Sport

Futsal: Kevés volt a négy válasz az UTC-től Győrben

Futsal: Kevés volt a négy válasz az UTC-től Győrben

2014. november 17., hétfő
Futsal: Kevés volt a négy válasz az UTC-től Győrben
SZS20140901_utc_raba_eto_045

A listavezető Győr otthonában bár négy gólt is szerzett az UTC, de ez kevésnek bizonyult a pontszerzéshez, nem borult a papírforma a hétfő esti mérkőzésen.

A közvetítést támogatta a GS-VILL 94 Kft.

Az élen álló Győr otthonában úgy lépett pályára az UTC, hogy csupán két mezőnyjátékos cseréje volt, így

Halász Krisztián

ezúttal a mezőnyben kapott szerepet.

Polczer

lehetősége nyitotta a meccset, majd a harmadik percben szerezte meg a vezetést a Győr: a mai napon kiválóan játszó

Dróth

nem először szomorította az UTC-t. Majd később akárcsak az odavágón,most is betalált a korábbi szegedi játékos,

Hegyesi

, így kettővel lépett meg a Győr.

Balogh Ádám

labdaszerzését követően szépíteni tudott, de Dróth-al ma nem bírt az UTC, aki újra betalált, mellette pedig

Gorjanácz

is gólt szerzett bő fél perc alatt, ezzel már 4-1-re alakította az eredményt. A félidőig még egyet szerzett a Győr, azonban az UTC-nek több lehetősége is volt arra, hogy újabb gólokat szerezzen, de a Rába-partiak kapusa,

Tóth Gyula

is pazar formát fogott ki hétfő estére. A második félidőben felváltva potyogtak a gólok, szinte rendre azonnal jött a találat az ellenkező oldalról is 10 percen keresztül, a nagy rohanás 8-4-nél állt meg. Az utolsó 10 percben már jóval kevesebb lehetőség alakult ki, egy-egy kapufáig jutottak csak a csapatok, Dróth mesterötöst, míg Balogh Ádám mesterhármast szerzett a mérkőzésen. Az UTC-nek komplett kerettel is nehéz dolga lett volna, de hét mezőnyjátékossal küzdve is négy gólt tudott szerezni a Győr otthonában, amely eddig mindössze egyszer kapott négy gólt egy meccsen, és bár pont ezért sem jár, de a második félidőt 3-3-s döntetlennel zárta az UTC. Bár nem a játékvezetésen múlt, de a szabálytalanságok megítélése olykor nagy feladat elé állította a sporikat, az UTC jól küzdött, de a listavezető kevesebbet hibázott. Az UTC Futsal Team így továbbra is pont nélkül áll az NB I-ben, bár reálisan a győriek ellen nem volt elvárható a pontszerzés. A következő fordulóban az újonc Viharsarki Pioneers Futsal Clubbal játszik hazai környezetben az UTC, november 24-én hétfőn, 19 órától.

Férfi futsal NB I, 11. forduló

ETO Futsal - UTC Futsal Team: 8 - 4 (5-1)

Győr, Győrszentiváni sportcsarnok, 100 néző. Vezeti: Takács Zoltán, Puskás Gabriella (Harmath Zsolt)

Győr:

Tóth Gy. - Lódi, Harnisch, Solano, Dróth.

Csere:

Balázs (kapus), Hegyesi, Gorjanácz, Püspök, Dürgő, Sáhó, Farkas, Matkovics, Noe.

Vezetőedző:

Jordi Illa Solé.

UTC:

Vasas - Polczer, Puskás, Ondrejó, Tóth A. Csere: Halász (kapus), Balogh, Brinszky.

Játékos-edző:

Brinszky Adrián.

Gól:

Dróth (3', 11', 23',25' 30'), Hegyesi (7'),Gorjanácz (11'), Harnisch (15') ill. Balogh (9', 27', 32'), Tóth (22')

Sárga lap:

Brinszky Adrián:

"A mai napon egyedül mi voltunk korrektek."

