Közélet

Varga Róbert képviselőjelölt: A problémákat együttes erővel orvosolhatjuk!

Varga Róbert képviselőjelölt: A problémákat együttes erővel orvosolhatjuk!

2014. október 7., kedd
Varga Róbert képviselőjelölt: A problémákat együttes erővel orvosolhatjuk!
varga_robert04_gs

A szegediekkel együttműködésben állította össze választási programját a 12-es körzet (Petőfitelep-Újpetőfitelep-Baktó-Fodorkert) képviselőjelöltje, Varga Róbert, aki hangsúlyozta: a problémák közösen, összefogva megoldhatóak.

Az elmúlt hónapok során körzetének minden részében családi napokon, lakossági fórumokon is találkozott a helybéliekkel

Varga Róbert

. „Sok igazán értékes szegedit ismerhettem meg a kampány során, akik segítő szándékkal fordultak felém, ötleteket, javaslatokat adtak, vagy éppen ők maguk kértek segítséget. Azt tapasztaltam, hogy ők mindannyian javítani szeretnének közvetlen lakókörnyezetükön, érdemes tehát az összefogást erősíteni” – fogalmazott Újpetőfitelepnek, Baktónak és Fodorkertnek a kormánypártok és a L.É.T. által támogatott képviselőjelöltje. Varga Róbert hozzátette, emberileg ő maga is nagyon sokat nyert azzal, hogy elfogadta a felkérést, és elindult a választáson. „Csak még erősebb lett az elhatározásom, hogy ki szeretnék állni ezek mellett az emberek mellett” – hangsúlyozta. Példaként elmondta, a fodorkerti városrészben sok kisnyugdíjas él, akik magányosak. Az ő mindennapjaikat tenné jobbá, ha állandó nyugdíjasklub létesülne a körzetben, ezenfelül egy szociális konyha üzemeltetését is fontosnak tartja. Mint elmondta, egy panellakásban rendkívül magas a rezsi, sokaknak a hónap végén pár száz forintjuk van a pénztárcájukban, vagy épp annyi se. Nekik segítene ezzel Varga Róbert. A 12-es körzetet járva azzal a panelházas körzetekben sajnos tipikusnak mondható lakóközösségi problémával találkozott, hogy nincs igazi közösség. Ezen a területen bőven akad még tennivaló, hiszen ahogy megjegyezte a kormánypártok és a L.É.T. jelöltje, maximum a panelházak melletti padokon ücsöröghetnek a környékbeliek, hiszen Fodorkertben nincs se közösségi ház, se egy sportlétesítmény, amin változtatni szeretne megválasztása esetén. „Fontos, hogy egy képviselő előremutató programokkal tudja szolgálni a közösséget, és tegyen az emberekért” – szögezte le. Azt, hogy Varga Róbert a tettek embere, már többször bizonyította, Petőfitelepen rámpát épített a templom elé, és megszépítette a teret is. Ahogy fogalmazott, azt szeretné bebizonyítani az embereknek, hogy jó gazdája lenne a 12-es körzetnek, ha bizalmat kap a választópolgároktól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.