Bulvár

Szerencsétlen kimenetelű selfie a közeledő vonattal a háttérben Indiában

Szerencsétlen kimenetelű selfie a közeledő vonattal a háttérben Indiában

2015. január 27., kedd
Szerencsétlen kimenetelű selfie a közeledő vonattal a háttérben Indiában

Szerencsétlenül végződött három indiai diáknak a kísérlet, hogy selfie-t készítsenek a vágányokon egy közeledő vonattal a háttérben - mindhármukon átgázolt a szerelvény - írta kedden az indiai sajtó.

A The Times of India című lap szerint a tragédia hétfőn, a köztársaság napi ünnepen történt az észak-indiai Uttar Prades államban. Négy diák a szövetségi állam székvárosába, Agrába tartott, hogy az ünnepnapon felkeresse a világhírű mauzóleumot, a Tádzs Mahalt. Az az ötletük támadt, hogy mobiltelefonjukkal készítenek képeket háttérben a közeledő vonattal, hogy minél több like-ot, vagyis tetszésnyilvánítást kapjanak ismerőseiktől a közösségi portálokon. Miután a távolban megjelent a vonat, hárman elkezdték önmagukat fényképezni a síneken, a negyedik társuk pedig oldalról készített róluk felvételt. Csak ez utóbbi élte túl a kísérletet, és mint a baleset után elmondta, hiába figyelmeztette a veszélyre társait, ők annyira belefeledkeztek a fotózásba abban az igyekezetükben, hogy minél jobb felvételt készítsenek a vonattal a háttérben, hogy már nem volt idejük félreugrani. Mindhárman a helyszínen haltak meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.