Közélet

Az Agórában ünnepli negyvenedik születésnapját a Magyar Madártani Egyesület

Az Agórában ünnepli negyvenedik születésnapját a Magyar Madártani Egyesület

2014. október 8., szerda
Az Agórában ünnepli negyvenedik születésnapját a Magyar Madártani Egyesület
szalakotafioka_gyuruzese_mj-021 (1)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Csongrád Megyei Helyi Csoportja az egyesület megalakulásának 40. évfordulója alkalmából szervez emlékülést október 16-án, délután öt órától. A Szent-Györgyi Albert Agórában meghirdetett rendezvényen a természet szolgálatában álló szervezet négy évtizedes múltját, és a rájuk váró feladatokat is áttekintik majd.

"Az egyesület 1974 január 6-án alakult meg néhány madártani szakember kezdeményezésére, az elmúlt évtizedek alatt azonban az ország legnagyobb civil szervezetévé nőtte ki magát, közel tízezer taggal" - mondta el a SZEGEDma.hu kérdésére

Tokody Béla

, a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportjának titkára. Az Agórában az MME eddigi évtizedei mellett megemlékeznek Beretzk Péter születésének 120. évfordulójára, aki megalapította a szegedi madárvédelem első csoportját, a madárvédelmi szakkört. Szó esik az azóta már nagy hagyományokkal bíró Szalakóta-gyűrűzésről, a Fehértó környékének munkáiról, valamint a kék vércsék és a gólyák védelmében indított projektekről. A madártani egyesület szeretettel vár az Agórában minden madarászt, természetbarátot és érdeklődőt!

Időpont:

október 16. (csütörtök), 17 óra

Helyszín:

Szent-Györgyi Albert Agóra (Szeged, Kálvária sgt. 23., parkoló bejárat a Gogol utca felől)

Az ünnepi ülés programja

Köszöntő

Dr. Halmos Gergő (igazgató, MME): 40 éve a természet szolgálatában Prof. Dr. Gallé László (professor emeritus, SZTE Ökológiai Tanszék): dr. Beretzk Péter emlékezete Dr. Kasza Ferenc: A szervezett madárvédelem kezdetei Szegeden – dr. Beretzk Péter és a TIT madárvédelmi szakkör Dr. Molnár Gyula: Madárvédelem Csongrád megyében az 1980-as években Lovászi Péter: Szeged és az országos fehérgólya-védelem illetve Madártani felmérések az Alsó-Tisza- völgyben Dr. Tokody Béla: A Fehértavi Ornitológiai Tábor illetve Szalakótavédelem a Dél-Alföldön Mészáros Csaba: A kék vércse védelme a Dél-Alföldön Zárszó, köszönetnyilvánítás Állófogadás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.