Sport

Jégkorong: a Partizan otthonában kezdi az évet a Volán

Jégkorong: a Partizan otthonában kezdi az évet a Volán

2015. január 15., csütörtök
Jégkorong: a Partizan otthonában kezdi az évet a Volán
tiszavolan_partizan-_-mj-034

Szombaton játssza első mérkőzését 2015-ben a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC jégkorongcsapata, Ódry Tamásék a Partizan Beograd vendégei lesznek az év első fellépésén.

"Úgy indulunk neki a találkozónak, hogy szeretnénk végre meglepetést okozni a Partizan ellen. Persze, nem mi vagyunk az esélyesek. Szegeden hiányzott tőlük négy elsősoros játékos, akik ezúttal már minden bizonnyal a pályán lesznek. Ettől függetlenül az a célunk, hogy győzelemmel térhessünk haza" - árulta el portálunknak

Kalocsa László

vezetőedző. A tréner bizakodását alátámaszthatja a két gárda

legutóbbi összecsapása

, amelyen a Volán komoly küzdelemre kényszerítette a szerbeket, és végül a győzelemtől sem állt távol az egyetlen góllal elveszített derbin. Ugyancsak növeli a csapat esélyeit, hogy a legutóbbi bajnoki óta eltelt egy hónapban sikerült több fontos igazolást is nyélbe ütni. Ekképpen szegedi színekben folytatja pályafutását az FTC-től érkező csatár,

Borbás Gergely

, de szintén az érkezők oldalán szerepel a Dunaújvárosi Acélbikákat elhagyó

Szabados Róbert

, aki a MOL Liga elmúlt idényében 48 találkozón lépett pályára, ezen alkalmakkor 7 gólt és 2 asszisztot jegyzett jobbszélsőként. Ugyancsak szerelést húz a még mindig csak 23 éves

Strenk Hunor

, a Dab.Docler utánpótlásedzője, a Vasas és a dunaújvárosiak korábbi csatára. Vele együtt érkezik két junior korú játékos is a hátországból

Nagy Márk Máté

és

Major Tamás

személyében. További erősítést jelent, hogy

Linus Schellin

felépült sérüléséből, így újra bevethető, míg

Szőke Attilát

hiába csábította a Crvena Zvezda, a kapus lojális maradt a Volánhoz. Mindez azt jelenti, Kalocsa László jóval nagyobb merítésből válogathatja össze keretét már a Partizan elleni rangadón is. Ami a hiányzókat illeti,

Szabó Dávid

,

Fodor András

és

Fodor Zoltán

szinten biztosan kihagyja az összecsapást, míg

Hardi Márton

,

Molnár Zsolt

és

Salánki Attila

szereplése egyelőre kérdéses.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.