Írjon nekünk

Közélet

Munkahelyteremtés, könnyűipar, idegenforgalom – bemutatta gazdasági programját a szegedi Jobbik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

jobbik_sajttaj01_gs

5000 új munkahelyet, állásbörzét, adókedvezményeket, keleti nyitást, a turizmus fellendítését, a helyi kis- és középvállalkozások támogatását, gazdaságbarát önkormányzatot tervez a szegedi Jobbik Magyarországért Mozgalom.

“Azért döntöttünk a gazdasági programunk részletes ismertetése mellett, mert riválisaink rendszeresen átveszik gondolatainkat, azonban a kivitelezések módja kívánnivalókat hagy maga után” – kezdte a “Gazdasági fordulatot Szegeden!” című program ismertetését Tóth Péter, a Jobbik szegedi polgármesterjelöltje. A jelölt kiemelte, hogy a program egyik fő pontja a munkahelyteremtés. “Ha van munka, akkor minden van, ha nincs munka, semmi sincs” – idézett Tóth Péter, aki szerint Szegeden a könnyűipart lenne a legfontosabb visszaállítani, értékteremtő vállalkozásokat kellene létrehozni. “Szegeden eltolódtak a gazdasági arányok: a legjelentősebb munkáltató az önkormányzat, az állam és az egyetem, a piac és a vállalkozók pedig háttérbe szorulnak, eltűnnek a kis- és középvállalkozások” – tette hozzá a polgármesterjelölt.

“A bal oldal felől program nélküli negatív kampányt, a Fidesztől pedig szakmaiságot nélkülöző ígérethalmazt tapasztalunk, ezzel szemben a Jobbik programalapú kampánnyal készül az őszi önkormányzati választásokra” – mondta el Rácz Tibor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselője. Rácz Tibor kifejtette, hogy pártja tervezi a közgyűlésben egy gazdaságfejlesztési bizottság, az önkormányzaton belül pedig egy gazdaságfejlesztési osztály létrehozását, melyeknek fő profilja a munkahelyteremtés előremozdítása, pályázatok kezelése és a helyi munkavállalók, vállalkozók segítése lenne. “A szegedi önkormányzat, civil szervezetek, és az erre szakosodott állami szervek részvételével havonta állásbörzét rendezhetnénk, ahol minden potenciális munkavállaló találhatna megélhetési forrást” – ismertette terveit a Jobbik képviselője. “Célunk öt év alatt ötezer munkahely teremtése Szegeden, azonban a mennyiség mellett a minőségre is hangsúlyt fektetünk, a tisztességes megélhetést szeretnénk támogatni, a családbarát munkahelyek létrehozását például adókedvezményekkel, de hasonló segítség járna azoknak a vállalkozóknak, akik garantálják, hogy adott időn belül növelik az alkalmazottaik számát. A szegedi vállalkozásokat az említett támogatásokon kívül a marketing szintjén is segítenénk: létrehoznánk egy egysége szegedi brand-et, márkát, a “Szegedről szeretettel” védjegyet, amiről minden vásárló tudhatná, hogy minőségi szegedi terméket visz haza” – tette hozzá Rácz Tibor.

A nemzeti radikális párt új szempontrendszert vezetne be a közbeszerzés terén, a szegedi beruházásokat helyi cégekkel kiviteleztetnék, a multinacionális nagyvállalkozásokat illetően pedig legalább olyan szigorú szabályozásokat vezetnének be, mint a magyar cégeknél, a hazaiakat pedig adókedvezményekkel segítenék. A külgazdasági kapcsolatokat természetesen nem zárná le a Jobbik: az országosan hirdetett keleti nyitás politikáját követné a szegedi szervezet is, a hármas határ közelgése miatt erősítené a szomszédos országokkal a külgazdasági kapcsolatokat, Szeged testvérvárosaira alapozva, és a Napfény városát Dél-Európa kapujává tenné, amit egy kereskedelmi repülőtér megnyitásával szentesítene.

“Kihasználnánk Szeged tudományos erőforrásait, gondolhatnánk az ELI lézerközpontra, amellyel mindegyik politikai erő szeret büszkélkedni, azonban a Jobbik szerint a lézerközpont önmagában nem elég, igazi értékteremtő vállalkozásokra van szükség, gondolok itt például a gyógyszeripar fellendítésére Szegeden, hiszen az egyetemről számos jól képzett gyógyszerész kerül ki azonban megfelelő elhelyezkedési lehetőség híján elhagyják a várost, ezt nem hagyhatjuk” – fejtette ki Rácz Tibor.

A Jobbik gazdasági programjának kiemelkedő pontja az idegenforgalom, Szegedet a turizmus fellegvárává tennék. “A jelenlegi városvezetés elhanyagolja ezt a fontos iparágat, ezáltal hatalmas bevételkiesést okoznak Szegednek, ennek kiküszöbölésére létrehoznánk egy egységes szegedi turisztikai marketinget, melynek fő eleme lenne a Tisza, Szegedet újra a Tisza fővárosává tennénk, fellendítenénk a vízi sportokat, családi programokat szerveznénk, felújítanánk a fürdőket – mindezt a környező településekkel közösen” – mondta el Rácz Tibor. Zárásként a politikus kifejtette, hogy kereszteznék az idegenforgalmat a város tudományos életével, és nagy hangsúlyt fektetnének a konferenciaturizmus kihasználására.

Hírzóna

Rabok alkotásai díszelegnek néhány szegedi szociális intézményben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Olajfestményeket, grafikákat és cérnaképeket ajánlottak fel a fogvatartottak.

Tovább olvasom

Közélet

Azt nem tudják, hogyan, csak azt, miben kellene együttműködni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Azt még nem tudják, miként valósítható meg az együttműködés, azt viszont már megfogalmazták, hogy milyen ügyekben szeretnének közösen fellépni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Idén is megrendezik a Magyarok karácsonyát Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Trianon és a magyar oktatás 1920-45 címmel kiállítás is nyílik.

Tovább olvasom

Aktuál