Egyház

Ferenc pápa: az emberkereskedelem szégyen, a kormányok számolják fel

Ferenc pápa: az emberkereskedelem szégyen, a kormányok számolják fel

2015. február 8., vasárnap
Ferenc pápa: az emberkereskedelem szégyen, a kormányok számolják fel

A kormányok határozott cselekvését sürgette a modernkori rabszolgaság összes formájával szemben Ferenc pápa vasárnap az emberkereskedelem elleni fellépés imanapján.

Ferenc

pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében a civilizált társadalom szégyenének nevezte az emberkereskedelmet, amely férfiakat, nőket és gyermekeket taszít rabszolgasorba, kizsákmányolva őket. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy az emberkereskedelem áldozataiból "munkaeszköz és a kedvtelés tárgya" lesz, megkínozzák, megcsonkítják és megalázzák őket emberi méltóságukban is. Az egyházfő a kormányok határozott fellépését szorgalmazta az emberkereskedelem okainak felszámolására. Az egyház első alkalommal tartotta meg az emberkereskedelem elleni fellépés imanapját, amely február 8-ra, a 2000-ben szentté avatott

Bakhita Szent Jozefina

(1869-1947) ünnepnapjára esik. A szudáni származású nőt gyerekkorában rabszolgaként eladták, később felszabadították. Ferenc pápa megválasztása óta sürgeti az általa modernkori rabszolgaságnak tartott emberkereskedelem felszámolását. A Vatikán adatai szerint a világon mintegy 36 millió embert kényszerítenek rabszolgamunkára, prostitúcióra és szervkereskedelemre. A pápa vasárnap emlékeztetett arra, hogy február 11-én tartják az egyházban betegek napját, az egyház egyik missziója pedig a betegekről való gondoskodás. Az ENSZ Közgyűlése 2013-ban július 30-át jelölte ki az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapjának, amelyet tavaly ünnepeltek először.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.