Írjon nekünk

Sport

Vízilabda: szoros csatában maradt alul a Tiszavirág Szeged Diapolo + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

tiszavirag_honved17_KF

Az olimpiai bajnok Kiss Gergely vezérletével szoros küzdelemben vitte el a pontokat az újszegedi sportuszodából a Honvéd a Tiszavirág Szeged Diapolo ellen.

Jól kezdte a meccset a Tiszavirág Szeged Diapolo, az első emberelőnyös szituáció után rögtön gólt szerzett Manhercz Ádám, majd ugyan Simon Roland még egyenlített, de támadásban remekül játszott Varga Péter együttese, és többször is két góllal tudott vezetni a Honvéd ellen, azonban Takei bombagólja zárta a negyedet, aminek köszönhetően 4-3-ra vitt a Szeged az első nyolc perc után. A második negyed elején Seman visszaállította a kétgólos különbséget (5-3), de ezt követően mindkét oldal támadójátéka “döcögött”, több emberhátrányos akciót is kivédekezett a Szeged, majd Kiss Gergely megrázta magát, és zsinórban három gólt szórt, és mivel ezekre nem volt válasza Kunacéknak, átvette a vezetést a nagyszünetre a Honvéd. (5-6)

A harmadik negyed nagyon kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon a kapusok is remekeltek, így csupán egy-egy gól született ebben a játékrészben, a döntés az utolsó negyedre maradt. Óriási küzdelem volt a záró nyolc percben, és hiába egyenlített ki többször is a Szeged, a Honvédnek mindig volt válasza rá. Három perccel a zárás előtt Kiss Gergely és Fülöp rövid időn belül két gólt is lőtt, azonban hatalmas tartásról tanúbizonyságot téve, ebből a helyzetből is felállt a Szeged, Manhercz Krisztián egyenlített, így az utolsó percet döntetlenről várhatták a felek. A bírók kissé könnyelműen elvették a labdát, miután megszerezte azt Manhercz Krisztián, és a kapu előtt fent maradt Kiss Gergely és Fülöp nem hibázta el a ziccert, előbbi ötödik találatával újra megszerezte a vezetést a Honvéd, kevesebb, mint húsz másodperce maradt az újbóli egyenlítésre a Szegednek, Manhercz Krisztián el is tudta lőni, de Lévai ujjai elérték labdáját, így egy jó mérkőzésen, nagy csatában szenvedett vereséget a Tiszavirág Szeged Diapolo a Honvédtól.

Ezzel Varga Péter tanítványaitól meg tudott lépni a Honvéd a tabellán, a Szeged a 7. helyről várhatják majd a folytatást, legközelebb pedig december 13-án csobbannak medencébe Semanék, amikor ismét hazai vízben a BSVC-t fogadják majd 18 órától.

Férfi vízilabda OB I, 9. forduló

Tiszavirág Szeged Diapolo – Racionet Honvéd 11 – 12 (4-3, 1-3, 1-1, 5-5,)
Szeged, újszegedi sportuszoda, 200 néző. Vezeti: Marosvári Attila, Vogel Gábor.
Szeged: Meixner – KISS CS. 2, Seman 2, Varga II. Zs., MANHERCZ K. 2, Manhercz Á. 1, Kunac 2. Csere: SÁNTA 2, Zsigri, Török, Palotás, Mikházi, Molnár. Vezetőedző: Varga Péter.
Honvéd: Lévai – Stojcic, KISS G. 5, STEINMETZ 1, Illés 1, Fazekas, Shimizu. Csere: Csacsovszky, Szőke 1, Takei 1, FÜLÖP 1, Simon A., Simon R. 2, György.Vezetőedző: Vad Lajos.
Emberelőny: 13/5 ill. 14/3
Ötméteres: 1/1 ill. –
Kipontozódott: Varga II Zs. ill. Steinmetz, Simon A., Simon R.

Varga Péter: “Nagyon sokat hibáztunk hátul, nagyon könnyű gólokat engedtünk az ellenfélnek, ezt viszont elöl nem tudtuk túllőni. Megyünk tovább, nem áll meg az élet, voltak tapasztalatlanságból adódó hibák, amit a Honvéd kihasznált. Bölcsebbek lettünk ma is, tanulunk ezekből.”

