Közélet

Önkormányzat 2014: hétfőn meg kell semmisíteni a szavazólapokat

Önkormányzat 2014: hétfőn meg kell semmisíteni a szavazólapokat

2015. január 11., vasárnap
Önkormányzat 2014: hétfőn meg kell semmisíteni a szavazólapokat

Hétfőn meg kell semmisíteni a választási irodákban az októberi önkormányzati választás ajánlóíveit, a szavazólapokat és az egyéb választási iratokat, a jegyzőkönyvek kivételével; utóbbiakat a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzik tovább.

A választási eljárásról szóló 2013. évi törvény előírja: a szavazás után a szavazólapokat a helyi választási irodában kell elhelyezni, és kilencven napig meg kell őrizni úgy, hogy azok illetéktelenek számára ne legyenek hozzáférhetőek. A szavazást követő kilencvenedik nap utáni első munkanapon a választási iratokat - a jegyzőkönyvek kivételével - meg kell semmisíteni, és a jegyzőkönyvek első példányát a Magyar Nemzeti Levéltárnak át kell adni. Vagyis a szavazólapokat hétfőn meg kell semmisíteni a helyi választási irodákban, ahogyan az ajánlóíveket, a kinyomtatott szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylő választópolgárok kinyomtatott jegyzékét is. A helyi önkormányzatok szabadon dönthetnek arról, milyen módon semmisítik meg az iratokat, a leggyakrabban ledarálják azokat. Ha azonban a választás eredményével összefüggő büntetőeljárás van folyamatban, akkor az érintett iratokat az ügy jogerős lezárásáig kell megőrizni. A VI. kerületben szeptember végén tett feljelentést a baloldali összefogás választási bizottsági delegáltja,

Kékesi Tibor

, miután több száz olyan ajánlást talált a Fidesz és a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja által leadott íveken, amelyeken az adatok azonossága másolásra utal. Az ügyben a választási eljárás rendjének megsértése miatt eljárás indult, a rendőrség az ajánlóíveket lefoglalta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.