Közélet

A szegedi kultúra kiválóságait köszöntötte a város + FOTÓK

A szegedi kultúra kiválóságait köszöntötte a város + FOTÓK

2015. január 21., szerda
A szegedi kultúra kiválóságait köszöntötte a város + FOTÓK
magyar_kultura_napja_dijatado11kf

Bodóné Péni Erika népművelő, Dombiné Kemény Erzsébet zongoraművész, zenetanár és Gyémánt Csilla színháztörténész vehette át idén a Szeged Kultúrájáért Díjat.

A Móra-múzeum adott otthont idén a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett díszünnepségnek, amelyen a hagyományokhoz híven átadták a Szeged Kultúrájáért Díjakat és Kölcsey-érmeket. „Bátran kijelenthetjük, hogy nálunk minden nap a kultúra napja. Ha csak az évközi kiemelt rendezvényeinkre, fesztiváljainkra gondolok, már tele is a naptár, és akkor még nem is említettem azokat a jeles napokat, amelyeken Szeged ismert személyiségeinek, eseményeinek évfordulói szerepelnek” – fogalmazott

Solymos László

alpolgármester az ünnepségen. Köszöntőjében Szeged szellemi életének, helyi kultúrájának megteremtőit és neves művelőit is méltatta, de mint hangsúlyozta, azokra is gondolni kell a Magyar Kultúra Napján, akik ma mindezt életben tartják a városban. „Jórészt a mai művészekre, kultúrmunkásokra hárul a holnapi szegedi kultúra minősége, fönnmaradásának és kisugárzó hatásának felelőssége” – szögezte le az MSZP-s politikus. Hárman Szeged Kultúrájáért Díjat vettek át, ezúttal

Bodóné Péni Erika

népművelő;

Dombiné Kemény Erzsébet

zongoraművész, zenetanár és

Gyémánt Csilla

színháztörténész kapta meg e rangos városi elismerést, míg a Kölcsey-érmet idén tizenegy, a kultúra különböző területein tevékenykedő személy kapta meg. A díjazottak:

Somoskövi Sándor

építész grafikus; a Fool Moon Vokálegyüttes tagjai;

Fári Irén

történész, muzeológus;

Bodnár György

fodrászmester;

Kárpáti Bernadett

táncpedagógus;

Ibos Éva

művészettörténész;

Mihalecz Györgyi

könyvtáros;

Tóth Gábor

néptáncos és néptáncoktató;

Juhász J. Pál

közművelődési szakember;

Bánki Veronika

tanár és galériatámogató, valamint

Monoki Lajos

zenepedagógus, előadóművész. Szegeden több helyszínen és időpontban ünneplik a magyar kultúrát, a részletes programot

ITT

olvashatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.