Sport

Rövidpályás gyorskorcsolya: szegedi sikerek Szlovákiából és Koreából

Rövidpályás gyorskorcsolya: szegedi sikerek Szlovákiából és Koreából

2014. december 25., csütörtök
Rövidpályás gyorskorcsolya: szegedi sikerek Szlovákiából és Koreából

December 19. és 21. között rendezték a rövidpályás gyorskorcsolyázók Danubia Series versenysorozatának 3. állomását Szlovákiában, ahol a Szegedi Korcsolyázó Egyesület (SZKE) hét versenyzője vehetett részt.

A rangos utánpótlásversenyről

Ozsváth Lili

térhetett haza serleggel, miután összetettben 3. helyet szerzett. Ugyanebben a korcsoportban

Somodi Maja

ötödikként zárt. A legnagyobb mezőnyt felvonultató junior fiúknál a szegedi versenyzők egyéni csúcsokkal térhettek haza, sajnos azonban az elődöntőbe jutás nem sikerült senkinek, így nem tudtak a legjobb nyolc közé bekerülni. A legfiatalabb szegedi fiú versenyző,

Jászapáti Péter

több távon is döntőbe verekedte magát és végül összetettben az 5. helyen zárt. Mindeközben az egyesület válogatott versenyzője,

Jászapáti Petra

Szöulban lépett jégre az idei 4. Világkupán, ahol a 3000 méteres és az 1500-as távon is sikerült az elődöntőbe verekednie magát. Előbbin 17., utóbbin pedig 13.helyen végzett. Jászapáti Petra a váltócsapattal is kiemelkedő eredményt tudott elérni, hiszen a szenzációs, 4. helyet szerezték meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.