Fasorban se lennénk a szegedi LMP nélkül

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

lmp_fak_ia

A Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság elnökeként az LMP-s Szentistványi István négy éve harcol a fák indokolatlan kivágása ellen. A zöld párt szegedi munkájának köszönhetően roboghat lombok között a villamos a Petőfi Sándor sugárúton, valamint ők akadályozták meg a Dugonics tér fasorának felszámolását is.

A belvárosi parkok, terek és fasorok nem csupán építészeti szempontból fontosak Szegednek, de városökológiai és népegészségügyi szerepük is legalább ilyen jelentős – hangsúlyozta szerdai sajtótájékoztatóján az LMP szegedi szervezete. A zöld párt egy-egy feliratot is kihelyezett a Dugonics tér és a Petőfi Sándor sugárút azon fáira, melyek az ő fellépésük árán menekültek csupán meg a fejlesztésekkel, átépítésekkel járó, egyébként indokolatlan fakivágásoktól. A frekventált belvárosi tér hársfái is a párt ellenvetése miatt maradhattak a helyükön.

Több ezer fát mentett meg a zöld párt Szegeden

Civilként korábban is a város zöldövezetének védelméért dolgozott Szentistványi István LMP-s önkormányzati képviselőjelölt, négy éve pedig a Városkép- és Környezetvédelmi Bizottság elnökeként állt ki az indokolatlan fakivágások ellen. “A különböző átépítések, térrekonstrukciók során a fák, zöldövezetek esnek elsőként áldozatául a munkálatoknak, holott a nagy részük egészséges, és az itt élők komfortérzetét is jelentősen javítja. A szegedi LMP munkájának köszönhetően fák ezreit sikerült megmenteni városszerte” – mondta el a sajtótájékoztatón Málovics György, a párt szegedi polgármesterjelöltje. Hozzátette: a bizottsági üléseken sokszor vívtak elkeseredett küzdelmet a városkép teljes bebetonozása ellen, a belváros több zöld foltja hirdeti azonban a technokrata szemlélettel szemben vívott győztes csatákat.

no images were found

Három jellegzetes példáról is beszélt a Dugonics tér és a Petőfi sugárút találkozásánál Szentistványi István. A tér felújítása során az itt lévő cserjeállomány szinte teljes egészében eltűnt, a fák jelentős részével egyetemben – több hónapos folyamattal sikerült a még meglévő hársokat megóvni. “József Attila szobránál egy gyönyörű díszgalagonya nőtt, amely a város egyik ékességéül szolgált, míg a tervező nem döntött úgy, hogy nincs rá szükség, ezzel egy kétmillió forintos eszmei értékű növényt tüntetett el. Kettő darab, több mint negyvenéves japánakácot is kiszedett a DÉMÁSZ annak ellenére, hogy kijártuk annak védelmét. Az idősebb hársfasort is fiatalabbakra cserélték volna, de a néhány éve ültetett, fiatal fákat is ki akarták szedni, mert az nem illett a térfelújítási koncepciójukba. A mi közbenjárásunkkal sikerült mindezeket megakadályozni” – sorolta Szentistványi. Négyéves munkájának egyik legnagyobb sikereként tekint a helyi védettségi rendeletre, amelynek köszönhetően a növényállomány nincs kiszolgáltatva a tervezők és beruházók kénye-kedvének, azokról egy illetékes szakbizottság dönt. Leszögezte továbbá: a beteg, balesetveszélyes fák kivágását természetesen ők is indokoltnak tartják, mindig a megtartható, menthető fák védelméért léptek fel.

A Petőfi Sándor sugárúton végig kiszedték volna a fákat azután, hogy az SZKT szélesebb villamosokat szerzett be. Mint kiderült, a négyes villamos vonalát szegélyező, egészséges hársfák sorsáról első körben szemmértékkel döntöttek volna, a pontos méréseket követően azonban kiderült, hogy a visszavágásuk is bőven elég a járat biztonságos haladásához. Következő nagy feladatuk a partfal-rekonstrukcióval érintett Stefánia és Korányi fasor fáinak megóvása, melynek kapcsán Botka László polgármester korábban úgy nyilatkozott: néhány zöld favédő “károgása” nem akadályozhatja meg Szeged legnagyobb árvízvédelmi projektjét. Szentistványi szerint a szegedi LMP a következő öt évben is azért fog dolgozni, hogy a szegediek barátságos, egészséges környezetben élhessenek.

no images were found

Előző sztori

Milliárdokat kér számon a Fidesz-KDNP a tömegközlekedési projekten – MSZP: Takarékos volt a beruházás

Következő sztori

Idén is növekedhet a magyar vegyipari ágazat