Írjon nekünk

Egyetem

Átadták a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

ermeatadas01_kf

Sebestyén Zoltán, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem emeritus professzora kapta az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóiratban magas szinten publikáló matematikusainak évente járó elismerést.

Az érmet elnyerő Sebestyén Zoltánnak tizenhét alkalommal jelent meg publikációja az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóiratban, amelyek közül több témája kapcsolódik Szőkefalvi-Nagy Béla munkásságához az elméleti matematika területén belül, amelyet, ahogy az ELTE professzora fogalmazott, bölcsészeknek nem lehet leírni.

“Az éremnek fontos története van” – mondta el Szőkefalvi-Nagy Erzsébet, az elismerés névadójának lánya, aki 1999-ben alapította az érmet édesapja emlékére. “Mikor beteg volt, én hordtam neki a postáját, az Acta-val együtt, amelyen mindig megnézte, hogy szerepel-e még a neve szerkesztők között, és miután látta, hogy igen, azt mondta, nem érdemli meg, mivel már nem dolgozik” – mesélte. Szőkefalvi-Nagy Erzsébet kiemelte, hogy az ehhez hasonló hagyományok jobban támogatják a felsőoktatást, mint a tüntetések, utalva a csütörtöki villámcsődületre az egyetem Bolyai épületénél.

Kommentek

Egyetem

Gyógyszerésztudományi területen az SZTE a legjobb hazai egyetem

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legjobb vidéki felsőoktatási intézményként szerepel a Szegedi Tudományegyetem az Academic Ranking of World Universities 2019-es listáján. A világrangsorban a legjobb ezer intézmény közé került az SZTE. A gyógyszerésztudományi listán hazai viszonylatban az első, a világrangsorban a 151-200. helyen áll. Kommentek

Tovább olvasom

Egészség

Egészségszűrésre várják a lakosságot a szegedi Rotary klubok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szombaton, az újszegedi Rotary Tanösvény-Gergő ligetben.

Tovább olvasom

Egyetem

A munkaerőpiaci igényekhez igazodnak az SZTE képzései

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén hat százalékkal többen kezdik meg tanulmányaikat.

Tovább olvasom

Aktuál