Közélet

Jobbik: mindenki maga dönthesse el, akar-e vasárnap dolgozni

Jobbik: mindenki maga dönthesse el, akar-e vasárnap dolgozni

2015. március 28., szombat
Jobbik: mindenki maga dönthesse el, akar-e vasárnap dolgozni

A Jobbik azt javasolja, hogy minden dolgozó maga dönthesse el, akar-e munkát végezni vasárnap - írja az MTI.

Z. Kárpát Dániel

, a párt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva mondta az MTI-nek, hogy az MSZP-s

Gőgös Zoltán

szombati ajkai sajtótájékoztatóján - egy 2010-es, a vasárnapi zárva tartásról szóló jobbikos javaslatra hivatkozva - arról beszélt: pártja szerint a Jobbik a Fidesznél is erősebben korlátozná az emberek döntési szabadságát. Az MSZP-s politikus nyilatkozatát Z. Kárpát Dániel "kétségbeesett próbálkozásnak" tartja arra, hogy elbizonytalanítsa a szavazókat a közelgő tapolcai időközi választás előtt. A jobbikos képviselő szerint a vasárnapi zárva tartás kérdésében a Fidesz és az MSZP is szélsőséges állásponton van. A Fideszt azért bírálta - mondta -, mert azoknak is megtiltja a munkavégzést a hét utolsó napján, akik egyébként szeretnének dolgozni. Az MSZP pedig szerinte gyakorlatilag kötelezővé tenné a vasárnapi munkavégzést azoknak is, akik a családjukkal akarnák tölteni ezt az időt és "a nagyvállalkozókat, a multicégeket hozná helyzetbe a magyar kis- és középvállalkozások kárára". A Jobbik ehelyett azt javasolja, hogy az érintett maga dönthesse el, akar-e vasárnap munkát végezni vagy sem. "Ha pedig az őt alkalmazó cég kívánja ezt elérni, akkor fizesse meg olyan szinten, hogy érdekeltté tegye ebben a dolgozót" - mondta Z. Kárpát Dániel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.