Közélet

Mikola István: indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti útja miatt

Mikola István: indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti útja miatt

2015. február 16., hétfő
Mikola István: indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti útja miatt

Indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti látogatása miatt - jelentette ki Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna Fórum egyik panelbeszélgetésén, ahol tájékoztatást adott az Ukrajnának nyújtott magyar támogatásról is.

Az államtitkár hétfő délután A nehéz út a sikerhez című panelbeszélgetésen vett részt, amelyen magas rangú cseh, észt, litván, lengyel, román és ukrán diplomatákkal együtt az EU-ukrán társulási szerződés jövőjét tekintették át. Az államtitkár elmondta: több résztvevő is feltette a kérdést, hogy

Vlagyimir Putyin

orosz elnök miért utazik kedden Budapestre.

Mikola István

azzal indokolta az orosz elnök látogatását, hogy utoljára 2006-ban járt Magyarországon, és meg kell hosszabbítani a lejáró kétoldalú gázszállítási megállapodást. Ezt megköveteli az ország energiabiztonsága - hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy a társulási szerződés és az ukrajnai reformok sorsa a minszki tűzszüneti megállapodás sikerétől függ. A tűzszünet fenntarthatóságáról több résztvevő borúlátóan nyilatkozott - mondta az államtitkár. Mikola István "nagyon komoly fordulatnak" minősítette a minszki megállapodást. "Támogatni kell minden olyan próbálkozást, amely a tűzszünet tartósságát segítheti elő" - hangsúlyozta. Az államtitkár szerint az orosz-ukrán konfliktusról általában az volt a résztvevők véleménye, hogy az EU-nak folytatnia kell a szankciós politikát, egyúttal segítenie kell Ukrajnát azoknak a "jó gyakorlatok" a megosztásával, melyek a jó kormányzásra, a közigazgatási reformra, valamint a jogrend átalakítására irányulnak. Elmondta, hogy az Oroszország elleni uniós szankciók megítélésében voltak bizonyos hangsúlybeli különbségek,

Rafal Trzaskowski

lengyel külügyi államtitkár a többi résztvevőnél erőteljesebben hangsúlyozta a szankciós politika fontosságát. Más paneleken is érzékelhető volt, hogy Csehország, Szlovákia és Magyarország nem örül a szankcióknak. "A konferencia fórumain több alkalommal is hangsúlyoztam, támogatjuk az egységes európai fellépést, de nem örülünk a szankcióknak, mert Magyarország exportvezérelt gazdaság" - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy határozottan elutasította a szankciókon túlmutató megoldásokat. "Előadásomban elmondtam, hogy nincs katonai megoldása az ukrajnai konfliktusnak" - mondta, hozzátéve, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának. Az Ukrajnának nyújtott magyar támogatásról szólva az államtitkár beszélt ennek politikai és pénzügyi vonatkozásairól, kitért a magyarországi hálózaton keresztül történő ukrajnai gázszállításra, és elmondta, hogy Magyarország vezető szerepet vállal az ukrajnai támogató misszióban. A vasárnap megnyílt háromnapos nemzetközi lódzi VIII. Európa-Ukrajna Fórumot a varsói Keleti Intézet szervezte. A fórumon több mint 500 vendég vesz részt, köztük mintegy 160-an Ukrajnából. Vasárnap jelen volt

Cezary Grabarczyk

lengyel és Pavlo Petrenko ukrán igazságyügy-miniszter, és részt vesz a tanácskozáson

Jevhen Niscsuk

ukrán kulturális miniszter is. Az előző fórumokat a lengyelországi Wroclawban és Krynicában, valamint Kijevben tartották. 2013 májusában a konferencia helyszíne Budapest volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.