Sport

Labdarúgás: Szántai Levente Szegeden is átélné az NB I-be jutás élményét

Labdarúgás: Szántai Levente Szegeden is átélné az NB I-be jutás élményét

2015. január 20., kedd
Labdarúgás: Szántai Levente Szegeden is átélné az NB I-be jutás élményét
szantai_levente_gs

Rutinos portással erősített a télen az NB II küzdelmeiben érdekelt Szeged 2011-Grosics Akadémia. A korábban a válogatott kerettagságig is eljutó Szántai Leventét csapatváltásai okairól és új állomáshelyéről is kérdeztük.

Mint azt

korábban írtuk

, az MTK-val magyar bajnoki címet is szerzett hálóőr négy és fél év után távozott a szintén másodosztályú Mezőkövesd csapatától. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyeieknél 84 másod- és 10 elsőosztályú találkozón kapott játéklehetőséget, ugyanakkor az elmúlt ősszel már csak a Ligakupában és a Magyar Kupában jutott szóhoz. A Szeged-Grosicsnál fél + egy évre kötelezte el magát, érkezésével pedig megoldódtak a gárda -

Molnár F. Tamás

és

Zaharia Csaba

sérülése okán keletkezett - kapusproblémái.

Szántai Levente

komoly tervekkel szegődött el új kenyéradójához. Egyebek mellett erről is szót ejtett a vele készült interjúban.

- Hosszú évek után hagyta el Mezőkövesdet. Mi volt az oka annak, hogy a váltás mellett döntött?

- Három és fél évig folyamatosan védtem Mezőkövesden, az első szezon után már csapatkapitányként. Az NB I-be való feljutás után is az első kilenc bajnokin én álltam a kapuban. Jól ment a védés, háromszor választottak be a forduló válogatottjába, majd Pakson kiállítottak, így

Horváth Tamás

kapott lehetőséget. Olyan jól teljesített, hogy a későbbiekben is mellette döntött az akkori edző,

Véber György

. Nyáron

Tóth László

vette át az irányítást a csapatnál, miközben szinte teljesen kicserélődött a keret, alig páran maradtunk hírmondónak az élvonaltól búcsúzott együttesből. Az új felállásban versenyhelyzet alakult ki a kapusposzton, végül

Kunsági Roland

kapta meg a bizalmat. Kifejezetten jól védett az ősz folyamán, nem is volt tehát oka a váltásra a vezetőedzőnek. Én viszont többre hivatottnak érzem magam annál, minthogy az NB II-ben a kispadon üljek. Még akkor is, ha a Mezőkövesdről van szó, amely a feljutásért harcol. Az idény végén leültünk a vezetőkkel, és arra kértem őket, hogy december 31-gyel bontsuk fel a szerződésemet, mert szeretnék egy olyan csapathoz igazolni, amelynél potenciálisan számítanak rám, és amelynél tudok segíteni a kitűzött célok elérésben, bármilyenek is legyenek azok. Akár a bennmaradásról, akár – mint a Szeged esetében – az első ötbe jutásról lenne szó.

- Mindezt talán az is igazolja, hogy 32 évesen kapusként még egy kifejezetten ideális korban van...

- Aki ismer engem, tudja, hogy profi mentalitású játékos vagyok. Tizenkét éve élek együtt a párommal, nekem a család és a sport a legfontosabb. Nem járom az éjszakai klubokat, nem szoktak részegen fetrengve látni. Ezért is gondolom azt, hogy a pályafutásomat, ha Isten is úgy akarja és megóv a sérülésektől, 40 éves koromig szeretném aktívan és komoly szinten folytatni. Erre építem fel az életmódomat, igyekszem olyan játékosok példáját alapul venni, mint

Szűcs Lajos

, vagy

Végh Zoltán

. Úgy tartom, a kapus olyan, mint egy jó bor: idővel érik be.

- Mindemellett már eddig is igen szép karriert tudhat a sajátjának, a Szántai Levente név igen jól cseng a hazai futballkörökben. Akadtak esetleg más megkeresései is a Szeged mellett?

