Egészség

Zombor: széles összefogás alakult ki a rákbetegségek leküzdésére

Zombor: széles összefogás alakult ki a rákbetegségek leküzdésére

2015. február 4., szerda
Zombor: széles összefogás alakult ki a rákbetegségek leküzdésére

Az elmúlt években széles összefogás alakult ki a rákbetegségek leküzdésére, megalkották a nemdohányzók védelméről szóló jogszabályt, és több szűrési modellprogram indult el - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt szerdán a rákellenes világnap alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Zombor Gábor

elmondta, az ez évi költségvetésben ötmilliárd forint áll rendelkezésre a megelőzést szolgáló szakmai programokra. Az államtitkár szólt a nemdohányzók védelméről szóló törvény korábbi módosításáról, amelyet példaértékűnek nevezett, azt mondta, annak hatására csökkent a dohányzók száma Magyarországon, azonban a tüdőrák okozta halálozásban még mindig első Magyarország a világon. A megelőzésről szólva elmondta, elindult a fiatal lányok körében a méhnyakrák elleni védőoltási kampány, illetve modellprogramként több megyében a védőnők által is végezhető méhnyakrákszűrés, illetve a vastagbéldaganatok szűrése.

Kovács Gábor

, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa arról beszélt, hogy a legfrissebb adatok szerint míg a férfiak esetében némileg csökkent, addig a nőknél emelkedett a tüdőrák okozta megbetegedések aránya. A főorvos elmondta, dohányzás ellenes hatékony intézkedésekről csak 2011 óta beszélhetünk, azok következtében csökkent a dohányosok száma, de ez elsősorban a férfiakra igaz, a fiatal és a középkorú nők esetében nőtt a dohányosok száma. Kovács Gábor szerint mindenképpen tovább kell folytatni a leszokást segítő programokat, illetve fel kell hívni a lakosság figyelmét a betegségre jellemző tünetekre, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a terápia. A főigazgató beszélt arról is, hogy a Korányi intézetben elindították Magyarországon is azt modellprogramot, amelynek során egy speciális CT-vizsgálattal kimutatható a tüdőrák.

Török Krisztina

, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója elmondta, egy felmérés szerint 2 százalékkal nőtt a serdülők körében a dohányzók aránya, és 7 százalékkal csökkent azok száma, akik csak alkalmanként gyújtanak rá. Ezért az OEFI a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal közösen, középiskolás diákok számára Van 5 perced! A rák ellen címmel videopályázatot hirdetett, amellyel a tüdőrák megelőzése szempontjából kulcsfontosságú életmódbeli tényezőkre, az egészségtudatos magatartásra kívánják felhívni a figyelmet. A diákoktól olyan kreatív, maximum 5 perces kisfilmeket várnak, amelyekben összefoglalják, hogyan vennék rá a környezetükben élőket a rizikófaktorok csökkentésére, a dohányzásról való leszokásra, a mozgásra, a megfelelő táplálkozásra, az egészségesebb életre - ismertette a főigazgató.

Simon Tamás

, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a személyes példamutatás fontosságát emelte ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Ügynökségének tavaly publikált átfogó kutatása szerint 2012-ben körülbelül évente 14 millió új rákos megbetegedést regisztráltak, ebben a legnagyobb arányban a tüdőrák fordult elő, megközelítőleg évi 1,8 millió új eset volt. A 60 év alatti magyar nők emlőrák, méhnyakrák és tüdőrák okozta országos halálozási adatait nézve kiderül, hogy körükben a tüdőrák megbetegedés jelentősen növekedett, míg a többi daganattípus esetében stagnálás, csökkenés tapasztalható. A tüdőrákos megbetegedések 90 százaléka hozható összefüggésbe a dohányzással, Magyarországon évente 20 ezren halnak meg dohányzás következtében, harmaduk tüdőrákban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.