Sport

Női futball: vereséggel zárta az évet a SZAK + FOTÓK

Női futball: vereséggel zárta az évet a SZAK + FOTÓK

2014. december 1., hétfő
Női futball: vereséggel zárta az évet a SZAK + FOTÓK
szak_viktoria_14_11_30_kf

Az idei utolsó fordulót rendezték a női labdarúgó NB I-ben, a Szegedi AK a szombathelyi Viktória FC-t fogadta. Cserenkó Szabolcs együttese hazai vereséggel búcsúzott az esztendőtől, és sereghajtóként várhatja a tavaszi folytatást.

Pedig nem indult rosszul a találkozó a SZAK számára: több lehetőséget is kidolgoztak a szegedi lányok, azonban nem tudták mattolni a vendégek kapusát,

Földes Fannit

. Jól játszott a SZAK, csupán a támadások befejezésével akadt problémája, azonban a futball örök törvénye ismét beigazolódott: a kihagyott helyzeteket követően egy egyéni hiba után

Széles Viktória Bernadett

megszerezte a vezetést a Viktóriának. Az egygólos félidei vendég előny után nyílt, harcos meccset játszottak a csapatok, azonban az 55. percben született második szombathelyi találat megtörte

Cserenkó Szabolcs

tanítványait, akik elvesztették hitüket a folytatásra, amit további két góllal használt ki az így mesterhármasig jutó

Szakonyi Emese

. A SZAK-ból főleg

Géczi Bettina

és

Papp Dorina

játéka emelkedett ki, akik végig hasznosan segítették a csapatot megoldásaikkal, azonban ez ma kevés volt a pontszerzéshez. 4-0-ra tudott nyerni a Viktória Szegeden, ezzel a SZAK az utolsó, nyolcadik helyről várhatja a folytatást, azonban ez még nem jelent automatikus kiesést, az alsóház küzdelmeiben lehet majd javítania a szegedi csapatnak. Legközelebb március 15-én az MTK otthonában lép pályára bajnoki mérkőzésen a SZAK, amelynek ezzel a találkozóval befejeződött az idei év.

JET-SOL Liga, női NB I, 11. forduló

Szegedi AK - Viktória FC 0-4 (0-1)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfű. Vezette: Soós István (Takács János, Balázs Erika)

SZAK:

Földesi - Lipták (Patocskai 55'), Géczi, Lévai, Nagy, Szalai (Harcel 75'), Zimányi, Szil, Dudás, Végh, Pap.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Viktória:

Földes - Kun, Ferencsik, Manhart, Széles (Magyar 77'), Szakonyi (Kiss 85'), Marsai, Harsányi, Csidei, Dénes (Egyed 87'), Magyarics.

Vezetőedző:

Bérczi György.

Gól:

Széles (38'), Szakonyi (55', 67', 74').

Sárga lap:

Papp (80'). Cserenkó Szabolcs:

"Szerettünk volna győzelemmel zárni ezt az évet. Az első félidőben több gólszerzési lehetőségünk is volt, amelyeket kihagytunk, majd a szünet után elsősorban fejben fáradtunk el. A második gól után nem volt bennünk ambíció, de ha az első félidőben be tudunk találni, akkor más lett volna a meccs végkimenetele. Azzal, hogy véget ért a bajnokság, el tudjuk küldeni a lányokat pihenni, a téli szünetben pedig mindenképpen szeretnénk erősíteni, mert sajnos nem ütjük meg jelenleg az NB I színvonalát. Ha sikerül igazolnunk a télen, akkor úgy gondolom, hogy meg tudjuk oldani ezt a nem túl kellemes feladatot, hogy bent maradjunk az első osztályban."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.