Sport

Kézilabda: nem jutott a legjobb nyolc közé az SZKKSE

Kézilabda: nem jutott a legjobb nyolc közé az SZKKSE

2014. november 12., szerda
Kézilabda: nem jutott a legjobb nyolc közé az SZKKSE
szkkse_dajka_bettina_mj

Szombathelyen, a másodosztályú Haladás otthonában játszott Magyar Kupa nyolcaddöntőt az NB I-ben újonc Szeged KKSE. Marosán György együttese egy roppant kiélezett, szoros meccsen szenvedett kétgólos vereséget, ezzel kiesett a Magyar Kupából.

Felváltva potyogtak a gólok az első tíz percben, egyik csapat sem tudott egygólosnál nagyobb előnyt kiharcolni, így a meccs első szakasza után döntetlenre álltak a felek. (6-6) Ezt követően a hazaiak kapusa, Hajduk mutatott be több bravúrt, ennek köszönhetően hárommal meg tudott lépni a hazai csapat a 17. percre (12-9) Dajkáék ezt követően ledolgozták hátrányukat, és akár a vezetést is átvehették volna, de kimaradtak a ziccerek,

Mistric

utolsó percben dobott gólja pedig csak arra volt elég, hogy egyre csökkentse az SZKKSE hátrányát a félidőben. (18-17) A második félidőt ihletett formában kezdte Mistric, aki emberhátrányból, majd hétméteresből is gólt szerzett, így nem hogy ledolgozta hátrányát, hanem meg is fordították a meccset

Marosán György

lányai, a 36. percre pedig már náluk volt a háromgólos fór. (19-22) Majd támadásban kissé a szerencse is elpártolt a szegediektől, és újra kiegyenlített a Haladás (30-30), és a meccs utolsó 10 percében produkált 5-0-s rohamra már nem maradt elég ideje válaszolni az SZKKSE-nek, a rohanásból a hazaiak jöttek ki jobban, így egy nagyon szoros meccsen maradt alul a Szeged KKSE. Mivel a továbbjutás egyetlen meccsen dől el, ezért ez a vereség azt jelenti, hogy nem jutott be a legjobb nyolc közé a szegedi együttes. Marosán György csapata legközelebb november 22-én szombaton 18 órától a Vác otthonában lép pályára.

Női kézilabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő

Haladás VSE – Szeged KKSE 35-33 (18-17)

Szombathely, Haladás Munkacsarnok. Vezette: Hargitai Gábor, Markó Gábor

Haladás:

HAJDUK - PUKLER 9/1, Császár 1, PADOS 5, MAYER 10/3, Szendrei 5. Csere: Tömő, Márkus (kapusok), Mórocz 1, Debrecezeni 1, GAYLHOFFER 3.

Vezetőedző:

Bölöni Roland.

SZKKSE:

Dobó M. - Hárs 2, Cubela 2, Barján 3, DAJKA 5, MISTRIC 7, Zsilák. Csere: Futaki (kapus), Gulyás 5, Selmeci, Dobó A., SZABÓ E. 7, Lojpur, Aron, Kiss, Albert 2.

Vezetőedző:

Marosán György.

Hétméteres:

5/3 ill. 5/3

Kiállítás

:4 perc ill. 6 perc Marosán György:

"A támadójátékunkkal nem volt probléma, lőttünk 33 gólt, viszont a védekezésben nem voltunk jók, és a kapusteljesítményünk egyenlő volt a nullával, amint az egyik összeállt, a másik nem működött. Borzasztóan érezzük magunkat, eddig is rossz helyzetben voltunk, de most még rosszabb helyzetbe kerültünk. Ezzel együtt Szabó Edinának és Dajka Bettinának gratulálok a mai teljesítményéhez, a többiekkel kapcsolatban pedig el kell gondolkodjunk, illetve lépéseket kell tennünk, mert ez nem egy működőképes állapot, amiben most vagyunk. Jól fog jönni az Európa-bajnoki szünet, meg tudjuk tartani ígéretünket,hogy bent maradjon a csapat az NB I-ben. Most konkrétan a pokolban vagyunk, de még emlékszünk arra a hitre, ami dolgozik bennünk, de most már az érzelmek kevesek. Érzelmesen le lehet ülni az asztalhoz, de arra az asztalra valamit le kell tenni. Érzelem az, ha éhesen ülök le az asztalhoz, de ha nem raknak elém ételt, akkor ugyanúgy éhes maradok, nekünk pedig valamit le kell tenni az asztalhoz, ehhez pedig alapanyag kell"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.