Közélet

Jövőre dönthetnek a társasági adó csökkentéséről, s a bankadó is csökkenhet

Jövőre dönthetnek a társasági adó csökkentéséről, s a bankadó is csökkenhet

2014. december 16., kedd
Jövőre dönthetnek a társasági adó csökkentéséről, s a bankadó is csökkenhet

A kormány készen áll a társasági adó csökkentésére, s Varga Mihály a hitelezés, s ezen keresztül a beruházások, fejlesztések élénkítése érdekében elképzelhetőnek tartja a bankadó csökkentését is - írta a hirado.hu nemzetgazdasági miniszternek az M1 Ma reggel című műsorában és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott keddi nyilatkozataira hivatkozva.

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter 2016-2017-re valószínűsítette a társasági adó egykulcsossá tételét. Mint mondta: semmi akadálya nem lesz annak, hogy 2015-ben, év közben akár egy ilyen döntést is hozzon a parlament. Az a célunk, hogy a 10 és 19 százalékos adókulcsot közelítsük egymáshoz, a lehetőség szerint úgy, hogy ez a 10 százalékhoz legyen közelebb – hangoztatta. Én még nem láttam olyan ellenzéki pártot, amely megszavazta volna a költségvetést, ettől függetlenül, aki látja, milyen teljesítménye van a magyar gazdaságnak, tisztában van azzal, hogy most a korábbiaknál sokkal biztosabb alapokra lehet építeni a büdzsét – jelentette ki Varga Mihály. A kockázatok között említette, hogy Németország, Franciaország és Olaszország gazdasága stagnál, illetve az Oroszország és Ukrajna között kialakult feszült helyzetet. Megemlítette azt is, hogy az uniós források tekintetében 2015 átmeneti időszak lesz, amikor a régi projektek kifutnak az újak pedig még nem indulnak be. Emiatt terveztek óvatosan, és számoltak jövőre 2,5 százalékos GDP-növekedéssel – indokolta Varga Mihály. Az olaj árának túlzott esésétől nem tart a nemzetgazdasági miniszter, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország olajimportőr, a túlzottan alacsony olajár így csak segítheti a magyar gazdaságot. Varga Mihály közölte: a fő cél az, hogy jövőre a gazdasági növekedés ne álljon le és több munkahely létesüljön. Ez akkor teremthető meg, ha a vállalkozások beruháznak és fejlesztenek. Ehhez hitelekre van szükségük, csakhogy az elmúlt években a hitelezés leállt. Egy új keretben kell megállapodni a hazai pénzintézetekkel a jövő év első felében. Akár a bankadó csökkentése is fölmerülhet abban az esetben, ha nő a hitelezés – vetette fel Varga Mihály. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a Liga Szakszervezetek javaslatai a kormány számára is vállalhatók. Azt azonban leszögezte, hogy nem támogatják a korkedvezményes nyugdíjak kivezetésének elhalasztását. A nyugdíjakkal nem lehet tréfálni, azokat ki kell fizetni - fogalmazott, hozzátéve: minden, ami a nyugdíjalapba történő befizetéseket csökkenti, kockázat. Ezért döntöttek 2011-ben úgy, hogy a korkedvezményes nyugdíjak rendszere ki fog futni. Három év volt a felkészülésre, ehhez képest Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke idén novemberben „ébredt fel csipkerózsika álmából”, és most kitolná a rendszert még egy évvel. A kormány szerint azonban erre nincs szükség – tette egyértelművé. Az érintett ágazatokban az állam a legnagyobb foglalkoztató. Itt az állam „egyik zsebéből tenné a pénzt a másikba”. De nemcsak erről van szó, hanem arról is, ha valaki korábban megy el nyugdíjba, mint ahogy ezt a korhatár lehetővé tenné, annak a befizetése hiányozni fog a rendszerből - érvelt a miniszter. Látni kell, Európában, illetve a világ más országaiban a nyugdíjkorhatárt nem lefelé, hanem felfelé módosítják. Magyarországon erre nincs szükség. Arra van szükség, hogy a befizetéseket stabilizáljuk – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy szerinte a Liga a „dohánygyártók karjai közé szaladt”. Egy 600 milliárdos iparág szervezte meg a Liga tüntetését – hangoztatta. Arra a felvetésre, miszerint

Gaskó István

elnök azt nyilatkozta, tegnap reggel szembesültek azzal, hogy a forgalomlassításban a dohánygyártó cégek járművei is részt vesznek, Varga Mihály úgy reagált: a kormány is meglepődött ezen. Kérdésre válaszolva elmondta azt is: a pedagógusok 2013-ban 50 százalékos béremelést kaptak, és akkor arról is döntöttek, hogy egy életpályamodellt vezetnek be az ágazatban. A minimálbérnek nem itt, hanem a versenyszektorban kell egyfajta igazodási pontként szolgálnia, ezért nem támogatják azt, hogy a pedagógusok fizetését a legkisebb bérhez kössék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány visszakozna a pedagógusbér-emeléstől – magyarázta. A tárcavezető kiemelte: kiterjesztik a családi adókedvezményt, több pénzt fordítanak a gyermekétkeztetésre, több gyermek kap ingyen tankönyvet, tovább emelik a pedagógusok bérét, és 30 százalékkal nő a fegyveres és rendvédelmi dolgozók fizetése, a háziorvosok praxistámogatására pedig 10 milliárd forinttal többet fordítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.