A tápéi kompközlekedés újraindításáról tárgyalt Szegeden Becsey Zsolt + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kompterepszemle05_gs

A tápéi komp üzemeltetőjének, az önkormányzatnak és a kormánynak közösen kell keresnie a megoldásokat a kompközlekedés újraindítása érdekében – közölte Becsey Zsolt helyettes államtitkár Tápén.

„A városházán tárgyalásokat folytattunk, és abban maradtunk, hogy tovább zajlik az egyeztetés, de a felek addig semmilyen konkrétumot nem mondanak a tápéi komp ügyéről, amíg le nem zárulnak a megbeszélések” – közölte Becsey Zsolt a tápéi kompnál tett bejárásán. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára azt vállalta, hogy az illetékes tárcáknál is tárgyalásokat folytat, keresik a lakosság számára legjobb megoldást. „Csak hármas összefogással – így az üzemeltető cég, az önkormányzat és a kormányzat – lehet megtalálni a megfelelő megoldást, hiszen mindenkinek megvan a feladata és a felelőssége” – jegyezte meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára. Becey Kothencz János polgármesterjelölttel tartott sajtótájékoztatóján arról is szólt, hogy mivel városi közlekedést szolgál a tápéi komp, részben önkormányzati feladat annak üzemeltetése.

A kormánypártok és a L.É.T. Egyesület által a 7-es körzetben (Tápé, Újpetőfitelep, Baktó, Baktói kiskertek) támogatott önkormányzati képviselőjelölt, Kohári Nándor arról tájékoztatott, hogy tavaly decemberben szűnt meg a kompközlekedés Tápénál a működtető cég ellehetetlenülése miatt. „Azóta is számtalan egyeztetés zajlott a Sadar Komp Kft. ügyvezetője, Jaksa Sándorral, de a szegedi városvezetés a kormányra mutogat, és fokozottabb állami szerepvállalást szeretne elérni. Eközben a tápéiak és a tápéi rétiek megsínylik ezt a helyzetet” – mondta el Kohári. A képviselőjelölt hozzátette, több tucatnyian laknak a túlparton, akiknek a kompközlekedés megszűnésével sokat kell kerülniük, kiváltképp azoknak, akik mezőgazdasági járművel kelnének át a túlpartra, hiszen a nagy gépekkel az autópályára nem lehet felhajtani. Ezenkívül a Makó irányába közlekedők is használták, jelentősen le lehetett rövidíteni az utat a kompon történő átkeléssel.

A 7-es körzet Fidesz-KDNP-L.É.T.-es képviselőjelöltje, Kohári Nándor szerint az önkormányzatnak fokozottabban kellene szerepet vállalnia, akár a kompot működtető cég esetleges felvásárlásával annak működtetésében. „Amennyiben ez megtörténne, akkor lényegesen több önkormányzati támogatás nélkül, esetlegesen állami kiegészítő források bevonásával újra üzemeltethető lenne a tápéi komp” – fogalmazott. Hozzátette, reméli, hogy a lakosság érdekeit szem előtt tartják a felek az egyeztetések során, és újraindulhat a kompközlekedés.

Ugyanebben bízik a 12-es választókörzet (Baktó, Petőfitelep, Fodorkert) Fidesz-KDNP-L.É.T.-es képviselőjelöltje, Varga Róbert, aki szintén részt vett a hétfői bejáráson, és Kohári Nándorhoz hasonlóan aktív lobbitevékenységet fejt ki az ügyben.

Előző sztori

Élet a halálközeli élmény után

Default thumbnail
Következő sztori

Kézilabda: elvesztette veretlenségét az FKSE Algyő

Legutóbbi hasonló cikkek