Csongrád megyében sem buszozunk drágábban

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Útdíj - Megszûnik az M0-s általános díjmentessége2015. január 1-jétől a korábban díjmentesen használható gyorsforgalmi utak – néhány kivételtől eltekintve – e-matrica kötelesek lettek. Ezentúl a motorkerékpárokra, személygépkocsikra, pótkocsikra, lakóautókra, autóbuszokra és azok vontatmányaiért is fizetni kell, a Volán menetdíjai ennek ellenére nem változnak – tudtuk meg Káity Károlytól.

A Nemzeti Útdíjfejlesztési Szolgáltató Zrt. még decemberben elkészítette matricatérképét, amellyel átláthatóbbá kívánták tenni a fizetős útszakaszok rendszerét. A tavaly nyilvánosságra hozott hálózattal kapcsolatban számos kritikát megfogalmazott az országos sajtó, elsősorban a fővárosi utak díjköteles és -mentes szakaszainak néhány kilométeren belül történő váltakozását vették górcső alá, illetve azt az autóval néhány perc alatt megtehető utat, amely a Balaton szomszédságában található Fejér megyei Polgárdi és Balatonfőkajár között átlépi Veszprém megye határát, így tehát e szakaszon két megyei matrica megváltására kötelezik az átutazókat.

Éves megyei matricák

Motorkerékpár(D1): 5000 forint
Tehergépkocsi(D2): 10 000 forint
Vontatmányok(U): 5000 forint
Busz(B2): 20 000 forint

A Január 1-jétől életbe lépő útdíj – amely megváltására egyébként egy átmeneti rendelkezés révén februárig pótdíjfizetési haladékot adtak – ellenére nem drágulnk a Volán társaságok menetdíjai. “A kettő között nincs összefüggés: a költségeket az üzemanyagárak is meghatározzák, tehát a közszolgáltatási feladatok ellátásán alkalmazott menetdíjakra ilyen szempontból nincs hatással” – szögezte le Káity Károly, a Tisza Volán Zrt. koordinációs igazgatója. Megtudtuk, nincs arra vonatkozó információjuk, hogy a közeljövőben drágulna az utazás, hiszen az új matrica bevezetésével csökkentek az autópálya-használati költségeik.

csongrad_megyei_matrica2015

“A dél-alföldi régión belül is éves országos vagy 10 napos matricákat vettünk korábban, ezek szerte az országban minden autópályára érvényes voltak. A megyei matricákkal, amelyeket éves szinten is meg lehet vásárolni, költségeket tudunk megtakarítani, hiszen az éves országos és megyei között lényeges árkülönbség van” – fejtette ki bővebben. A 2015-ös díjtáblázat szerint a B2-es besorolású buszok éves megyei matricája 20 ezer forint, az országosért 199 975 forintot kell fizetni. Csongrád megyében mintegy 19 kilométert tettek díjkötelessé: az M5-ös és M43-as eddigi ingyenes szakasza, valamint a Röszkére vezető autópálya is fizetős.

Default thumbnail
Előző sztori

Atlétika: nagy veszteség Szeged sportjának – békéscsabai színekben folytatja Márton Anita

Default thumbnail
Következő sztori

Labdarúgás: nemzetközi edzőmeccsek is várnak a SZEOL-ra

Legutóbbi hasonló cikkek