Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: értékes pontot szerzett a Vác otthonában a SZEOL

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

szeol_vac_14_08_23_gs

Bár megszerezte a vezetést a listavezető Vác vendégeként a SZEOL SC, végül egy ponttal térhet haza Tóth Ákos együttese a bajnoki cím várományosától.

A bajnoki cím favoritjához, a Váchoz utazott a tavaszi második fordulóban a SZEOL SC az NB III Közép csoportjában.

Nagy taktikai csatát hozott az első huszonöt perc, amely alatt igazából egyik együttes sem tudott a másik fölé nőni hosszabb időre, kisebb lehetőségek adódtak mindkét oldalon, de igazán nagy bravúrra nem volt szükség egyik kapus részéről sem. Majd egy kontra után Ondrejó gyorsan elvégzett bedobását Beretka remek érzékkel, kapásból kapura küldte, lövése pedig a bal alsóban kötött ki, így megszerezte a vezetést a SZEOL. A gól megfogta a Vácot, és Tóth Ákos tanítványainak lett volna lehetősége megduplázni előnyüket, de ez nem jött össze.

Nagy elánnal kezdte a második félidőt a Vác, Csank János három csatáros játékkal próbált változtatni az eredményen, ugyanakkor ebben a taktikában benne volt az a veszély, hogy a SZEOL egy kontrából újabb gólt szerezhet. A beívelt labdákból nem jutott ziccerig a szegedi együttes, és nem kellett volna már sokat kihúznia Grünvaldéknak ahhoz, hogy mindhárom pontot elhozzák a Vác otthonából, azonban hét perccel a rendes játékidő vége előtt Zsolnai gyanús körülmények között egyenlíteni tudott, miután egy kiugratással tudott meglépni középen a góllövőlista első helyezettje, ezt követően pedig Leindler mellett is el tudta lőni a labdát. A legvégén még a vezetést is megszerezhette volna a Vác, Zsolnai azonban a kapufát találta el, így 1-1-s döntetlennel zárt a SZEOL a Vác otthonában.

Ezzel Tóth Ákos legénysége maradt a kilencedik helyen a tabellán, bár a REAC még megelőzheti a szegedieket, amennyiben nyerni tud fordulóbeli mérkőzésén. A SZEOL SC legközelebb március 14-én szombaton, a Szentlőrincet fogadja a Felső Tisza-parti stadionban.

Vác, 150 néző
2015. március 7., 14.30
Vác FC
SZEOL SC
Vége a mérkőzésnek.

játékvezető: Szalai László • asszisztens: Keszthelyi Tamás, Csáky Tibor.
1
1

NB III Közép csoport, 17. forduló

Vác FC – SZEOL SC 1 – 1(0-1)
Vác, városi stadion, 150 néző. Vezeti: Szalai László (Keszthelyi Tamás, Csáky Tibor)
Vác: Palásthy – Tóth B., Farkas, Zsolnay, Rusvay, Kószás (Pölöskei, 55′), Tóth G., Németh (Gulyás – a szünetben), Magos, Szeleczki, Pallagi. Vezetőedző: Csank János.
SZEOL: Leindler – Hacker, Bjedov, Forró, Dlusztus, Grünvald, Beretka (Varga, 90′), Ngalle, Faragó (Buzási, 76′), Bata (Végh, 72′), Ondrejó. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Gól: Zsolnai (83′) ill. Beretka (28′)
Sárga lap: Gulyás (54′), Szeleczki (85′) ill. Bata (54′), Ngalle (83′), Ondrejó (89′)

Tóth Ákos: “Értékes pontot szereztünk egy abszolút profi csapat otthonában. Profi körülmények között játszhattunk, igazi futballhangulat volt, amit a váci közönség varázsolt. Nem ijedtünk meg ettől, ami örömteli. Igazságos a döntetlen, de egy kis szerencsével behúzhattuk volna mind a három pontot, annak ellenére, hogy a második félidő végén beszorultunk, voltak lehetőségeink arra, hogy eldöntsük a mérkőzést a második gól megszerzésével. Megérdemelten kiegyenlített a Vác, nem vagyok e miatt elkeseredve, mert ez az eredmény nagyon értékes, főleg akkor, ha jövő héten tudjuk hozni a következő hazai mérkőzést.”

