Kultúra

Honfoglalás kori temetők titkai Hódmezővásárhely határából a Tornyai-múzeumban

Honfoglalás kori temetők titkai Hódmezővásárhely határából a Tornyai-múzeumban

2015. március 23., hétfő
Honfoglalás kori temetők titkai Hódmezővásárhely határából a Tornyai-múzeumban
Honfoglalas_kori_sirok

A Hódmezővásárhely határában feltárt 10-11. századi temetők leletanyagába enged betekintést előadásán Révész László, a Magyar Nemzeti Múzeum régész-szakmuzeológusa, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének vezetője március 25-én, szerdán 17 órai kezdettel a Tornyai János Múzeum Korok, kultúrák, lelőhelyek című sorozatán. A régészeti esten szó lesz a honfoglalás korának egyik nagy legendájáról, a Kopáncsnál feltárt, gazdag viseletű női sír rejtélyéről is.

Hódmezővásárhely környéke régészeti szempontból intenzíven kutatott terület, s ez igaz a 10-11. század időszakára is - írja előadása bevezetőjében

Révész László

. Az 1920-as évektől rendkívül kiterjedt, korszerű, a kor tudományos színvonalát meghaladó ásatási és elemző tevékenységet végeztek szegedi egyetem munkatársai a város határában. A feltárt leletanyag arra enged következtetni, hogy az ártéri szigeteken álló, néhány család által lakott települések népessége viszonylag szerény anyagi körülmények között élt. Hagyatékukból hiányzik a fegyveres lelet, a zsákmányolt tárgyak, illetve a nyugati vagy a bizánci érmék, ékszerek és ruhadíszek. A második világháborút követően (a Hódmezővásárhely-Nagyszigeten végzett feltárástól eltekintve) nem zajlottak hasonló volumenű ásatások, azonban az újabb kutatások így is érdekfeszítő eredményeket hoztak - emeli ki a honfoglalás korának avatott szakértője. Az egyik legérdekesebb temető, Hódmezővásárhely-Kopáncs, Szenti-tanyánál 1944 nyarán feltárt sírjainak leletanyagáról és ásatási dokumentációjáról mindeddig azt tartották, hogy azok elvesztek e zűrzavaros időszakban. Az elmúlt hónapok során előkerült anyagok hozzásegíthetik a kutatókat a korszak egyik nagy legendájának, az ott talált gazdag viseletben eltemetett női sír rejtélyének megoldásához - mondta el Révész László.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.