Közélet

A védőnői szolgálat centenáriumát ünneplik Szegeden + FOTÓK

A védőnői szolgálat centenáriumát ünneplik Szegeden + FOTÓK

2015. április 23., csütörtök
A védőnői szolgálat centenáriumát ünneplik Szegeden + FOTÓK
etszk_eloadasok10kf

Az egyik legszebb női hivatás múltja száz évvel ezelőttre nyúlik vissza, akkor alapították meg az országos anya- és csecsemővédő szervezetet, azóta létezik a védőnői szolgálat hazánkban. Az évfordulóra kétnapos programsorozattal készült a Preventív Egészségügyi Gondozási Tanszék.

„Száz évvel ezelőtt a csecsemőhalálozás elleni küzdelem hívta életre a védőnői szolgálatot. Néhány év alatt jelentős javulást értek el, amit az állam is észrevett, és elkezdték támogatni az Országos Stefánia Szövetséget, majd a Zöldkeresztes Védőnői Szolgálatot, később, 1930-ban pedig el is kezdték képezni azokat az embereket, akik ezt a hivatást választották” – mondta el a kezdetekről

Tobak Orsolya

, az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar (ETSZK) Preventív Egészségügyi Gondozási Tanszék megbízott vezetője. A centenáriumot Szegeden kétnapos programsorozattal ünneplik, melyen hazánk mind az öt védőnőképzéssel foglalkozó intézménye képviselteti magát. Oktatókból és hallgatókból álló ötfős delegációk érkeztek a szegedi centenáriumi programokra, mely keretében a szakmához és a védőnőképzés elmúlt száz éves történelméhez kapcsolódó vetélkedőt is rendeztek. „Nemcsak azt kérdeztük meg, hogy mi volt 100 évvel ezelőtt, hanem például azt is, hogy milyen alapelvek szerint zajlott a csecsemőgondozás a negyvenes és hetvenes években. Korszerű ismereteikről is számot adhattak a résztvevők, hazánkban például nagyon hangsúlyos az elsősegélynyújtás, erre is kitértünk a vetélkedőben. Akadályversenyt is hirdettünk mind a hat csoportnak, ugyanis az öt egyetem hat képzőhelyen működik” – részletezte. A programsorozat második napján, pénteken a hallgatók tudományos munkásságukat mutatják be, összesen tizenhárom előadást tartanak a tudományos ülés keretében.

Egyre több területet ölel fel a képzés és munka

A kezdetekkor hathetes, ma azonban már négyéves képzésben zajlik a védőnők felkészítése hivatásukra. Tobak Orsolya kérdésünkre elmondta, ma a védőnők területen dolgozhatnak, iskolákban és kórházakban is, és ezek mindegyikére felkészítik a hallgatókat a négy év alatt. „Az alapozó tantárgyakon, így például anatómián, élettanon, biokémián és biofizikán túl másodévtől a csecsemők gondozásával ismerkednek meg, utána pedig a védőnői módszertan minden területével. Ebbe beletartozik a nővédelmi mellett a várandós kismamáknak a gondozása, és mivel egészen a gyerek hétéves koráig zajlik a területi védőnő munkája, így újszülöttekkel, csecsemőkkel, kisdedekkel és kisgyermekekkel egyaránt foglalkoznak. Minderre magas gyakorlati óraszámban készítjük fel hallgatóinkat. Az iskola-egészségügyi munkát végző védőnők kiemelten foglalkoznak az egészségfejlesztéssel- és védelemmel, ezért a képzés során magas szintű pedagógiai és egészségnevelési ismereteket adunk át hallgatónknak” – részletezte a Preventív Egészségügyi Gondozási Tanszék megbízott vezetője. A védőnők képzésében néhány éve jelentősebb változás volt, hiszen csökkent a születésszám, így bővült ki a védőnői munka területe, például a népegészségügyi célú szűrővizsgálatokkal és nővédelmi gondozással. „Az utóbbi öt évben megjelent a védőnői méhnyakszűrés a képzésben, amire nagy hangsúlyt fektetünk, azok a hallgatóink, akik az idei évtől végeznek, már képesek és alkalmasak ennek elvégzésére” – hangsúlyozta a főiskolai docens. Hallgatóból nincs hiány, Tobak Orsolya szerint ma már belátják a középiskolás lányok, hogy a védőnői talán a legszebb női hivatás, így minden évben 60-70 fővel indul az új évfolyam, és a lemorzsolódás is minimális. Kari napot is tartottak az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon, a rendezvényen készült galériánkat alább tekintheti meg!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.