Online közvetítésünk:

VÉGE

90+2′
Vége, Szalai lefújja, értékes egy pontot szerez a listavezető otthonában a SZEOL, amely sokáig vezetett, de végül ki tudott egyenlíteni a Vác, a játék képe alapján reálisnak mondható döntetlen született a találkozón.
90+1′
Úh, ezt megúszta a SZEOL! Egy jobb oldali beadásra érkezett Zsolnai, aki kapufára fejelte a labdát, most a szerencse is a szegediekkel volt!
90′
Kihasználja harmadik cserelehetőségét is a SZEOL, Varga Richárd érkezik Beretka helyére.
90′
Két perc lesz a hosszabbítás.
88′
Tovább nyomnak a hazaiak, az egyenlítést követően is felvállalják a háromcsatáros játékot a váciak.
83′
Gól… egyenlít a Vác. Bár Zsolnai lesen állt, de ezt nem intette be a partjelző, Rusvay kiugratta a góllövőlista éllovasát, aki köszönte szépen, és élt a lehetőséggel, Leindler elvetődött balra, Zsolnai pedig a kapu közepébe lőtt, kihasználva így a ziccert.
76′
Ismét változtat Tóth Ákos, Faragót Buzási váltja.
76′
Egy mintaszerű kontrát vezet a SZEOL a mezőnyből ma kiemelkedően játszó Ondrejó és Beretka vezérletével, majd utóbbi a felfutó Grünvaldhoz passzol, akinek a beadása sajnos mély lett, többet ígért ez az akció.
72′
Cserél Tóth Ákos, Bata helyére Végh Ariel áll be a SZEOL-ban.
72′
A kaputól mintegy 30 méterre végezhetett el szabadrúgást a Vác, azonban a sorfalban akad el a hazaiak távoli lövése.
71′
Bata szerez labdát szemfülesen, és vezeti a SZEOL kontráját, ám végül Farkas Péter szereli őt remek ütemben, megállítva ezzel a szegedi támadást.
68′
A SZEOL térfelén zajlik inkább a játék, de nem tud helyzetbe kerülni a Vác. A listavezető az egyik legjobb támadósorral rendelkezik a ligában, ami a második legtöbb gólt szerezte az eddig lejátszott 16 bajnoki alatt.
64′
Nem adja fel a kontrákat a SZEOL, egy szép akció végén Beretka gurít középre, a tizenegyespontnál érkező Bata azonban csak spiccel tud már beleérni a labdába, kevéssel maradt le erről a centerezésről.
60′
Főleg a hazaiak irányítják a meccset, mivel három váci csatár is a leshatáron helyezkedik, akiket rendre meg is tudnak játszani a középpályások. A csereként beállt Pölöskei éppen egy ilyen szituáció után tudott lőni egy kissé kisodródott helyzetből, de Leindler védeni tudta az alsóba tartó lövést.
56′
Most a váci kapu előtt zajlik a játék: egy szép Bata-Faragó összjátékot követően szöglethez jutott a SZEOL, amit megismételhetett, majd egy oldalról belőtt szabadrúgással is próbálkozhatott a szegedi csapat, de ezek a beívelések nem vezettek eredményre.
55′
Ismét cserél a Vác: Pölöskei érkezik a pályára Kószás helyére.
54′
Megvan az első váci sárga is, a csereként beállt Gulyás kaszálja el csúnyán hátulról Beretkát, jogos a lap.
54′
Batáé a meccs első sárga lapja, miután teljesen jogosan reklamált egy bedobásnál, amit a SZEOL-nak kellett volna megkapnia, azonban a játékvezető sárgával díjazta szavait.
52′
Feltolta a védekezését a Vác, ennek eredményeképpen szereznek labdát a hazaiak, majd Zsolnai tűzi kapura 14 méterről a labdát, de Leindler odaér lövésére.
49′
Ngalle előtt adódik ismét egy remek opció a passzra, Beretka és Bata is beindul, de sajnos Ngalle átadása pontatlanra sikerül.
48′
Aktívan kezdi a második játékrészt a Vác, előbb egy lecsorgó labdát Rusvay tűzött kapura középről, de Leindler védte próbálkozását, majd Kószás ugrott ki a félpályánál, volt egy kis terület előtte, de Bjedov remek ütemben érkezett, és szerelte a csatárt.
46′
A félidőben cserélt Csank János, Németh helyére Gulyás jött ki a második félidőre a hazaiaknál.
46′
Folytatódik a meccs, a SZEOL kezdte a második félidőt.

SZÜNET

45+1′
Ez az első félidő vége, vezet a SZEOL a szünetben a listavezető Vác otthonában. Egyelőre nagyon jól védekezik Tóth Ákos együttese, amely nem enged nagy lehetőségeket a hazaiaknak, és támadásban is veszélyesebbnek bizonyul ellenfelénél.
45+1′
Sarokrúgást végezhet el a SZEOL, de a korner éppen Batát találja meg, akit elnyomnak a hazai védők.
45′
Egy perc hosszabbítást jelez Szalai játékvezető.
44′
Ngalle volt jó lövőhelyzetben mintegy 20 méterre a kaputól, azonban inkább az ívelést választotta, ami pontatlanra sikerült, pedig kapura is tűzhette volna a szegedi játékos.
42′
Ez érthetetlen ítélet Szalai sporttárstól, Bata a saját térfeléről indulhatott volna meg, de les miatt megállította az akciót a játékvezető. Ebből pedig majdnem ziccer alakult ki a szegedi kapu előtt, az ebből a bal oldalon indított váci akció végén a lapos beadást az utolsó pillanatokban vágta ki a szegedi védelem.
39′
Beretka indította a jobb szélen igen aktív Ondrejót, akinek beadásáról centikkel maradt le Bata.
36′
Ahogy arra Tóth Ákos is felhívta a figyelmet a mérkőzés előtt, a pontrúgásoknak nagy szerepe lehet, ebből próbált meg veszélyeztetni a Vác: a szegedi térfél jobb oldaláról, az alapvonalhoz közelről ívelte be a szabadrúgást Zsolnai, az érkező Szeleczki fejese azonban erejét vesztette, mire Leindler kapujáig jutott, így védte azt a SZEOL kapusa.
33′
Marad lendületben a SZEOL, ismét egy szép akciót vezetnek Dlusztusék, három szegedi játékos két hazai védőre vitte a labdát, majd Ondrejó centerezését a röviden érkező Bata átlépte, Faragó azonban a hosszú oldalra mozgott, így az érkező védő fel tudott szabadítani, ebben több volt.
31′
Újabb szegedi lehetőség, Faragó külsővel perdít a kaputól nyolc méterre érkező Bata elé, előle azonban az utolsó pillanatban elsodorják a labdát.
28′
GÓÓÓÓL! Vezet a SZEOL! Egy kontra végén Ondrejó beadását előbb bedobásra fejelték, azonban Ondrejó gyorsan elvégezte a bedobást, Beretka kapta meg a labdát, aki állítás nélkül lőtte ki a bal alsó sarkot, pazar mozdulat volt, megszerzi a vezetést Tóth Ákos együttese!
24′
Rusvay játszotta magát tisztára a bal oldalon, majd a 16-os előterében érkező Pallagi elé gurított, akinek a lövését Grünvald blokkolta. Ezt követően zsinórban három szögletet is elvégezhetett a Vác, de mindegyiknél helyén volt a szegedi védelem.
23′
Továbbra sem alakult ki nagyobb helyzet, ugyanakkor a játék élvezhető, taktikus csatát vívnak a felek. Talán a hazaiak többször kerülnek a szegedi kapu előterébe, de ez annak is köszönhetően, hogy a SZEOL olykor kissé könnyelműen elszórja a labdát a középpályán.
17′
Az elmúlt percek kisebb lehetőségei után most a mezőnyben zajlik a játék, mindkét fél sok passzal próbálja meg felépíteni támadását, de egyelőre a védelmeket nem tudják feltörni egyik fél támadói sem.
11′
A Vác előtt is adódik egy lehetőség: a felfutó Tóth Gergely jobb oldali beadására Rusvay érkezett középen, aki 11 méterről a jobb alsó sarok felé fejelte a labdát, de Leindler hárított.
9′
Jó helyről jut szabadrúgáshoz a SZEOL: a jobb oldalon elviharzó Batát rúgták fel, az élesen belőtt szabadrúgást azonban a hazaiak hatástalanítják, és felszabadítanak.
8′
Bata sajnos elcsúszik, pedig nagy lehetőség lett volna! Ondrejó cselezte le magát mintegy tíz méterre az alapvonaltól a jobboldalon, majd beadását Bata látványos mozdulattal próbálta volna meg kapura tűzni, de megcsúszott a mozdulat közben.
6′
Az első öt perc váci fölényt hozott, a hazaiak főleg a jobb oldalukon aktívak, de a szegedi védelem jól zár.
1′
A Vác kezdte a mérkőzést.

14:30 – Érkeznek a csapatok a pályára, amelyre egyébként nem lehet panasz, jól előkészített gyep várja a feleket. A SZEOL ezen a meccsen avatja az új idegenbeli mezét, fehér felsőben, fekete nadrágban és fehér sportszárban lépnek ma pályára Tóth Ákos tanítványai.

14:15 – Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a találkozó. A csapatokat kellemes idő fogadta, bár még azért nem igazi “tavaszi” az idő. A Vácban kezdőként kap helyet ezúttal is a csapathoz télen érkezett, az Újpesttel az NB I-ben is bemutatkozott Magos Mátyás, valamint a góllövőlista éllovasa, Zsolnai, aki az őszi, szegedi mérkőzést is eldöntötte.

A mérkőzés 14.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Kommentek

Sport

Kecskemétre igazolt a SZEOL egyik alapembere

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Négy év után távozik a kék-feketéktől Kéri Tamás.

Tovább olvasom

Hírzóna

Családi sportnapot tartanak a szegedi repülőtéren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Karitáció Alapítvány jóvoltából.

Tovább olvasom

Sport

Bemutatta új utánpótlás szakmai igazgatóját a Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vladan Jordovics lesz Herbert Gábor utódja.

Tovább olvasom

Aktuál