Közélet

Tízezer állami gondozott gyermek számára indult futballprogram

Tízezer állami gondozott gyermek számára indult futballprogram

2015. március 25., szerda
Tízezer állami gondozott gyermek számára indult futballprogram
kothencz_sajtotajekoztato10kf

Tízezer családból kiemelt fiatal vesz részt az ÁGOTA Alapítvány fociprogramjában. Kothencz János gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgató szerint az egészséges életmód mellett közösségformáló ereje miatt is kiemelt fontosságú a fiatalok sportolása.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója az ÁGOTA Alapítvány önkénteseivel karöltve országos szintűvé bővítette fociprogramját. Ennek részleteiről szerda délután beszélt a sajtó képviselőinek

Czibere Károly

államtitkár, aki a szociális ágazat megújulását szolgáló szakmai konzultáció kapcsán látogatott Szegedre. "

Tavaly

Balog Zoltán

miniszterrel és

Kiss-Rigó László

püspök úrral jelentettük be a labdarúgó programunk kiszélesítését. Ekkor még 1400, az egyházmegye gondozásában lévő, családjából kiemelt fiatal számára biztosítottunk heti háromszori sportprogramot, illetve az ahhoz kapcsolódó élményprogramokat" - mondta el

Kothencz János

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgatója.

"Élj, és játssz becsülettel"

Az ÁGOTA sportéletrendjébe minden megyéből érkeznek fiatalok, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal kötött együttműködés keretén belül csaknem tízezer családból kiemelt fiatal sportolását koordinálhatják össze. "Élj, és játssz becsülettel" mottóval hirdették meg a fociprogramot, mellyel a szellemiségét kívánták visszaadni: itt nem egyfajta versenyistálló jelleggel hajtják a tehetségesnek ítélt gyermekeket, a játék célja az élmény és a közösségformálás.

kothencz_sajtotajekoztato13kf

"A Szeged-Csanádi Egyházmegye számos területen végez közszolgálatot, legyen szó akár felsőoktatásról vagy gyermek- és ifjúságvédelemről. A Gyulán megalapított labdarúgó akadémiánk sem elsősorban a versenysport, hanem az egészségnevelő vonzata miatt hasznos" - mondta el Kiss-Rigó László, aki szerint a labdarúgás az egészség megőrzése mellett szocializációs mivolta miatt is nagyon fontos szerepet tölt be a gyerekek életében, ezért az egyháznak következetesen támogatni kell azt. Megyénként 7-8 nevelőszülői tanácsadói körzet működik, ahol hetente három alkalommal rendszeres edzéseket tartanak, a körzetekben zajló versenyek legjobbjai nagyobb területi, majd megyei vetélkedőkön jutnak tovább, efelett pedig a régiók kupamérkőzései zajlanak. Kothencz János szerint a lebonyolításban nagy segítséget kapnak a Grosics Labdarúgó Akadémiától és partnerként működnek a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal is, azonban a program teljes egészében önerőből működik.

Czibere: kitüntetett szereplője a gyermekvédelemnek az egyház és az ÁGOTA

"Az egyházmegye és az ÁGOTA Alapítvány kitüntetett szereplője hazánkban a gyermekvédelemnek. Az a szemlélet, melyet az ÁGOTA megvalósított szolgálatában, már évek óta befolyásolja a jogszabályalkotást, országos szinten mutat irányt" - hangsúlyozta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Többek között ennek a szemléletváltásnak is köszönhető, hogy ma már az állami gondozott gyermekek 64%-a nevelőszülőknél él, a későbbiekben a kormány célja, hogy ez az arány 90% feletti legyen. Ehhez a nevelőszülők képzése is kulcsfontosságú, hogy azok szakképzett módon viselhessék gondját a fogyatékkal élő gyermekeknek is, számukra is a család a legideálisabb környezet - hangsúlyozta az államtitkár.

kothencz_sajtotajekoztato11kf

A kormány stratégiai partnerként tekint az egyházakra, felzárkóztatási és szociális ügyekben rendszeres egyeztetés folyik Czibere Károly szerint. "Mind a szociális, mind pedig a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatások területén fokozottan számítunk az egyházak közreműködésére, hiszen az ő szakmaiságuk és szellemiségük garanciát biztosít számunkra a hosszú távon fenntartható, a társadalom egészének értékes működésre. Az örökbefogadott gyermekek két családot kapnak, a nevelőszülők mellett az egyházközösségre is számíthatnak" - magyarázta az államtitkár. Kiemelten fontos továbbá a sport is a gyermekek életében, hiszen megtanulhatják a társadalomba illeszkedés legfontosabb alapszabályait a csapatjátékról, kitartásról.

Tízezer családból kiemelt fiatal vesz részt az ÁGOTA Alapítvány fociprogramjában - a sport mellett a közösségépítés eszköze is lehet a labdarúgás!

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 25.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.