Online közvetítésünk

VÉGE

40'

Mezőnyjátékkal telnek az utolsó percek, nem alakult ki komolyabb lehetőség már egyik csapat előtt sem. Húsz másodperc még, vége, lejárt az idő. 8-4-s vereséget szenvedett Győrben az UTC, és bár a meccs gyakorlatilag az első félidőben eldőlt, de a második félidőben döntetlenre végzett a Győrrel a szegedi csapat.

38'

Brinszky szabadrúgása után szerzett majdnem újabb gólt az UTC, a játékos-edző próbálkozása a keresztlécről pattant az alapvonalon túlra, szép gól lett volna.

36'

Az utóbbi percek gólváltásaihoz képest csak annyi a változás, hogy nem találnak be a csapatok, a tempóra továbbra sem lehet panasz, óriási rohanás zajlik a pályán, amit csak kisebb lehetőségek törnek meg.

33'

Jól van, Balogh Ádám nem sérült meg komolyabban, folytatná a játékot, bár nem biztos, hogy szerencsés lenne, mindenesetre jó hír, hogy nem lett komolyabb baja Baloghnak, pedig nem nézett ki jól elsőre.

32' GÓL!

Balogh Ádám szerez mesterhármast, Puskás cselei után a hosszúra lőtte a labdát, az ott érkező Balogh pedig becsúszva besodorta a labdát, 8-4! Sajnos Balogh pont úgy csúszott be, hogy a sípcsontja találkozott a kapufával, jelenleg is ápolják, reméljük, nem komoly a sérülése.

30'

Gól, Dróth ma képtelen hibázni, elképesztőt játszik ma. Polczertől vette el a labdát Dróth, majd egy újabb hatalmas bombát küld a kapuba, ezúttal a külső kapufa alá lőtte a játékszert, 8-3.

28'

Ismét Halász veszélyeztet, a felpasszolt labdát követően jól is fordul kapura, lövése éppen hogy elkerüli a ketrecet.

27'

GÓL, itt a válasz! Balogh! Az ezúttal a mezőnyben szerepet vállaló Halász és Balogh játszott össze, utóbbi saját térfeléről tette fel Halásznak, aki megtartotta, majd remek ütemben le is készítette az érkező Baloghnak, aki spiccel a sarokba lő, 7-3!

26'

Gól, Dróth mesterötöst szerez, 7-2. Ezúttal egy középre irányuló passzt átvétel után Vasas lábai között bombáz a kapuba, ezzel öttel vezet a Győr.

24'

Lódi zörgeti meg a kapufát: a válogatott játékos kis szerencsével jutott lövési lehetőséghez, majd szép mozdulattal eltekerte a labdát,de az a kapufán csattant.

23'

Gól, gyorsan válaszol a Győr, 6-2. Ismét Dróth talál be, üresen maradt a lendületből érkező Dróth, aki a mélységi passzt követően Vasas mellett is el tudta rúgni a labdát, a menteni igyekvő Puskás csak beljebb segíteni tudta a labdát, nem sikerült kivágnia azt.

22' GÓL! 5-2!

Tóth Attila szerzi az UTC második találatát, szépen megtartotta a hatos előterében, majd Lódi mellől okosan a kapus mellett, alatt a kapuba lőtt, 5-2!

21'

Folytatódik a mérkőzés, a Győr kezdte a második félidőt. Rögtön helyzetbe is kerülnek a hazaiak, Ondrejó mellől tudják középre tenni a labdát, de Puskás nagyon fontos mentést mutat be.

SZÜNET

20'

Mezőnyjátékkal telt el a félidő utolsó perce, majd lefújják a sporik az első játékrészt, négygólos hátrányban az UTC a listavezető Győr otthonában 20 perc játék után. Brinszky Adrián együttese több gólt is szerezhetett volna, azonban Tóth Gyula kapus pazar formában véd, az adódó lehetőségeket viszont szinte maximális százalékban használták ki a győriek.

19'

Egy mélységi passz után Halász Krisztián lőtt kapura, de Tóth Gyula a "kolléga" ígéretes próbálkozását is védeni tudta, bár Halász még egyszer próbálkozhatott, de ez már nem volt olyan veszélyes, mint az első lövése. Időt kér az UTC.

