Sport

Kosárlabda: Kiss Zsolt jó játékkal hálálná meg a közönség bizalmát

Kosárlabda: Kiss Zsolt jó játékkal hálálná meg a közönség bizalmát

2014. október 9., csütörtök
Kosárlabda: Kiss Zsolt jó játékkal hálálná meg a közönség bizalmát
szedeak_pecs27_gs

Szombaton elkezdődik az férfi kosárlabda élvonal 2014/2015-ös szezonja. A Naturtex-SZTE-Szedeák Sopronba látogat az első fordulóban. A bajnoki nyitány kapcsán Kiss Zsolt csapatkapitánnyal beszélgettünk.

„Elég hosszú felkészülésünk volt, elsőként vágtunk bele a munkába az A csoportos együttesek közül. Persze, szükség is volt erre, hiszen sok fiatal van a keretben, és még össze kell, hogy csiszolódjon a csapat. Igazán tehetséges játékosok érkeznek az utánpótlásunkból, remélem, hogy sikerül egy-kettőt közülük még ebben az évben beépíteni, bár ebben a kérdésben természetesen

Nikola Lazic

a kompetens személy” – fogalmazott portálunknak a cséká. „Nagyon remélem, hogy olyan csapattá tudunk válni, amely mérkőzéseire érdemes lesz a nézőknek kijárni. Szeretnénk jó játékkal meghálálni a közönség bizalmát, de jósolgatni egyelőre nagyon nehéz arra vonatkozóan, milyen szerepet tölthetünk majd be a bajnokságban. Nem igazán ismerjük még az ellenfelek erejét, sok helyen még csak az utóbbi időszakban igazoltak légiósokat, ahogyan nálunk is volt egy csere. Egy pár fordulónak egy kell telnie, hogy tisztább legyen a kép az erőviszonyokat illetően” – tette hozzá. A szegedi gárda a nyáron leigazolta

Dejan Majstorovicot

a norvég Bergentől, illetve

Darko Balabant

a macedón Feni Indistrijától, igaz, előbbi játékostól végül

megvált a klub

, miután problémák merültek fel a skandinávokkal korábban kötött szerződése körül. Helyére

Andrija Ciric

érkezett Marosvásárhelyről. „Körülbelül egy hete érkezett hozzánk, de mindenki ismerte őt régebbről, hiszen a Falcóval bajnokságot nyert, majd a Pécs színeiben egyszer nagyon megkeserítette az életünket, amikor 30 pont felett dobott a Szedeáknak. Természetesen, az idő telik, idősebb lett azóta, hogy bajnok volt itt Magyarországon, de most is látszik minden mozdulatán, illetve általában az edzéseken mutatott teljesítményén, hogy egy kiváló játékosról van szó” – árulta el az új társról

Kiss Zsolt

. A keret ugyanakkor nem csak a légiósokkal és fiatalokkal gazdagodott az uborkaszezonban. Kedden látott

napvilágot a hír

, hogy mégis marad az együttesnél

Molnár András

, aki még tavasszal érkezett vissza tizenegy év után Szegedre. Nyáron úgy tűnt, külföldön folytathatja pályafutását, ám végül nem sikerült megállapodnia a szlovén Portorozzal. „Hétfőn Andris már edzett velünk, majd kedden hivatalosan is bejelentették az érkezését. Úgy gondolom, a többiek nevében is mondhatom, hogy nagyon örültünk ennek a hírnek. Andris egy volt válogatott játékos, hatalmas tapasztalattal a háta mögött. Ráadásul ő szegedi, tehát még érzelmi kötődése is van a csapathoz. Azt hiszem, nem is kérdés, mekkora erősítés ő a számunkra” – mondta a szurkolók körében igen népszerű Kolti. A hosszú felkészülési időszak után a Szedeák első mérkőzését a bajnokságban a tavalyi bronzérmes Sopron otthonában vívja, nem vár tehát könnyű feladat a nyitókörben Jereminovékra. „Ilyenkor már mindenkinek hiányzik egy kicsit ez. A monoton munkából végre ki tudunk törni azzal, hogy egy tétre menőmérkőzésen igazi meccshangulat vár minket. A motivációval aligha lesz tehát probléma Sopronban” – fogalmazott optimistán a hétvégi fellépés kapcsán Kiss Zsolt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.