- Mindig reálisan álltam ehhez a kérdéshez. Egy nagyon jó barátom,

Farkas Balázs

, aki nem régen hagyta abba az aktív futballt, segített a csapatkeresésben. Amikor leültünk ezt átbeszélni, azt mondtam, az NB I-ben most ne gondolkozzunk, mert közel egy éve nem védtem bajnoki mérkőzésen. Olyan másodosztályú csapat lett így a cél, ahol elsőszámú kapus lehetek, vagy van lehetőségem megharcolni ezért a pozícióért – tiszta körülmények között, ami nekem nagyon fontos. Ezért is esett Szegedre a választásom. Nem titok, hogy a Balmazújváros, a Siófok és a Békéscsaba is felmerült megoldásként, de a szegedieken éreztem azt, hogy kifejezetten engem szeretnének és komolyan gondolkodnak bennem. Ezt mutatja az is, hogy másfél évre szóló szerződést ajánlottak, ami egy 32 éves játékos esetében mindenképpen megsüvegelendő.

szeged_2011_hfc_edzomeccs02_gs

- Egy pár edzésen már volt alkalma megnézni a csapatot, illetve a hétvégén a Hódmezővásárhely ellen az első mérkőzését is lejátszotta szegedi színekben. Az eddigiek alapján milyennek látja új állomáshelyét, milyen erőt képvisel ez az együttes?

- Amikor beszéltünk

Adem Kapic

sportigazgatóval, azt kérte tőlem, mutassak példát a fiataloknak. Az első héten aztán azt láttam, hogy ezeknek a fiataloknak nem igazán kell példát mutatni, mert rendkívül profi mentalitású és hozzáállású srácokról van szó. Ez az akadémia munkáját dicséri. A múlt hét folyamán többször beszélgettem a fiatal játékosokkal, kíváncsi voltam a hozzáállásukra, és abszolút pozitív a véleményem róluk, ahogy általában az utánpótlásképzésről itt a Grosics Akadémián. Az MTK-nál töltött évek után van összehasonlítási alapom. Ott láttam, amikor felkerült a keretbe egy-egy fiatal srác, majd egyik pillanatról a másikra tudta, mi a feladata, mit vár tőle az adott poszton

Garami Józsi

bácsi. Ugyanezt érzem most is, hogy

Nyilas Elek

már felkészült fiatalokat tud szerepeltetni a saját posztjukon. Természetesen, ehhez hozzájárul az is, hogy ő az U21-es együttesnél volt korábban edző, tehát képben van a fiatalokkal. Összességében tehát, ami első körben számomra rendkívül pozitív volt, az a fiatalok felkészültsége, profi mentalitása, illetőleg a klub szakmai felkészültsége. A klubigazgatótól a takarítónőig mindenki tudja, mi a feladata, ugyanakkor nem szól bele a másik dolgába, legfeljebb – tapasztalata révén – tanácsokat ad. Ez igazán szimpatikus, mondhatnám, hogy már-már egy külföldi klubhoz méltó. Mindezt nagyon is komolyan gondolom, hiszen van összehasonlítási alapom.

- Ez a típusú klubberendezkedés és filozófia mikor vezethet eredményre Ön szerint? Magyarul mondva: Ön több élvonalbeli egyesületnél is megfordult, van rálátása az NB I világára. Vajon mikor érhet meg a Szeged – a szurkolók egyik legfőbb vágyát valóra váltva – az élvonalbeli szereplésre?

- Több alkalommal is jártam a Mezőkövesddel a szegedi stadionban. Mindig úgy érkeztem ide, hogy éreztem, a városban megvan a futball iránti szeretet. Nem titkolt célom, azért is igazoltam csapathoz, hogy idővel a Szeged újra NB I-es legyen. Azt gondolom, ehhez teljes mértékig adottak a körülmények, nagyon jó a fiatalabb és idősebb játékosok egyvelege, amit egy ideális csapatszellem tesz teljes egésszé. Tavasszal az első öt helyek valamelyikét célozzuk meg, de annak idején úgy igazoltam Mezőkövesdre is, hogy a tulajdonos nem számított rá, hogy az első szezonban rögtön másodikok leszünk a Diósgyőr mögött. Utána fogalmazódott meg az, hogy a klub feljuthat akár az első osztályba. Ez később össze is jött. Ugyanezt érzem Szegeden is. Ha elhisszük azt, hogy ennek a csapatnak van keresnivalója, és tudunk egy olyan tavaszt produkálni, amivel elérjük akár a dobogót is, akkor már meg fog fogalmazódni a kérdés, hogy a klub feljuthat-e az NB I-be. Boldog lennék, ha így alakulna, és a saját célom is az, hogy megörvendeztessük a szegedi szurkolókat. Ezzel nem hízelegni szeretnék, egyszerűen arról van szó, hogy mindezt egyszer Mezőkövesden már átéltem, és újra meg szeretni élni – ezúttal már Szegeden.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.