17'

Három hatalmas UTC-helyzet is kimaradt! Ondrejó főszerepet vállalt mindezekben, először Balogh elé tálalt cselei után, azonban Tóth Gyula kispárgázta a labdát Balogh elöl az utolsó pillanatban, majd Ondrejó lövését követően mutatott be egy szép védést a győri kapus. Végül hihetetlen bravúrral, a rövid sarok elöl elképesztő reflexmozdulattal tolta ki a labdát Tóth Gyula Ondrejó spiccelését 6 méterről ráspiccelt labdájánál, ezek most a győri hálóőr pillanatai voltak.

15'

Gól, 5-1. Tóth Attila vesztette el a saját hatosánál a labdát, az ajándékba kapott lehetőséggel pedig élt a Győr, Harnisch vágta be kegyetlenül a labdát.

13'

Komikus jelenet zajlott az imént: Noe saját magának gurított le egy szabadrúgást, amit kapura is lőtt, azonban ezen a játékvezetők annyira meglepődtek, hogy nem fújták le az esetet. Majd Ondrejó hívta fel a játékvezetők figyelmét a hibára, így kis diskurzus után az UTC jöhetett szabadrúgással. Időt kér a Győr.

12'

Próbálja tördelni, lassítani a játékot az UTC a két gyors győri gólt követően, ami nem nagyon ízlik a hazaiaknak, okosan adogatnak a szegediek.

11'

Pörgős mezőnyjáték folyt az UTC gólját követően, azonban ezt fél perc alatt szerzett két góllal "töri meg" a Győr. Dróth látványosan lökte ki a labda alól Polczert, azonban nem fújt a játékvezető, Dróth végigvitte a pályán a labdát, és belőtte Vasas mellett, 3-1. Majd a középkezdést követően elveszíti a labdát az UTC, Dróth pedig kilenc méterről hatalmas gólt ragaszt Vasas kapujába, ami szép, az szép, 4-1 így.

9' GÓL!

Szépít az UTC! Balogh Ádám szerzett harciasan labdát, majd Tóth Gy. alatt a kapuba lőtt, bravó! Ezzel 2-1.

7'

Gól, itt a második hazai találat, az ex-szegedi Hegyesi lövi, hogy még jobban fájjon. Gorjanácz szakadt el őrzőjétől, és jó tempóban passzolta le Hegyesinek, aki mattolta Vasast, ezzel 2-0.

6'

Többnyire mezőnyjáték folyik a pályán az elmúlt percekben, az UTC abszolút nem játszik alárendelt szerepet.

4'

Ismét Polczer cselei után adódik lehetőség az UTC előtt, tisztára játszotta magát, csak a kapussal állt szemben, de rossz ütemben gurította le az érkező Tóth Attilának, aki így csak a kimozduló kapusba tudta vágni a ziccert, óriási egyenlítési lehetőség volt.

3'

Gól, vezet az ETO! Gyakorlatilag az első lehetőségét gólra váltja a győri együttes, Solano fordult le Ondrejóról, majd a hosszún üresen maradt Dróth, aki mintegy nyolc méterről lőtt Vasas mellett a kapuba, 1-0.

2'

Polczeré az első lehetőség, több emberen is átfűzi magát Polczer, de nem tudja kapura rúgni a labdát, blokkolják lövését, szöglettel jöhet az UTC. A sarokrúgás után tisztáznak a hazaiak.

1'

Az UTC kezdte a játékot.

18:13

- A győriek zöld-fehér csíkos szerelésben, míg az UTC tiszta feketében játszik ma. Az ETO eddig egyszer vesztett otthon pontot: a Berettyóújfalu tudott ponttal távozni a győriektől.

18:08

- Köszöntjük olvasóinkat, a csapatok már a melegítés utolsó gyakorlatait végzik. Az UTC vékony kerettel érkezett Győrbe, mindössze Balogh Ádám, és a játékos-edző, Brinszky Adrián ül a kispadon. A hazaiaknál szintén a kispadon kezd a két egykori szegedi, Hegyesi és Dürgő.

A találkozó 18.15-kor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.