Új fióktelepet nyitott a SZEFO Zrt. Hódmezővásárhelyen

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új fióktelepet nyitott a SZEFO Zrt. Hódmezővásárhelyen, az állami tulajdonú cég két üzemében így összesen 250, zömében megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat az alföldi városban – közölte Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken a helyszínen.

Az üzem ünnepélyes avatásán a politikus elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően olyan emberek is dolgozhatnak, akiknek korábban többek között egészségi állapotuk miatt nem volt lehetőségük a munkavállalásra. Almási István hangsúlyozta, a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási aránya az alföldi városban kiemelkedő: míg Magyarországon 15 százalék, Hódmezővásárhelyen az összes sérült, beteg, fogyatékkal élő személyt tekintve 37 százalék, ami megközelíti a 41 százalékos uniós átlagot.

Kiss Sándor vezérigazgató közölte, az új telephely megnyitását a zömében exportra termelő cég piaci pozícióinak, megrendelésállományának javulása tette lehetővé. Az összesen 1100 főt, köztük 830 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató SZEFO Zrt. 2013-as forgalma egymilliárd forint volt, ezt idén előreláthatólag 150 millió forinttal sikerül növelni. A 2015-ös tervek szerint a vállalkozás árbevétele 1,5 milliárd forintra emelkedik – mondta a szakember. A cég 2010 óta mintegy félmilliárd forintot fordított fejlesztésre, ebből 200 millió forintot Hódmezővásárhelyen – tudatta a vezérigazgató.

Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkár kifejtette, a kormány kiemelt célja a munkahelyteremtés, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási helyzetének javítása.

A magyar állam tulajdonában négy rehabilitációs társaság áll, a Szegedi SZEFO Zrt., az ERFO Közhasznú Nonprofit Zrt., a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. és a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. A négy társaság 185 telephelyen együttesen több mint 10 ezer embert foglalkoztat, amelyből csaknem kilencezren megváltozott munkaképességűek.

Előző sztori

Schiffer András Szegeden: ne a szegények húzzák a rövidebbet! + FOTÓK

Következő sztori

Ne szigetelődjön el Szeged a saját lehetőségeitől!