Közélet

Olvasói levél: Nem kéne bántani Pokornit!

Olvasói levél: Nem kéne bántani Pokornit!

2014. december 22., hétfő
Olvasói levél: Nem kéne bántani Pokornit!

Magam és hasonszőrű társaim az akkori Fidesz és benne Pokorni ezen értékrendjéhez és szakértelméhez szoktunk s ezt keresnénk ma is - írja olvasói levelében Mader Béla, az SZTE Klebelsberg Könyvtár nyugalmazott főigazgatója, címzetes egyetemi tanár.

Megjelent egy hír egy interjúról, ez késztet megszólalásra. Jó húsz éven át tartózkodtam a nyilvános politikai vélemény mondásától, lévén vezető beosztású közszolga. Akinek nem az a dolga, hogy akár szűkebb, akár tágabb közvéleményt befolyásoljon. Most már nyugalmazottként bevallhatom, hogy a magam értékrendje szerint a kezdettől a Fideszre szavaztam, s így volt ez még a legutóbb is. Ekkor viszont már szinte csak kényszerből: számomra nem volt más elfogadható alternatíva. Valamikor a kilencvenes években egy professzor barátom szólt, hogy menjek én is egy kisvendéglőbe, ahol 10-15 szegedi egy fiatalemberrel beszélgethet, aki várhatóan majd nagy szerepet játszik a magyar oktatáspolitikában. Jött is a fiatalember, nem előadott, nem beszélt állandóan, csak hallgatott, figyelt ránk. És később miniszteri működése idején számos, akkor elmondott gondolatunk megvalósulását is láttuk. Később néhány projekt megvalósításában személyesen is kapcsolatban lehettem vele s közvetlen szakmai környezetével. A hazai köz- és felsőoktatáspolitika virágkorát éltük, amelyet egy nem lózungokban megfogalmazott és antiszakemberek által a gyakorlatba átültetett, hanem a nemzet igazi értékeit és érdekeit a legnagyobb természetességgel magába foglaló érétkrend jellemzett. A fiatalember neve – az eddigiekből kiderülhetett –

Pokorni Zoltán

volt. Magam és hasonszőrű társaim az akkori Fidesz és benne Pokorni ezen értékrendjéhez és szakértelméhez szoktunk s ezt keresnénk ma is. Hozzászoktunk egy olyan környezethez, amelyben az elsődleges cél nem a saját intézmény és önnön magunk jólétének biztosítása, hanem az általunk képviselt intézményrendszer egésze s természetesen az önmagunkat is magába foglaló – akkor még nem fellengzősen s állandóan idézett - nemzet fejlesztése, fejlődése, magyarul: európai szinthez egyre közelítő jólétének elérése volt. Szerintem Pokorni Zoltán, amikor szól az oktatáspolitika nem éppen magyar lelket és szellemet gyönyörködtető változásairól, vagy éppen arról az urizálásáról, amelyek alapján – minden bizonnyal teljesen alaptalanul – egyesek esetleg az egyéni érdekeknek az országosak fölé kerülését feltételezhetik, nem hátbatámad. Ha közömbös lennék, akkor azt mondanám, hogy inkább nosztalgizál. Valószínűbb azonban, hogy figyelmeztet, emlékeztet egy régi fideszes értékrendre, amelyet ma is jó lenne követni az ország egésze érdekében. Hogy gyengít-e valakit ezzel, nem tudom. Bárcsak gyengítene olyanokat, akiket kellene. De megszólalásaival azt hiszem, inkább erősít. Mindenki olyat, aki még hisz abban hogy a nemzet javát igazán demokratikus, igazán keresztényi és igazán európai módon is lehetne szolgálni. Mind az ország érdekében, mind a saját jól felfogott érdekemben remélem – sőt tudom -, hogy nagyon sokan vannak, akik egyetértenek a volt miniszterrel. Sem Pokorni Zoltánt, sem a vele egyetértőket nem kéne bántani. Mert a bántás könnyen értelmezhető fenyegetésnek is s félni nem igazán szeretnénk.

Mader Béla, az SZTE Klebelsberg Könyvtár nyugalmazott főigazgatója, címzetes egyetemi tanár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.