„Alapvetően látványelvű a világom, a természet rejtett szépségét, összefüggéseit, törvényszerűségeit kutatom” – fogalmaz alkotásai kapcsán Tóth Péter képzőművész, akinek negyvenedik születésnapja alkalmából nyílt tárlata a Somogyi-könyvtárban.
Tusrajzokat, akvarellel és vegyes technikával készült képeket is láthatnak az érdeklődők a Somogyi-könyvtárban, amelyek egyfajta keresztmetszetet is adnak Tóth Péter munkásságából, hiszen a bibliotéka azért kérte fel a kiállításra, mert idén tölti be negyvenedik életévét. „Ez a jubileumi tárlat egyfajta áttekintés is a főiskolás éveimtől egészen napjainkig. Van néhány tusrajz, ami nagyon közel áll hozzám, például az Öreg tölgy és a Kik vagyunk című munkák, ezek a monokróm technikával készültek, és az embernek a valódi gyökereiről szólnak” – fogalmazott.
A művek közül testvére, Tóth Zoltán tanár a grafikákat emelte ki hagyományos színviláguk és témaválasztásuk miatt, így például a Napraforgók című képet ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az akvarellek, a Lángoló ég és a Tanya mellett említésre kiemelte a vegyes technikával és tussal készült grafikát, a Vándorokat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Tóth Pétert régóta foglalkoztatja a magyarság kérdése, népünk eredete, története, mely szintén megjelenik alkotásain.
A Teremtett világom cím egyrészt utal arra, hogy minden művész teremt saját magának egy különálló világot, így amit elénk, nézők elé tár, az általa létrehozott, megálmodott világ. „Ez a tárlat azonban arról is szól, hogy magamon átengedem azt, amit látok, amit tudok és amit elképzelek, s ezekből próbálok valami kerek egészet létrehozni” – magyarázta Tóth Péter. Kérdésünkre elmondta, egy tanárnak, aki egyben alkotó is, arra akad lehetősége, hogy megmutassa magát a nagyközönségnek, Tóth Péternek a munka mellett viszont kevés ideje marad az alkotásra, ezért igyekszik az iskolai szünetekben elmélyültebb alkotómunkát végezni, például művésztelepeken. Megtudtuk, idén nem tervez már kiállítást, de elárulta, hogy most a festészet mellett elkezdett verseket is írni.
László Anna grafikusművész fiának, Tóth Péternek a jubileumi kiállítása április 7-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár első emeletén.
no images were found
Tóth Péter képzőművésznek negyvenedik születésnapja alkalmából nyílt tárlata a Somogyi-könyvtárban
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 31.