//

Ultimátumot adtak a Kelemen utcai kerékpárszarkáknak a Tolvajkergetők + VIDEÓ

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kerekpartolvajok

Vasárnap este hat óráig várják a szegedi Tolvajkergetők azon személyek jelentkezését, akik szerda éjszaka a Kelemen utcai Cooltour Café bejárata elől eltoltak egy kerékpárt. A bicikli mellett egy táskát, benne mobiltelefonnal és bankkártyával is kérik vissza, így az elkövetők megúszhatják a rendőrségi ügyet.

Szerda éjszaka, hajnali fél egykor két személy a Kelemen utcai Cooltour Café bejárata elől magával vitt egy kerékpárt, rajta egy táskával. Balszerencséjükre négy köztéri kamera is rögzítette az akciójukat, melyre a szegedi Tolvajkergetők Facebook-os oldalukon hívták fel a figyelmet. Mivel elképzelhetőnek tartják, hogy az ügy egy “szalonspicces ballépés” következménye, így ezúttal ultimátumot adtak az elkövetőknek: amennyiben vasárnap este 18 óráig önként jelentkeznek, és visszaadják az eltulajdonított bringát, illetve a rajta lévő táskát, benne mobiltelefonnal és bankkártyával, úgy eltekintenek a feljelentéstől. Respektálják azt is, hogy a tulajdonos iratait bedobták annak postaládájába.

A négy közül egyelőre a legrosszabb minőségű felvételt hozták nyilvánosságra a Tolvajkergetők, megadva a sanszot, hogy a bűnbánó elkövető anonim maradjon. Állításuk szerint egy közeli ATM kamerájába is sikerült belebambulniuk, azonosításuk így valószínűleg nem okoz majd különösebb nehézséget.

https://www.youtube.com/watch?v=jItmRfSfFwg&feature=youtu.be

Előző sztori

Vasúti fejlesztéseket és az orosz piac bővülését hozhatják a szorosabb szerb-magyar kapcsolatok + FOTÓK

Következő sztori

Szegedi zsidó fotósok a Móra-múzeumban + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek