalók számának növelésére, lehetővé téve, hogy a 25-55 év közötti, mezőgazdasági munkakörben dolgozók után is érvényesítsék a munkáltatók a bérjárulék-kedvezményt - mondta el a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az MTI-nek.

Jakab István

közölte, a kedvezmény a felére csökkentené a bruttó munkabér - de legfeljebb 100 ezer forint - munkáltatói közterhét. A tervezett intézkedés bevezetésének célja a feketefoglalkoztatás visszaszorítása is - tette hozzá a Magosz elnöke. Megemlítette: a mezőgazdaságban dolgozókat jelenleg is évi 120 napig foglalkoztathatják idénymunka jelleggel kedvezményesen az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás keretében. A munkahelyvédelmi akcióterv jövőbeni kiterjesztésével a foglalkoztató mellett a dolgozó is nyer, így ugyanis az év minden napjára lehet munkája. Jakab István közlése szerint az újonnan bevezetni kívánt kedvezmény havonta 30-35 ezer mezőgazdasági dolgozó foglalkoztatását segíti elő a szakértők számítása szerint, éves szinten mintegy 6 milliárd forintot hagyva a mezőgazdasági dolgozókat foglalkoztató vállalkozásoknál. A kedvezményt ez év nyarán vezethetik be - mondta Jakab István. A Magosz elnöke beszélt arról is, hogy további kezdeményezéseket kíván tenni ezen a területen. A gazdaszervezet szerint például érdemes végiggondolni, hogy a közfoglalkoztatás és a versenyszféra kapcsolata miként alakul a jövőben, a versenyszféra szereplői hogyan tudnak bekapcsolódni a közmunka keretében foglalkoztatott emberek gyakorlati oktatásába. Ez utóbbi ugyanis a Magosz elnöke szerint történhetne a gazdálkodóknál. Így a közfoglalkoztatásban dolgozó, arra alkalmas emberek könnyebben találhatnának munkát a versenyszférában - érvelt Jakab István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.