Közélet

Önkormányzat 2014: jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014: jogerős a megismételt baksi választás eredménye

2014. november 13., csütörtök
Önkormányzat 2014: jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t.

A vasárnapi voksoláson a községet eddig is vezető

Búza Zsoltot

(független) választották polgármesterré, 606 szavazatot kapott, a szintén független

Mihályné Tóth Margitot

pedig 513-an támogatták. A területi választási bizottság a kisteleki járáshoz tartozó kétezer lakosú községben azért semmisítette meg az október 12-i voksolás eredményét, mert a faluban működő mindkét szavazókörben a szavazatszámláló bizottságok tagjai egyhangúlag döntöttek arról: az emberek személyazonosságuk igazolása nélkül is voksolhatnak, tekintettel arra, hogy a település lakosai ismerik egymást. A faluban a képviselő- és a megyei önkormányzati választást is meg kellett ismételni. A hattagú képviselő-testületbe kivétel nélkül független jelölteket választottak a baksiak. A megyei önkormányzati választás eredményét nem befolyásolta a baksi szavazás: a Fidesz-KDNP tizenegy, az MSZP öt, a Jobbik pedig négy képviselőt delegál a testületbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.