/

Sávosan növekszik a jövedéki biztosíték mértéke

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az árbevételhez igazodva, sávosan növekszik az italforgalmazással foglalkozó nagykereskedők által fizetendő jövedéki biztosíték mértéke a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetési megalapozó törvényjavaslathoz benyújtott módosítása szerint – közölte az NGM pénteken az MTI-vel.

A javaslattal a kormány elismeri azokat a jellemzően családi vállalkozásokat, amelyek meghatározó szerepet játszanak a kisebb borászatok bortételeinek, kisebb szeszfőzdék pálinkájának kereskedelmi forgalmazásában – írja az NGM. Tevékenységüknek köszönhetően ugyanis számos olyan hungarikum kerül a polcokra, amelyeket csak kis tételben forgalmaznak, és a nagyobb kereskedők termékpalettáján meg sem tudnának jelenni – jelezte a tárca a közleményben.

A jövedéki biztosíték mértékének árbevételhez való igazodása eléri az eredetileg kívánt politikai célt is, ugyanis az új biztosítékrendszer továbbra is szigorúbb előírást tartalmaz a nagyobb forgalmat bonyolító kereskedők esetében. Egyértelműen ott nagyobb a kockázat, ahol a nagyobb árutömeg mozog – írja a nemzetgazdasági tárca.

A jövedéki biztosítékok megemeléséről az őszi adóváltozásokat tartalmazó törvényjavaslat benyújtását megelőzően döntött a kormány – emlékeztet az NGM. Az Országgyűlés által elfogadott módosítás 2015. január 1-jétől valamennyi nagykereskedőnél 22 millió forintról 150 millió forintra emelte volna az alkoholtermék, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermék jövedéki biztosítékának összegét.

A Törvényalkotási Bizottság a november 18-i zárószavazást megelőzően ugyan már benyújtott egy mostanihoz hasonló, forgalomfüggő biztosítékrendszert bevezető módosítást, azonban a képviselők nem szavazták meg a javaslatot. Az akkori módosítás ugyanis a sávozás mellett egyúttal előírta azt is, hogy ne forgalmazónként, hanem telephelyenként kelljen jövedéki biztosítékot nyújtani. Az akkori javaslat elfogadása indokolatlan mértékű tehernövekedést okozott volna a szektorban – idézi fel az NGM a közleményben.

Előző sztori

Jövő héten forintosíthatja a devizahiteleket az Országgyűlés

Következő sztori

Török Gábor: “Szegedet nem teremtették baloldali fellegvárnak”