Írjon nekünk

Sport

Kosárlabda: Révész Ádám szerint a teher nélküli játék lehet a Szedeák sikerének kulcsa

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

szedeak_zte34_gs

A sorsolásnak köszönhetően ezúttal egy hét felkészülési ideje van a Naturtex-SZTE-Szedeáknak, hogy felkészüljön a Falco elleni hétvégi derbire. A szusszanásnyi szünet alatt a rájátszásáért küzdő csapat fiatal centerével, Révész Ádámmal beszélgettünk.

A szegedi együttes elmúlt két mérkőzését egyaránt elvesztette a középszakaszban, legutóbb a Körmend otthonában maradtak alul Kiss Zsolték 113-86-ra. Az összecsapáson a régebb óta sérült Csorvási Levente, Wirth Ádám, Vágvölgyi Ákos trió mellett Branko Jereminov és Andrija Ciric szolgálataira sem számíthatott Lazic mester, a bajt pedig csak tetézte, hogy Darko Balaban az első kilenc perc alatt máris három faultot követett el, így felsejlett egy igen korai kipontozódás veszélye. A Szedeák trénere Révész Ádámot vetette be a szorult helyzetben, és a 19 éves center végül 19 percet tölthetett összesen a pályán, 10 pontja mellé ez idő alatt 7 lepattanót gyűjtött be.

„Nagyon örültem a lehetőségnek, szerettem volna bizonyítani, hogy a további mérkőzéseinken is bátran számolhat velem a szakmai stáb. Hellyel-közzel ez sikerült is, úgy gondolom, a támadások közben viszonylag jól mozogtam. Ugyanakkor hat kihagyott dobásom volt, ami nem megszokott tőlem, pedig úgy éreztem, hogy nyugodtan vállalhatok. Mindemellett a probléma inkább az volt, hogy fizikálisan még nem állok azon a szinten, mint szeretnék. Annak persze örülök, hogy közel húsz percet tölthettem a pályán. Remélem, hogy a következő meccseken is lesz hasonlóra lehetőségem, amikor már mindenki felépül, akkor is” – árulta el portálunknak a fiatal szegedi kosaras. Hozzátette, adott esetben akár szorosabb eredményt is elérhetett volna a tartalékosan felálló Szedeák Körmenden, de a harmadik negyed derekán hiába zárkóztak fel Molnárék három pontra, a fordítás már sikerült. „Sajnos aztán a hazaiak számára jött egy periódus, amikor szinten minden összejött nekik, el is húztak több mint tíz ponttal, mi pedig szétestünk egy kicsit, illetve el is fáradtunk, elvégre heten játszottuk végig a találkozót” – mondta el.

A vereségtől függetlenül a csapat továbbra is versenyben van a középház rájátszást érő helyeinek egyikéért, ezáltal a klub történelmének legnagyobb bajnoki sikeréért. Révész Ádám kitért rá, az öltözőben is többször felmerül ez a téma, amin az elmúlt két körben elszenvedett két vereség sem változtatott. „Nikola (Nikola Lazic, a Szedeák vezetőedzője – a szerk.) is azt mondja, hogy küzdjünk, nem szabad feladnunk. Persze, rosszabb helyzetben vagyunk, mint voltunk közvetlenül az Alba elleni siker után, de ha hozni tudjuk a hazai meccseinket, akkor odaérhetünk a legjobb nyolcba. Szeretnénk ezt elérni, és meg is teszünk ennek érdekében minden tőlünk telhetőt” – fogadkozott a fiatal center. „Szép már az is, amit eddig elértünk. Nikola gyakran mondja, hogy az a lényeg, ne érezzünk nyomást egyik meccsen se magunkon, mert a Pécs, a Falco, a Körmend és az Alba egyaránt sokkal nagyobb költségvetéssel dolgozhat, mint a Szeged. Fehérváron éppen azért tudtunk nyerni, mert nem rajtunk volt a nyomás, felszabadultan játszhattunk. A későbbiekben is ez lehet a siker kulcsa” – mutatott rá.

A Szedeákra legközelebb egy igazán nemes feladat vár, hiszen a középszakasz 5. körében a középházat vezető Falco látogat az újszegedi sportcsarnokba vasárnap. „Ahogy azt a tabella is mutatja, az egyik legjobb csapat a Falco ebben a mezőnyben. Alapvetően a támadó felfogás jellemző a szombathelyiekre, kicsit kevesebb hangsúlyt fektetnek a védekezésre, a fő céljuk, ahogy mondani szokás, hogy eggyel többet dobjanak, mint az ellenfél. Ezzel szemben Nikola nálunk éppen a defenzívebb játékrendszert preferálja, amiből aztán el tudjuk indítani a támadásainkat. Mindezek tükrében úgy gondolom, ha meg tudjuk fékezni őket, főleg a leindításaikat, amiben nagyon jók, akkor hazai pályán, remélhetőleg minél nagyobb számú közönség előtt abszolút lesz esélyünk a győzelemre. Én ezt is várom, de általában mondhatom, hogy az egész csapat pozitívan áll a meccshez” – adott hangot bizakodásának a hétvége kapcsán Révész Ádám.

Révész Ádám szerint a Szedeák sikeréhez az vezethet a középszakaszban, ha a csapat teher nélkül tud játszani – KLIKK: http://szegedma.hu/?p=521142

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 25.

Sport

Sporthétfő: bravúros győzelemmel kezdett a Pick a BL-ben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

Egy helyen a hétvége legfontosabb szegedi sporteredményei.

Tovább olvasom

Közélet

Gólzáporos győzelemmel avatta stadionját a Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Csákvár ellen első győzelmét szerezte meg a szezonban a Szeged-Csanád GA.

Tovább olvasom

Hírzóna

Babos főtáblára jutott

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Babos Tímea vasárnapi könnyed győzelmével főtáblára jutott a 250 ezer dollár összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztornán.

Tovább olvasom

Aktuál