Október 6-tól lehet horgászni a Vértóban

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

horgasz

Október 6-tól várja a Szegedi Vízmű Zrt. a tóhoz a horgászokat. Az elmúlt hónapokban elkészült a Vértónál a tó partjára épített tíz stég (ebből egy mozgáskorlátozottak által is igénybe vehető majd), és egy igényesen kialakított, külső megjelenésében a környezethez illeszkedő faház, valamint betelepítették a halakat is.

A hatóság által engedélyezett halgazdálkodási tervnek megfelelően méretes pontyot, csukát, keszegféléket telepítettek a tóba, illetve néhány tucat nagytestű (nem elvihető) pontyot is, a horgászélmény fokozása érdekében. Ezeket folyamatosan pótolják majd

A helyszínen a Vízmű munkatársai látnak el ügyeletet, a napijegy árusítása mellett. Éves területi engedélyt a Szegedi Vízmű Zrt. központjában lehet venni (munkanapokon, ügyfélszolgálati nyitvatartási időben).

A vízterületen a horgászatra vonatkozó jogszabályok és előírások, valamint az országos és helyi horgászrend szabályainak betartásával lehet horgászni!

Horgászati idők:

Január 1-től – március 31-ig: 7 órától – 19 óráig
Április 1-től – szeptember 30-ig: 5 órától – 21 óráig
Október 1-től – december 31-ig: 7 órától – 18 óráig
Éjszakai horgászat előre egyeztetett időpontban történhet.

A vízterületen fajlagos tilalom nincs. A vízterületen az éves és napi szinten fogható, méretkorlátozás alá tartozó halak mennyiségét a következőkben határozzuk meg:

Éves területi engedély: 13 000 Ft (jan. 1. – dec. 31.): 25 db (napi 3 db, fajtánként max. 2 db, heti 6 db)
– egyéb hal: napi 3 kg. Az éves nemes hal mennyiség megtartásakor a területi jegy újraváltható.

Napijegy: 2 800 Ft, kedvezményes jegy: 1 800 Ft (3/2 db, fajtánként max. 2/1 db).
– egyéb hal: napi: 3 kg. Kedvezményes jegyre jogosultak: Nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők, és a 14-18 évesek.

Gyermekhorgász (érvényes gyermek horgászjeggyel rendelkező) ingyen horgászhat, elvihető egyéb hal: 2 kg.
Sporthorgász jegy: 1 000 Ft (hal nem vihető el)
Nemes halak 5 kg felett nem vihetőek el, kíméletesen visszahelyezendők! A legnagyobb, mérlegelt hal kifogója a következő évben ingyenes éves területi jegyre jogosult.

Horgászmódszerek:
– Fenekező módszer esetén készségenként maximum 2 db egyágú horog;
– Úszós módszer esetén készségenként maximum 1 db egyágú horog;
– Pergető, mártogató, tapogató módszer nem engedélyezett;
– Csalihalfogó háló használata tilos!
– Szoktató etetés tilos (kivétel az etetőkosaras fenekező módszer)!
– Lékhorgászat nem engedélyezett!

A nyitás előtt, október 4-én, a Szegedi Vízmű Zrt. zártkörű házi horgász versenyt szervez a munkatársai számára.

Előző sztori

Országszerte megemlékezéseket tartanak a mai nemzeti gyásznapon

Következő sztori

Megszűnt az útlezárás a 45-ösön Hódmezővásárhelynél (FRISSÍTVE)