Közélet

Lázár: a kormány versenyképes ajánlatot nyújt a kistelepüléseken élőknek

Lázár: a kormány versenyképes ajánlatot nyújt a kistelepüléseken élőknek

2015. január 23., péntek
Lázár: a kormány versenyképes ajánlatot nyújt a kistelepüléseken élőknek
Lázár János

A kormány a helyi infrastruktúra fejlesztésével versenyképes ajánlatot akar nyújtani a hátrányos térségek kistelepülésein élőknek - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Csongrád megyei Földeákon.

Lázár János

a térség polgármestereivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy bár az ország szegény és hátrányos helyzetű keleti térségeiben nem tudnak versenyezni a nyugat-európai, de még a nyugat-dunántúli munkabérekkel sem, az életminőség ezeken a településeken jelentősen javulhat. Kiemelten fontos a munkahely, de nagyon fontos az is, milyen egy településen az óvoda, az iskola, az egészségügyi és szociális ellátás vagy a közösségi élet - hangsúlyozta a politikus, aki a hódmezővásárhelyi és makói központú választókerület országgyűlési képviselője is.

Művelődési házra, térfigyelő rendszerre és tornacsarnokra is költenek

A sajtótájékoztatón Apátfalva, Magyarcsanád, Földeák, Maroslele és Csanádalberti polgármestere is beszámolt arról, hogy a kistelepüléseknek tavaly év végén megítélt kormányzati támogatásból milyen fejlesztéseket valósítanának meg. Földeák 120 millió forintos támogatást kapott, amelyet az iskolaépület felújítására és bővítésére költ. Magyarcsanád 110 millió forintból a művelődési házat illetve az orvosi rendelőt újítja fel, illetve térfigyelő kamerarendszert telepít. Maroslele összesen 75,5 millió forintot kapott, ebből részben az iskola konyháját újítják fel, részben pedig térfigyelő rendszert építenek ki. Apátfalván a kapott 150 millió forintból tornacsarnokot építenek az iskola mellé. Csanádalbertiben 140 millió forintból közösségi házat építenek, ilyen ugyanis egyáltalán nincsen a faluban. Lázár János kifejtette, a most kezdődő uniós költségvetési ciklus legfontosabb célja, hogy az ország hátrányos helyzetben lévő településein a kis- és közepes vállalkozások támogatásával munkahelyek jöjjenek létre. A helyi hagyományok és az elsősorban mezőgazdaságból élő települések adottságai miatt a térségben komoly lehetőségek rejlenek az élelmiszeripar és a feldolgozóipar fejlesztésében. Bár a térségben egyes településeken jelentős a munkanélküliség ezzel párhuzamosan bizonyos szakmákban munkaerőhiány is van, ezért van szükség a szakképzés átalakítására – közölte a miniszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.