Online közvetítésünk

IV. negyed 11-12 (4-3, 1-3, 1-1, 5-5)

32′ Manhercz Krisztián lőtte el végül, nem volt sok ideje, Lévai azonban védte lövését bravúrral, így ez a vége, szoros csatában maradt alul a Honvéddal szemben a Tiszavirág Szeged Diapolo.

32′MEIXNER! Bravó! Fazekasnak centerezték be, de Meixner a lehető legjobb helyen volt a kapuban, és védte Fazekas lövését, így maradt 18 másodperce a Szegednek az egyenlítésre, időt kért Varga Péter is.

32′ Lévai véd előbb, majd marad a labda a Szegednél,de Kunac bejátszása nem jó, megszerzi a labdát a Honvéd, és gyakorlatilag a meccs megnyeréséért támadhat majd edzőjük időkérését követően, hiszen mindössze 43 másodperc van hátra.

31′ Nagyszerű! Manhercz Krisztián szerzi meg a labdát, azonban elkapkodjuk, könnyelműen eladjuk, Kiss Gergely és Fülöp ketten vihetik Meixnerre, végül Kiss Gergely szerzi meg ötödik találatát. Ezért nagyon-nagy kár, támadhattunk volna, azonban egy figyelmetlenség után mégis a Honvéd szerezte meg a vezetést.

31′ Steinmetz-et küldik ki, Sánta átveheti középen, és ismételten kiegyenlít! Újra döntetlen, 11-11, nagyon fontos lenne most egy jó védekezés!

30′ Újabb kiállítás, Manhercz Ádám. Szőke Szabolcs kapja a figura végén, pattintva a rövidbe lövi a labdát, előny a Honvédnál, 10-11.

30′ Jó védekezést követően az ikszért támadhat a Szeged, és ott is van! Manhercz Krisztián emelkedik fel, és a hosszú alsóba küldi a labdát, ez igen! 10-10!

29′ Simon Adrián a kiállított, Sánta pedig rögtön ki is használja ezt, Lévai kezei között lő a hálóba, visszajövünk egyre három perccel a vége előtt, 9-10.

29′ Eladja a labdát a Szeged, Fülöp úszhat meg vele, ziccerig vezeti, és Meixner mellett a kapuba lő, gyorsan szerez két gólt a Honvéd, ezzel újra kettővel vezetnek a vendégek, 8-10.

28′Chilkó a kiállított, Kiss Gergely pedig a felső léc segítségével veszi vissza a vezetést a Honvédnak, 8-9.

27′ Steinmetz ezt most nem hibázza el, kíméletlenül kilövi a felső sarkot, 7-8. Ötméteres, a mérkőzés során először, Kunacot tüntették el középen, Kiss Csaba lövi: a kapu közepébe, a léc alá lő, ezzel újra döntetlen, 8-8!

27′ Steinmetz okosan akarta, nem is járt messze attól, hogy jól csinálja végig elgondolását, de emelése egy hajszálnyival hosszú lett. Fülöp szerzi meg a labdát Sántától.

26′ Nem tudott lőni a támadóidő alatt a Honvéd, Manhercz Krisztián pedig megúszik, akit meg is játszanak, és ziccerből kiegyenlít! 7-7!

25′ Lévai védésével kezdődik a záró negyed, Kunac távoli bombáját “öleli magához” a Honvéd kapusa.

25′ Chilkó elhozza a labdát a ráúszásnál.

III. negyed 6-7 (4-3, 1-3, 1-1)

24′ Kiállítás, Török ezúttal az elkövető. Amint letelik az emberelőny, Fülöp lövi el, a felső lécet találja telibe, azonban nincs már annyi idő hátra, hogy még ebben a negyedben egyenlítsen a Szeged.

24′ Csak emlegetni kellett, Kunac ezt már bevarrja az alsóba, üresen maradt, tisztán lőhetett, és ki is használta ezt, 6-7. Steinmetz Barnára hívja fel a figyelmet Varga Péter védekezésben, rá külön kell figyelni.

23′Manhercz Ádám is mellélő, ebben a negyedben nem lőtt még gólt a Szeged.Simon Roland lövi el, de Meixner újabb védéssel jelentkezik!

22′ Kunac pattintja a vízre, de Lévai odaér, bravúr volt a kapustól. Varga II Zsolt a kiállított, a centerezés jó, Simon Roland emelkedik ki, és nem tudják blokkolni, csak beleérnek közeli lövésébe, de bent van, kettővel vezet a Honvéd, 5-7.

22′ Varga Péter már félig bent van a medencében kis túlzással, jó tíz másodpercig jelezte, hogy időt szeretne kérni, igen késve sikerült ezt észrevenni.

21′ Kunac a kiállított ezúttal, ismét emberhátrányban védekezünk, ez is jó, ebből sincs kapuralövés! Szorítja ki a Honvédot a Szeged, egyre távolabb kerülnek a kaputól, majd egy támadószabálytalanság vet véget a vendégek akciójának.

20′Kiegészülünk, és Meixner védi Simon Adrián lövését, fontos védés volt a kapustól! Nagy lóbálás után Kunac vállalja el, de nem találja el a kaput.

19′ Steinmetz küldik ki, Manhercz Krisztián azonban ha nem is sokkal,de föléejti a labdát. Időt kér a Honvéd, és emberelőnyben támadhat majd a fővárosi együttes, mert Manhercz Krisztiánt kiállították az akció végén.

18′ Stojcic a kiállított játékos, azonban Manhercz Krisztián lövését Lévai a kapufára tolja, onnan jön ki a labda, nem sikerült emberelőnyből egyenlíteni.

17′ Jó védekezés középütt, ez most nagyon kellett, lehet menni az egyenlítésért. Nem jön össze azonban, pontatlan a passz, a vendégeké a labda.

17′ Ezúttal is Szőke nyer a sprintversenyt, a Honvéd támadhat.

II. negyed 5-6 (4-3, 1-3)

16′ Támadószabálytalanság az utolsó támadásnál, bár jól indult ez a negyed, azonban kettős emberelőnyben sem tudott gólt lőni a Szeged, Kiss Gergely három gólja pedig azt jelenti, hogy megfordította a Honvéd a mérkőzést a nagyszünetre, 5-6.

16′ Újabb emberelőny, Simon Roland a kiállított. Sőt, Fazekast is kiállítják, ebből gól kell! Nincs bent, Lévaiba lövi Kiss Csaba, ez óriási esély volt, de nem tudott vele élni a Szeged.

15′ Az emberelőny utolsó másodperceiben lőtte el Palotás, azonban a kapufán csattant a lövése, a kipattanót pedig bár összeszedte Seman, de nem tudja kapura tenni. Klasszikus mesterhármast szerez Kiss Gergely, újabb góljával már a Honvédnál az előny, 5-6.

15′ Simon Adriánt állítják ki, ebben a negyedben még nem játszhatott emberelőnyben a Szeged, ki is kéri idejét Varga Péter.

14′Chilkó kezéből kicsúszik a labda, így nem jó az átadása, támadhat az ikszért a Honvéd. Ezt ki is használják, Kiss Gergely üresen maradt a hosszún, közelről pedig nem hibázott, 5-5.

13′ Ez bravúr volt Lévaitól, Chilkó távoli löketét fogta. Kiss Gergely villan,az olimpiai bajnok megcsillant valamit tudásából, bombagólt ragaszt Meixner kapujába elhajlás után, 5-4.

12′ Kissé ötlettelen volt a Honvéd támadása, ami időkérés után érdekes, Fülöp tartotta a kezében a labdát, azonban addig gondolkozott, míg elfogyott a támadóideje, és így kapkodva mellélőtt. Ezt most könnyedén eladta a Szeged, újra a Honvéd támadhat, Kiss Csaba a kiállított ezúttal, de ezt is kivédekezzük!

11′ Ez is megvan, bravó! Nem tudott gólt szerezni még ebben a negyedben a Honvéd, egyelőre igazi falat húz hátul a Szeged. Kiss Csaba nem tudja erővel meglőni a labdát, így Lévai véd, majd időt kér a Honvéd.

10′ Kunacot állítják ki most, de ezt az emberfórt sem tudja kihasználni a Honvéd. Támadószabálytalanság Sántánál, bár előtte is volt egy akár kiállítást érő mozdulat Shimizutól.

9′ Ismét egy jó blokk, Shimizu lőtte el gyorsan, de ott nem lehetett gólt szerezni. Seman! Kiválóan játszik eddig Seman, két védő között tudja átvenni, és bebombázni a labdát, 5-3!

9′ Ezúttal Szőke nyeri a csatát Manhercz Krisztiánnal szemben a ráúszásnál.

