Sport

Kosárlabda: hazai pályán kapott ki a Kosársuli

Kosárlabda: hazai pályán kapott ki a Kosársuli

2015. március 2., hétfő
Kosárlabda: hazai pályán kapott ki a Kosársuli
kosarsuli51

Elvesztette hazai veretlenségét a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák az előző fordulóban a Debrecen ellen diadalmaskodó TF-Budapest ellen szenvedtek vereséget. Vas Péterék jövő héten a Budafok otthonában javíthatnak.

Agresszív védekezéssel kezdett a TF, így a meccs elején nekik állt a zászló, olyannyira, hogy négy perc után 4-10 állt az eredményjelzőn. A helyzetet nehezítette, hogy a sérült

Czibere

nélkül felálló hazaiaknak nem ment túl jól a dobás, sokáig csak

Varga

és

Mócsai

talált be. A negyed végén

Gruda

csatlakozott hozzájuk, de ez csak arra volt elég, hogy tartsák a lépést ellenfelükkel. 14-18-nál kezdődött a második negyed, a vendégek centere,

Béres

dobott egyet távolról, amit csapattársa

Debreceni Dániel

toldott meg egy közelivel. A Vásárhely továbbra sem tudott talpra állni,

Buzás

triplája után már 11 pont volt az előnyük, amiből Vejinovicék négyet dolgoztak le a félidőre.

Rostás Imre

dobott egy szép középtávolit a harmadik periódus legelején, és végre

Vas

is betalált. (35-37) Ezután a fővárosiak percei következtek, a kék-sárgák csak nehezen tudtak kosarat szerezni, Béres ziccerével már ismét 8 pontra duzzadt a Vásárhely hátránya. A budapesti együttes továbbra sem engedett, így megtartották előnyüket a zárójátékrészre. Vásárhelyi szemszögből nem indult jól az utolsó 10 perc,

Beák

Nyilas

faultja után a bónusz büntetőt értékesítve vitte közelebb társait a győzelemhez. Vas Péter trojkával ébresztgette csapattársait. (44-50) Egyre feszültebb lett a találkozó, de a kék-sárgák nem tudtak mit kezdeni a triplavonal mögül jól célzó fiatal Buzással és a palánk alatt fontos gólokat szállító Béressel. Négy perccel a vége előtt 50-57 volt az állás, amikor Buzás negyedik hárompontosát szórta be. Egészpályás letámadásra állt át ekkor a Hódmezővásárhely, ám ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég. A Kosársuli ezzel elszenvedte harmadik vereségét a bajnokságban, jövő héten a Budafok otthonába látogat az együttes.

Férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport, 17. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli SE – Tehetséges Fiatalok-Budapest 58-67 (14-18, 14-17, 11-10, 19-22)

Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Varga Z., Balogh Gy. és Bács Cs.

Kosársuli:

Vejinovic 6, Rostás I. 10, Vas 11/6, Nyilas 6, VARGA 12.

Csere:

MÓCSAI 7, Gruda 6, Kelemen, Rostás G., Genal.

Edző:

Elek András és Utasi Gábor. Elek András:

"Sajnos ellenfelünk jobban akarta a győzelmet és jobban is védekezett."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.