Közélet

Devecz Miklós: A rektorral közös sikerünk az új SZMSZ! (FRISSÍTVE)

Devecz Miklós: A rektorral közös sikerünk az új SZMSZ! (FRISSÍTVE)

2015. március 16., hétfő
Devecz Miklós: A rektorral közös sikerünk az új SZMSZ! (FRISSÍTVE)
devecz_miklos

„Széleskörű, mindenre kiterjedő egyeztetések előzték meg az SZTE új SZMSZ-ének elkészítését, amit egyhangúlag elfogadott a szenátus” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Devecz Miklós kancellár.

Szabó Gábor

rektorral közös sikerünk az új SZMSZ, mert egy ilyen hatalmas szervezetet, mint amilyen a mi egyetemünk, csak együttes erővel és közös akarattal lehet vezetni. Valahol ennek a közös akaratnak a leképezése a Szervezeti és Működési Szabályzat” – hangsúlyozta

Devecz Miklós

kancellár portálunknak. Hozzátette, a rektor és a kancellár együttműködését is szabályozza a Szegedi Tudományegyetem új, március 16-án délután elfogadott SZMSZ-e, és így a rektor és a kancellár személyén keresztül az egész szervezetnek a működését. „Széleskörű, mindenre kiterjedő egyeztetések zajlottak a háttérben az új SZMSZ megalkotása során a dékánokkal, de az egyetemi élet egyetlen területét sem hagytuk ki” – fogalmazott a kancellár. Kérdésünkre elmondta, most olyan további utasítások, szabályzatok készülnek, amelyek az universitas belső működési rendjét fogják szabályozni, meghatározni. Devecz Miklóstól megtudtuk, az áprilisi szenátusi ülésen fogadhatják el a még hiányzó utasításokat, amelyek szintén a rektor és a kancellár közötti munkamegosztásból adódnak.

Kancellária – új lehetőségek az SZTE előtt

Cikkünk megjelenése után az SZTE sajtóközleményt adott ki, melyben azt írják, hogy a Nemzeti Felsőoktatási Törvény bevezette a kancellári rendszert, amihez a szegedi egyetem működését is hozzá kellett alakítani, a szervezeti és működési struktúrát át kellett szervezni.„Az SZTE új Szervezeti és Működési Szabályzatával válik szét a kancellári és a rektori feladatkör. Ennek része a gazdálkodási és az infrastrukturális háttér megteremtése, ellenőrzése, folyamatos jobbítása. Az oktatási, kutatási feladatok területén is feladatunk az egyetemi értékteremtés” – magyarázza a kancellár. Az átalakított SZMSZ-nek a törvényi előírások mellett biztosítania kell az egyetem stabil működését, tartalmaznia kell a kancellári struktúra felállását. „A szabályok szerint 120 napon belül kell áttekintenem a vezetői, magasabb vezetői megbízásokat a változó szervezeti és működési rend kialakítása céljából. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindenben a törvényi jogkör alapján fogok eljárni, s olyan csapatot szeretnék felépíteni, amely az új struktúrában az új feladatoknak legjobban megfelel. Alapos ok nélkül, azaz csak a változtatás kedvéért nem szeretnék személycseréket. Ahogy korábban már nyilatkoztam, mindenkivel együtt akarok dolgozni, akik a kitűzött célokat magukénak vallják, de csak azokkal. Az ellenkező esetben ennek az SZTE látná kárát” – emlékeztetett a kancellár. „Nem egyszemélyi döntések meghozatalára törekszem, hanem a minél több információ alapján meghozható legjobb döntések koordinációjára, az összegyetemi érdekek mentén, a karok szempontjait figyelembe véve.” „A kancellári pozícióm három évre szól. Ez az idő elég lehet arra, hogy az egyetem vezetésével közösen letegyük egy új, hosszú távon is eredményesen működtethető rendszer alapjait” – szól terveiről az SZTE kancellárja. Szerinte versenyhelyzet van az egyetemek között a hallgatókért az országon belül és az országok között is. Erre fel kell készülni. Mindez több területet is érint az egyetemen belül – stratégiai szempontból a rektori oldalon, illetve az operatív, kancellári oldalon. A közleményben olvasható továbbá, hogy Devecz Miklós sok tartalékot lát a duális képzésben, illetve a kancellár a szegedi egyetemen már működő alkalmazott-kutatás erősítésében is hatékonyan együtt szeretne dolgozni az intézmény rektorával. Az SZTE kancellárja úgy véli: a várossal összeforrott, és a világnak Szent-Györgyi Albertet adó, nagy hagyományú intézmény már eddig is nagyon komoly eredményeket ért el ezen a területen, s szeretne, ha ez a tendencia folytatódna!

Korában írtuk

Ahogy

korábban beszámoltunk róla

, tavaly nyáron 129 igen 34 nem és 21 tartózkodó szavazattal fogadta el a parlament az oktatási törvények módosítást, ami a kancellári rendszerről is rendelkezik. Devecz Miklós januári sajtótájékoztatóján arról tájékoztatott, hogy a kancellári kinevezéstől számított húsz munkanapon belül kell átvenni a munkát az illetékes vezetőtől, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatójától, akinek a pozíciója is megszűnt a kancellár munkába állásával. Ezt követően negyven napon belül a rektorral együttműködve új Szervezeti és Működési Szabályzatot kell alkotni, amit további húsz napon belül a szenátussal is el kell fogadtatni. „Nincs szó állami helytartói intézményekről, egyedül arról, hogy az egyetemek fejlődése, oktatási-kutatási tevékenysége, alkalmazott tudásbázisának fejlesztése és a gazdálkodásának strukturális megújítása mellett elkötelezett a kormányzat” – így foglalta januárban össze Devecz Miklós a kancellári rendszer célját. Szólt arról is, ahhoz, hogy sikeres legyen az egyetem, meg kell találni az összhangot az oktatás és a finanszírozás között. Fontosnak nevezte az SZTE értékeinek a megtartását, ami szerint kötelessége az universitas minden dolgozójának, így neki is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.