I. negyed 4-3

8′ Takei óriási góljával zárul a negyed, emberelőnyből szépített a Honvéd, miután kiemelkedett, nagy erővel, pontosan a felső sarokba lőtte a labdát, így egy góllal, 4-3-ra vezet az első negyed után a Szeged.

8′Jó bejátszás ismét, Seman le tud fordulni és át tudja venni, és ő is a rövid felsőbe bombáz, újra kétgólos az előnyünk, 4-2!

7′ Az időkérés után Illés lőtte el ismét, de fölé száll próbálkozása. Most Varga Péter kér időt, mintegy egy perccel a negyed vége előtt.

7′ Támadószabálytalanságot fújnak most, ismét egyenlítési esély előtt a Honvéd. Időt is kér a vendégek edzője.

7′ Ebből sincs gól, kezd összeállni a Honvéd védekezése is. Megint centerbejátszás, de ez mellémegy, újra mehetünk a kétgólos előnyért.

6′ Illés Sándor hozza vissza egyre a Honvédot, Vad Lajos, a vendégek edzője közben azt kéri játékosaitól, hogy ne játsszanak több centerrel, mert már hárman is bent voltak középen, 3-2.

6′ Újabb jó védekezés, nem jutott lövőhelyzetig a Honvéd, lejárt a támadóidejük. Simon Roland a kiállított a vendégektől, az emberelőnyös szituációt azonban nem tudjuk kihasználni, Kunac mellé lő.

5′ Gyorsan válaszol azonban a Szeged, Kiss Csaba megharcol a labdáért, majd átejti a vendégek kapusát, 2-1! Újabb jó védekezés, nem tudták kijátszani a figurát a Kiss Gergelyék. Ezúttal Kiss Csaba az előkészítő szerepében tetszeleg, Kunac bombáz a hosszúba, először van kétgólos különbség a meccsen, 3-1!

3′ Kiss Gergely lövését blokkolja Kunac. Sokáig járatja a labdát a Honvéd, majd a centerzést Simon Roland a jobb alsóba küldi, ezt nem védhette Meixner, 1-1.

2′ Kiállítás nálunk is, Varga II Zsolt úszik le, azonban a japán Takei lövése a kapufáról kifele vágódik.

1′ Rögtön emberelőny, Simon Adriánt küldik ki: és Manchercz Ádám máris kihasználja, a rövidbe lő, Lévai nem ért vissza, 1-0!

1′ A ráúszást követően a Szeged vezetheti az első támadást.

18:57 – Manhercz Krisztián kisebb sérüléssel játszik ma, kötéssel a csuklóján csobban ma medencébe.

18:40 – Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportuszodából, a csapatok már a medencében gyakorolnak a hamarosan kezdődő találkozóra. Fontos mérkőzés lesz ez a Tiszavirág Szeged Diapolo számára, hiszen győzelmével utolérhetné mai ellenfelét, a Honvédot.

A mérkőzés 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Tavaly a bronzéremért folytatott csatában a végül a Szeged diadalmaskodott szerdai ellenfelével szemben, már csak ezért is érdekes lehet kettejük mérkőzése. A Tiszavirág Szeged Diapolo eddig 50%-os mérleggel áll a bajnokságban, négy győzelem mellett négy vereséget szenvedett el Varga Péter együttese, az eddigi hazai mérkőzések közül pedig egyedül az OSC tudott győzelemmel távozni Szegedről. A Honvéd egy hajszállal jobban áll, Kiss Gergelyék öt győzelmet szereztek három vereségük mellett, így a táblázaton két hellyel előzik meg a szegedieket. Azonban ez a szerdai szegedi győzelemmel máris eltűnne, Varga Zsolték amennyiben legyűrnék a Honvédot szerdán, beérnék riválisukat, nem mellesleg pozitívvá fordítva ezzel mérlegüket.

Sport

Katonai pályára lépett a világbajnok szegedi kajakos

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Birkás Balázs a Magyar Honvédség önkéntes területi tartalékosának jelentkezett.

Tovább olvasom

Sport

Jégkalandra várják a szegedieket a műjégpályán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

December 15-én, vasárnap.

Tovább olvasom

Sport

Jön a szezon első Veszprém–Szeged rangadója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A megszokottól eltérően nem az őszi szezon közepén, hanem annak végén találkozik a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém.

Tovább olvasom

Aktuál